Nos.Ez a másik oldal, ahol azok a dolgok fájnak a legjobban, amik nélkül nem bírjuk ki.
Bocs, hogy nem arról írok, hogy mi tesz boldoggá.
Ez a rész arról fog szólni,mennyire hiányzik az, ami egykor még boldoggá tett.
A lényeg az, hogy sosem voltam igazán boldog.Vagy ha mégis, akkor csak egy rövid időre.Általában ez akkor következett be, amikor segíthettem valakin a tettemmel vagy a lelki jelenlétemmel.
Az egyik kedvenc storym a 2015-ös nyáritábor volt.A legjobb barátnőmmel, a két testvérével és még pár lánnyal voltam egy kunyhóban.
Én egy emeletes ágy alsó ágyrészét foglaltam le magamnak, míg ő (mostantól legyen mondjuk Luna) a felső részén helyezkedett el.
A berendezkedési nap estéjén arra lettem figyelmes, hogy nem bírok aludni.De ezzel nem voltam egyedül, mert Luna is ébren volt és odafenn mozgolódott.Megkérdeztem mi a baj.Erre azt válaszolta, hogy otthon hagyta a plüssállatát, amivel aludni szokott, ezért nem tud álomba merülni.Felmásztam hozzá és éreztem teste remegését.Gondoltam felajánlom neki a karom, hogy azt ölelgesse.De ez nem volt túl kényelmes, így mögéfeküdtem és hátulról átöleltem, hogy elérje a karom.Pár perc múlva már azt hallgathattam, hogy szuszog.Én is elálmosodtam, ezért lehúnytam a szemem.Minden rendben volt, amíg el nem kezdődött az esti ellenörzőkörút.Amikor a mi házikónkhoz értek, a táborvezető belépett az ajtón és meglátta, hogy mi "összebújva" alszunk.Erre hangosan rámszólt és a helyemre parancsolt.Az egészben azt sajnáltam a legjobban, hogy az én ötletem miatt, a nagy ordítozásra mindenki felkelt és másnap kissé kábán kezdtük a napot.
