Removed

3.

Aznap egész délután a játszótéren ültünk Sebastiannal. Az a pár óra volt minden boldogsám a héten. Utána minden nappal egyre rosszabb lett.

Péntek délután 18 órakor hivatalos volt a családom egy puccot partira, amit anyuék valamelyik kőgazdag barátja rendezett. Utálom ezeket, utàlom a sznob embereket, akiket csak a pénz meg a csillogás tesz boldoggá. De amit a legjobban utálok, az ez a habos babos ocsmàny ruha, amit az anyám akart rámeröltetni. Ráadásul még ujjatlan is, így minden egyes vàgást láthatóvá tesz a karomon.

De egy percig sem bántam meg, hogy ezt tettem magammal. Szükségem van rá, biztonságod nyújt, tudom, hogy a pengém mindig megnyugtat. Amikor a fürdőszoba zàrt ajtaja mögött a bőrömet làgyan érintette, majd, ahogy egyre jobban rányomtam a csuklómra, felhasította azt, az mámorító érzés. Nem érdekelt semmi, nem szàmított, hogy vértócsában ültem a hideg csempén, nem számított, ha anyàm dörömbölt az ajtónàl, nem számíott, hány bántalom ért aznap, hogy mennyire fájt és feszített belülről. Semmit nem éreztem semmire nem gondoltam, csak voltam. Nem féltem a holnaptól, nem voltam szomorú. Az a pár pillanat, mintha örökké tartott volna, de sajnos csak szerettem volna, hogy addig tartson. Vège lett a nyugalomnak hamar, mint minden másnak is.

Csukott szemeim hirtelen kipattantak, amikor kinyílt az ajtó és az anyàm lèpett be rajta. Kezemből még mindig folyt a vér, hatalmas vértócsában ültem vörös szemekkel. Anya lemerevedve nézett pár másodpercig.
-Georgina-elszörnyedve, rémülten nèzett.
Több szó nem jött ki a száján, úgyhogy felàlltam, megmostam a kezem, feltöröltem a vért a kőröl, majd szó nèlkül kimentem. Anya még percekig állt némàn, mozdulatlanul, teljesen lesokkolva. Gyorsan levettem a koszos ruhàmat, bekötöttem a csuklómat, hogy ne legyen minden véres és felvettem egy fekete, hosszú ujjú ruhát.

Ez meg mi volt?-kérdezte még mindig lesokkolva.
-Tedd le anya, az az én pengém.
-Vàlaszolj a kérdésemre!-üvöltötte.
-Hogy mi volt ez? Semmi. Semmi nem volt, csak a szokásos. Ne játszd az ártatlan,  kétségbeesett anyát. Làttad már, hogy megvágom magam, akkor most mit vagy úgy oda?
Hatalmas pofon csattant az arcomon, de meg sem éreztem már. Egy gúnyos vigyor jelnet meg arcomon.
-Akkor ezt a témát le is zártuk.
-Mégis mit képzelsz magadról? Rád sem ismerek Georgina.
-Nem mintha eddig ismertél volna. Elegem van belőled meg a kibaszott puccos partikból, meg az elvárásaitokból. Ezt nevezed te családnak? Kurvára nem érdekelsz és most légyszives menj ki a szobámból!
-Ne merészelj velem ilyen hangnemben beszélni! Az anyád vagyok, nem az egyik kis barátnőd, vagy Sebastian, akivel beszélhetsz akárhogyan, mert úgyis csak akkor szeret, ha szétteszed neki a lábad!-zengte.

Na jó, itt betelt a pohár. Az első könnycsepp legördült az arcomon, aztán már csak arra emlékszem, hogy mezitláb rohanok felfelé az utcán. Sötétedett már és hideg is volt, egy szál kis ruhában nagyon fáztam. És féltem. Nem tudtam már, hogy hol vagyok, teljesen elvesztem. Csak mentem egyenesen, igazából nem is érdekelt az, hogy nem tudom, merre van a haza. Talán azért, mert soha nem is tudtam. Azt mondják az otthon ott van, ahol a család. De nekem nincs családom, nincs, aki szeret, ezáltal otthonom sincs. Csak én vagyok.

Hangos kutyavonyítást hallottam magam mögül, a sötétségtől és a ködtől nem láttam sokat, szaladni kezdtem fel a dombon. A város széléhez értem, legalább is ezt gondoltam, mivel itt már nem volt közkivilágítás. A szép, nagy csaladi házak egyre ritkásabban jelentek meg, aztán eltűntek. Az erdő szélén már aszfalt sem volt, csak földút, két szélén ritkásan fából tákolt kunyhók roskadoztak. Lábam már vérben állt, a sok kő és üvegszilánk teljesen összevagdosta, de nem álltam meg, hajtott a kíváncsiság. Ahogy haladtam előre, egyre ismerősebb lett a környék. Felnéztem az égre, gyönyörű csillagok fénylettek, egy percre mintha elfeledtem volna, hogy miért is vagyok itt.

Csak álltam, néztem felvelé, amikor lépteket hallottam magam mögül. Három kicsit sem bíztatóan kinéző férfi közeledett felém.
-Cica ne félj, nem bántalak.
-Friss hús... nyami.
-Wow, jó a tested angyalom, nekem adod?
-Ne-nyögtem.
Futni keztem, jól tudtam, hogy ha elkapnak, akkor meg fognak erőszakolni. Hátranéztem, a sarkamban voltak, már majdnem elkaptak, amikor minden bizonnyal elestem egy kőben, mert már csak a fejembe nyilaló fájdalomra emlékszem. Elsötétült minden, a hangok is eltűntek.

×××

Reggel a tűző napfény keltett. Egy nagy ágyon feküdtem, ami egy koszos, szobában volt. Csak két széket láttam az ágyon kívül, a falról potyogott a vakolat, az ablak be volt törve. Beugrott minden, ami történt, a veszekedés anyával, az erdő, azok a férfiak. Úr isten, megerőszakoltak? Hol vagyok??

Nyílt az ajtó, azt hittem, hogy az egyik elrablóm fog jönni, és megöl. Amikor viszont megláttam, hogy ki jön be, elállt a lélegezetem.

Az első könnycsepp kibuggyant, ezután százával követték társai. Zokogtam Sebastian karjai között, ő szorosan ölelt, simogatta a hátam, próbált nyugtatni.
-Sss, nincs semmi baj. Itt vagyok baba.
-Ho... hogy kerülsz ide?-szipogtam.
-Hosszú sztori. Majd elmesélem.
-Azok az emberek megerősza...-nem hagyta, hogy befejezzem.
-Nem, dehogy is. Akartak, de nem jutottak el odáig és nem is fognak soha-elmosolyodott.
-Mi történt? Hogy kerülök ide? És te?
-Tegnap este itt voltam, volt pár ügy, amit el kellett intéznem a főkertessel. Az ő emberei kaptak el, idehoztak, meg akartak erőszakolni, de nyugi, már elintéztem őket- villantotta meg az 1000 wattos mosolyát.-Na de most te jössz, mi a faszomat csináltál az erdőben mezitláb?
-Az anyám... összevesztünk és elrohantam.
-Jaj neked Gerorgina. Azért cipőt vehettél volna.
-Tudom-szomorúan elmosolyodtam.- Nem akarok haza menni.
-Nem is haza akartalak vinni, a lábadat el kell látni. Wrent már felhívtam, mehetünk.
-Oké.

Igen, ha eddig valami még nem jött volna rá, Sebastian drogdíler. Főként füvet, LSD-t, extasy-t és kokaint árult, A főkertes, Dean, itt tanyázott, a droglabor pedig a ház alatt volt. Itt senki nem keres ilyesmit, a világ háta mögött, a hajléktalanok sem jártak erre. Nincs itt semmi, csak fák és ez a kócerály. Sebastian egyik forrása Dean, ezért járt ide, ezért volt ismerős a környék, mai pár kilométerre van innen. Néha én is beszálltam egy-egy buliba.Tudom, hogy ez nem kicsit hangzik borzalmasan. Az oka egyszerű, habár Sebastian apjának a bankszámláján 7 jegyű szám van, a fiának nem fizet semmit, csak bizonyos feltétek ellenében. Így próbálja kontrol alatt tartani Sebbyt, ugyanakkor ezzel a módszerrel próbálja olyan életbe belekényszeríteni  amit gyűlöl. Remek példa, Sebastian egyetemi évet teljes mértékben állja, amennyiben a Harvard odvosi karára megy. Ha nem, akkor oldja meg magának. Számára nem biztos pont a család, nem ad neki boldog, kiegyensúlyozott életet, amire minden gyereknek szüksége lenne. Ezért tartunk most itt.

Wren pedig egy nagyszerű orvos, nem règ végezte el az egyetemet, nagyon fiatal, Sebastian egyik igazi barátja.

Összevarrta a sebeket a lábamon, lefertőtlenítette es bekötötte.
-Köszi haver, jövök neked eggyel-mondta Sebastian.
-Nincs mit, úgyis tartoztam neked. Te meg, kisasszony, legközelebb ha elfutsz, vegyél hozzá cipőt is.
-Oké-nevettem halkan.

Beültünk a kocsiba, és elindultunk egyenesen. Hogy merre visz az utunk, azt nem tudtuk még.

Sziasztok!
Először is, hatalmas nagy bocsánat, azért, mert ennyi hónapot kihagytam. Kérlek ne haragudjatok, de nagyon bonyolult volt számomra minden, most is az, de látván, hogy minjárt megvan a 2k megtekintés (amit el sem hiszek, sosem gondoltam volna, hogy valaha, valaki is olvasni fogja az irományomat), megjött a kedvem, és gondoltam összedobok egy részt. 1110 szavas lett, azt gondolom, hogy ez egy órácska alatt egészen megfelelő teljesítmény. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a sztorit, ha tetszett nyomjatok egy csillagot, illetve a kommenteket is szeretettel várom. Építő jellegű kritikákat továbbra is nagyon boldogan fogadok.
Kitartást a sulihoz, munkához, élethez. Ti vagytok a legjobb, el ne feledjètek.
Puszi ❤

1.U.I.Aki szereti a Killakikit-et, írja meg kommentben!

2.U.I.Helyesírási hibákért elnézést, próbálom javítani őket.