„Szeretlek!" Nem is olyan nehéz kimondani ezt a szót. Sőt, egyáltalán nem okoz gondot. Legalábbis akkor még azt hittem. Aztán rájöttem, hogy igazából rohadt nehéz. Nehéz a szemébe mondani. Főleg annak a bizonyos személynek.
Én csak egy egyszerű diák lány vagyok aki tanulni, majd dolgozni akar. Semmi extra nincs bennem. Ugyan olyan vagyok mint a többiek. Mint a többi tini lány.
Nem szeretek magamról beszélni. Ezért nem is fogok sokat. A lényeg most nem én vagyok. Nem az hogy honnan jöttem, hogy hívnak, miket szeretek. Nem fogom megnevezni sem magam, sem a történetben szereplő embereket.
2016 szeptemberében egy új iskolában kezdhettem tanulmányaimat. Az év júniusában végeztem el a 8 éves általános iskolát, a városban ahol lakom.A 9. évfolyamot egy tőlünk 90km-re lévő városkában, Tokajban kezdtem. Csodálatos hely, nincs mit rajta ragozni. Kiskorom óta rendőr szeretnék lenni, ezért választottam ezt az iskolát, amelynek hírhedt gimnáziumi osztálya a belügyi-rendészet. Innen aztán majd tovább tanulhatok az egyetemen és valóra válthatom az egyik nagy álmom. Tény és való hogy sosem szerettem annyira az iskolát. Sokat voltam „beteg", és utáltam reggel korán kelni. Na meg persze az a sok tanulni való és a házi feladatok. A dogákról meg ne is beszéljünk. Igen, visszatérve a beteget nem úgy kell érteni hogy a halálomon voltam és tényleg rosszul voltam, csak szimplán eljátszottam a halálos beteget és otthon maradtam pár napra. Nem szerettem az iskolát, csupán ennyi. De a gimnázium valahogy más volt. Mivel másfél órás utazás vezetett a lakhelyemtől Tokajig, ezért kénytelen voltam kollégiumba iratkozni, hiszen fárasztó és megoldhatatlan lett volna a napi utazás. Nincs is ezzel gond. Imádom a kollégiumot. A legtöbb diák és nevelő tanár aranyos, segítőkész és szórakoztató. Hangsúlyozom, a legtöbb! Erre majd visszatérünk... Szóval tényleg jó a környezet, a társaság és a lakható kolik közé tartozik a miénk. Nincs vele nagyobb bajom, szeretek ott élni. Legtöbbször már várom otthon, hogy visszamehessek. Ja, kicsit fura de ez van. Szeretem. A suli sem más tészta. Ott is a legtöbb tanár kedves és jól tanít. Nincs különösebb bajom vele, a korán kelés azért még mindig nem a kedvencem. Viszonylag jól tanulok, tartom a 4,5-ös átlagomat. Ami nekem tökéletesen megfelel. Eleinte féltem az újdonságtól. Az én volt általános iskolámból senki nem jött ebbe a suliba tanulni, így nem ismertem senkit, mindenki és minden új volt. De hamarabb beilleszkedtem mint gondoltam. Ezt főleg a kiváló társaságnak köszönhetem, hiszen én nem vagyok az a barátkozós típus. Nem akarom túl ragozni ezt az egész dolgot ezért már csak annyit hogy; Tényleg hamar szereztem új barátokat, akiket magam mellet tudhatok és sokat segítenek nekem, bízok bennük. Ami tök jó. Az egész osztállyal jóban vagyok, és szeretem őket. De nem csak a korombeliekkel vagyok ilyen jóba. Rengeteg felsőbb évest megismertem, akikkel el tudok szórakozni. A legtöbbet aranyosak és nem bunkó parasztok. Főleg a kollégiumban ismertem meg őket, és ott szoktunk együtt lógni. Szeretem a társaságot. Vegyük ezt bevezetésnek. Röviden ennyit rólam, csak hogy tisztában legyetek az „alapokkal". Vágjunk bele a lecsóba.
Mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel velem. Mármint nem alapjába véve. Senki sem tökéletes, ahogy én sem. De ezt a „valami nem stimmel velem"-et nem rossz dologként kell érteni. Azt hiszem, ami velem történik az nem rossz, sőt én megbarátkoztam vele és elfogadom magam. Remélem a körülöttem lévő fontos személyek is így gondolják majd. Nem az én döntésem volt, ez van, ez vagyok én. Ez jutott nekem.
Kiskoromban már éreztem valamit. Valamit, ami nem mindennapi. Rengeteg bulvár újságot olvastam, rengeteg TV-t néztem, főképp sorozatokat, filmeket, és persze sokat interneteztem. Valahogy amikor lapozgattam az újságot, a női énekesek, sztárok, színésznők jobban megfogtak mint bármelyik helyes pasi. Persze akkor még nem a pasikon járt az eszem, hisz még kicsi voltam. De nővéremmel ellentétben sosem a jó fiúkon akadt meg a szemem, inkább a csinos és fiatal lányokon. Bármilyen filmet, sorozatot néztünk, nekem mindig a lány szereplő volt a kedvencem. Őket szúrtam ki, és akárki megkérdezte ki a kedvenc sztárom, énekesem, zenészem akkor is kizárólag egy lányt mondtam. Akkor még nem figyeltem fel erre a dologra. Sajnos nem túl jó a hosszú távú memóriám, ezért alig emlékszem valamire gyermekkoromból. Olyan 8-9 éves körüli lehettem amikor ezek kezdődtek.
