Átlagos élet? Nem éppen ~Befejezett~

4.rész

Már egy órája kint ülünk Derekkel a hintában és beszélgetünk. Sok mindenről volt már szó, általános dolgokról beszélgettünk. Minden nyugalmas volt, semmi vérfarkas és ilyesféle problémák. Kiszállok Derek öléből és elindulunk be a házba. Mindenki el van valamivel. Daved és Anne az xbox-al játszik, anya főz és apa nem tudom hol van. Valószínűleg dolgozik. Egyből a szobám felé vesszük az irányt. Derek minden szó nélkül fekszik le az ágyamra és felém nyújtja kezeit. Szinte azonnal a karjai közé bújok. Csendben fekszünk egymás mellett amíg el nem alszom.

Derek még mindig alszik, óvatosan kimászok mellőle és a fürdőbe indulok. Nem időzöm sokat, gyorsan letusolok és körbe tekerem magam egy törölközővel. Mivel voltam olyan ügyes és nem hoztam be az alvós ruhámat az első utam a szekrényhez vezet.
-Tudom hogy ébren vagy!-szólok nevetve Dereknek.
Felveszem a bugyim és egy haspólót majd ledobom a törölközőm. Gyorsan felkapok egy rövidnadrágot és Derek felé fordulok.
-Hé van itt egy kis nyál!-mutatok a szája szélére.
Nevetve lépek a tükör elé, kibontom S hajam és párszor végigfutatom közte ujjaim. Derek egy pillanat alatt terem mögöttem és oldalamra simít, végig a tetoválásom vonalán.
-Mióta van tetoválásod? És hogyan maradt meg így a bőrödön?-emeli rám szemeit.
-Egy ideje.-vállat rántok.
Az éjjeli szekrényemhez lépek és kiveszem a kis titkos eszközöm.
-Ezzel égettem bele a bőrömbe, így soha nem gyógyul be. Nem kellemes érzés, de tűrhető.-adom a kezébe az irónom.
-Egy irón.. Honnan van?-veszi ki a kezemből.
-Ez eléggé bonyolult.. maradjunk annyiban hogy egy árnyvadász barátom adta nekem..-elmosolyodom az emlékekre.
Még mindig hiányzik Luke, pedig már évekkel ezelőtt volt. Ő volt az első szerelmem, vagyis csak azt hittem, de sokkal inkább a legjobb barátom volt. Nem vésődött be nekem, nem volt meg az a kötelék.
-De hogyhogy tudod használni? Ez nem csak az árnyvadászoknak működik?-vizsgálja a kezében tartott tárgyat.
Kikapom a kezéből és óvatosan vissza teszem a helyére, majd Derek felé fordulok. Fájdalmasan elmosolyodom majd elé lépek.
-Adok ruhát, menj el tusolni te is.-lépek a szekrényemhez.
-Nem hiszem hogy lenne nekem való ruhád.-neveti el magát.
A kezébe nyomok egy bemelegítő nadrágot és egy alsót.
-Pólót kérsz?-nézek rá.
Megrázza a fejét és a fürdőbe megy. Hallom ahogy megengedi a vizet, én pedig az ágyamhoz megyek. A telefonomat elveszem az éjjeliszekrényről és végig hasalok az ágyon. Felnézek a közösségi oldalakra, de nem igazán köti le a figyelmem. Hallom ahogy nyílik az ajtó mögöttem és Derek pillanatok alatt mellém dől.
-Honnan van neked olyan ruhád ami jó rám? Daved nem hord ekkora ruhákat.-fordul hasra ő is.
Közelebb csúszik hozzám és átöleli derekam. Lerakom a telefonom és közelebb bújok hozzá.
-Még Luke hagyta itt régebben..-motyogom az ágyamba.
-Luke Davis?-hallom meg hangját.
Némán bólintok, túl sok az emlék.
-Az egyik legjobb barátom volt..-suttogom.
-Sajnálom!-nyom puszit a fejem tetejére.
Csendben megrázom a fejem és próbálom visszafogni a könnyeim. Megfordulok az ölelésében és a plafont nézem, míg ő az arcomat fürkészi.
-Éhes vagyok.-jelentem ki.
Derek szó nélkül feláll és felsegít engem is, a konyháig meg sem állunk. Felülök a pultra és hagyom hogy Derek birtokba vegye a konyhát. Helyes a személyisége is csodálatos és még a konyhába is otthon érzi magát.
Hamarosan anyám is észre fogja venni a tetoválásom. Ha eddig még nem is tudja, valószínűleg hallotta a beszélgetésünk. Nagyon haragudni fog és kezdetét veszi a kioktatás is.  

Kávéval a kezünkbe sétálunk ki a kertbe, nem megyünk messze, leülünk a hintára és beszélgetünk. Semmi komoly téma nem jön szóba, csak élvezzük a reggeli hűvös levegőt. Fújni kezd a szél, így közelebb húzódok Derekhez. Pár perc alatt rájövök hogy miért lett hirtelen ilyen rossz idő, anyám kilép az ajtón. Dühös és egyből felém indul. Legszívesebben eltűnnék, de az úgysem megoldás semmire, már próbáltam.