Psychiatrist [L.T.] (BEFEJEZETT)

22.rész "...-Miért halucinálok, Louis?"

Louis szemszöge:

-Mr. Tomlinson?-hallottam a nevemet magam mellől.

Felkaptam a fejem. Egy orvos állt mellettem.
Fehér köpenye volt, és kezében papírokat szorongatott.

-Jó napot!-pattantam fel.

Az orvos halványan rám mosolygott.

-Jó napot! Én vagyok Faith kezelőorvosa.

-Mi van vele?-kérdeztem idegesen.

-Sikerült megmentenünk az életét, de nem sokon múlott. A vágásokat a kezén fertőtlenítettük, és bekötöztük. A gyomrát ki kellett mosnunk a rengeteg gyógyszer miatt. Az állapota stabil, de nagyon gyenge. Még alszik, de ha szeretne, bemehet hozzá. Két nap múlva ha minden rendben van, hazamehet-veregette meg bíztatóan a vállam.

Egyik felem megkönnyebült, a másik viszont még mindig aggódott.

Ha ilyen állapotban marad, nem fog beszélni.

-Rendben, köszönöm Doktor úr!-fogtam vele kezet.

Ő elment, én pedig egyedül maradtam a folyosón.

Tekintetemet az előttem lévő ajtóra szegeztem.

Felsóhajtottam, és benyitottam.

A szobában néma csend volt, csak a gépek pittyegtek.

Faith az ágyon feküdt. Arca sápadt volt, haja kócosan terült el a párnán.

Bal keze be volt kötve, és infúzió is volt benne.

Leültem az ágya mellé.

Csak figyeltem a nyugodt arcát, és elmélyültem a gondolataimban.

Már egy ideje ültem az ágya mellett, amikor felnéztem.

-Louis-suttogta rekedt hangon.

-Itt vagyok, Faith.-fogtam meg a kezét.

Nyitogatni kezdte a szemeit.

Kék szemét fáradtan vezette körbe a szobán, végül tekintete megállapodott rajtam.

-Nem sikerült?-hangja már-már csalódottan csengett.

-Szerencsére nem-mosolyodtam el halványan.

Felsóhajtott.

-Kit láttál reggel?-kérdeztem halkan.

Először azt hittem, hogy nem fog válaszolni, de mégis megtette.

-A bátyámat. Miért halucinálok, Louis?-kétségbeesett volt.

A gép, ami a szívverését mutatta felgyorsult.
Sűrűbben kezdett csipogni, de Faith-et nem zavarta.

-Nem tudom Faith.-sóhajtottam.

Lehajtotta a fejét.

-Kevesebb, mint két hetem van, ugye?-rágta a száját.

Szomorúan bólintotam.

Valahogy érzem, hogy nem fog beszélni. Túl sokat mondott már nekem.
Nem enged közel magához senkit.

-Mikor mehetek haza?-próbálta oldani a feszültséget.

-Ha minden jó, akkor 2 nap múlva-válaszoltam.

Hirtelen elengedte a kezem.
Értetlenül néztem rá.

-Menj el, Louis-kért halkan.

Ezt most nem értem.

-Mi? Miért?-kérdeztem értetlenül.

Tekintete érzelemmentes lett.

Csak nézett engem közönyösen.

-Nem akarom, hogy érzelmileg kötődjek  hozzád. Engem úgy is hamarosan elvisznek.-közölte.

Csak értetlenül felálltam, és lassan kisétáltam a szobából.

Amikor leültem az egyik székre, még mindig a szavai csengtek a fülemben.

Az előbb közölte velem, hogy nem fog  beszélni.

Hagyni fogja, hogy elvigyék.