Psychiatrist [L.T.] (BEFEJEZETT)

28.rész "Köszönök mindent, Louis!"

-Faith, már napok óta ki sem mozdulsz a szobádból! Mi a baj?

Ismerős hangot hallottam az ajtóm elől. Meglepetten kaptam fel a fejemet, és elnyomtam a cigimet.

-Fizzy?-nyitottam ki az ajtót.

-Teljes élet nagyságb....Jézusom, mi történt veled?

Egy szomorú mosolyra húztam a számat.

-Gyere be!-álltam odébb az ajtóból.

A barna hajú lány belépett a szobába, én pedig bekulcsoltam utána az ajtót.

-Mi történt veled Faith? Louis mondta, hogy napok óta nem beszélsz senkivel, és csak a szobádban kuksolsz. Mi a baj?-ült le az ágyamra.

Keserű tekintettel ültem le mellé.

-Akkor tudsz mindenről ugye?

Bólintott.

-Közeleg az időpont. Pontosabban holnap.

Felsóhajtottam, és a hajamba túrtam.

-Miért hagyod ezt? Miért nem beszélsz?-kérdezte értetlenül.

-Ez nem ilyen egyszerű Félicite!-csattantam fel, de aztán felsóhajtottam - Sajnálom, nem akartalak megsérteni, csak...ez már túl sok nekem.

Louis szemszöge:

Őszintén remélem, hogy Fizzy tud hatni Faith-re.

Beszélni kell, egyszerűen muszáj.

Idegesen járkálok a nappaliban, és próbálom kitalálni, hogy mi lesz Faith-el, amikor lábdobogást hallottam.

-Louis-bukkant fel a hugom.

-Na?-kérdeztem.

-Sajnálom, de nem hajlandó semmit mondani. Teljesen le van törve, nem hiszem, hogy meg fog változni a véleménye holnapig. Beletörődött a sorsába. -mondta szomorúan.

Felsóhajtottam.

Megdörzsöltem az arcom.

-Azért köszi hugi-mosolyodtam el halványan.

-Szívesen. Sok sikert, Louis!

Megölelt, majd felöltözött, és elment.

Egyedül maradtam a nappaliban a gondolataimmal.

Miért fontos nekem ennyire a sorsa?

Felsóhajtottam, amikor csörögni kezdett a telefonom.

-Igen?-vettem fel.

-Tomlinson!-a főnököm hangját hallottam a vonal másik végéről.

-Mr. Devin-motyogtam.

-Beszélt a lány?-kérdezte.

-Nem.

Lépteket hallottam, majd néhány másodperc múlva Faith jelent meg a nappaliban.

-Ezesetben holnap találkozunk Tomlinson! Tízre készítse fel a lányt!-adta ki az utasítást, majd lecsapta a telefont.

Ledobtam magam mellé a telefonomat.

-Én...csak szeretnék neked megköszönni...mindent-nézett rám Faith.

-Köszönöm, hogy vállaltad a kezeléseimet, és próbáltál segíteni nekem! Ne érezd miattam rosszul magad, mert ezt csak is én okoztam saját magamnak!

Arcán végigfolyt néhány könnycsepp, de letörölte őket.

Gyorsan felállt, és az emelet felé indult.

-Faith!-szóltam utána.

A lépcső aljáról nézett vissza rám.

-Ne! Ne mondj semmit! Köszönök mindent, Louis!

Felsietett az emeletre, én viszont még akkor is a lépcsőt bámultam, amikor becsukta a szobája ajtaját.

Furcsa érzés kerített hatalmába, és ott, abban a pillanatban tudatosult bennem valami.

Nem engedhetem el.

Titokzatos vagyok, mi?
Naaaaaa mindegy ha minden jól megy, holnap is lesz rész!
Hagyjatok nyomot magatok után!

Anna xx