Lucifer szíve

6. fejezet - A halál keserű íze

„Van egy pillanat, amikor a halálnál van minden ütőkártya, és egy mozdulattal lecsapja az asztalra a négy ászt."

Christian Bobin

- Ha ez a bosszúd a történtekért, akkor közlöm, a legjobb úton jársz, hogy végleg meggyűlöljelek – világosítottam fel az illetőt könnyes szemeimmel megspékelve, s a fegyver súlya is egyre nehezebbnek bizonyult számomra.
- Nincsen szó semmilyen bosszúról, Jenn. Emily Donovan életben van – szabadkozott Lucifer, s szavai hatására nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek. Sírjak, mert ismételten előtörtek belőlem azok az érzelmek, emlékek, amelyeket azon a bizonyos esten éreztem, amikor a kislányom a karjaim között vérzett el, vagy esetleg nevessek, mert lehet, hogy az egész egy színjáték volt, és az én kicsi kislányom nem halt meg.
- Hazudsz! A karjaim között vérzett el – hitetlenkedtem, és tettem előre néhány lépést.
- Fogalmad sincs, hogy apád mit művel a CIA-nál, igaz?
- Mire akarsz kilyukadni? – értetlenkedtem, s arcomról letöröltem a vándorútra kélt könnyeket.
- James angyalokkal kísérletezik az ügynökségnél évtizedek óta, és sikerült kifejlesztenie egy szert, amivel nem csak legyengítheti az angyalokat, de meg is ölheti. Nőket és gyerekeket kínzott meg azért, hogy fegyverként használjon téged – mesélte el tömören az igazságot a Pokol ura, akinek arcán valóban őszinte gesztusok mibenlétét fedeztem fel.
- Apám tud az angyalok létezéséről?
- Igen. Miután kidobtál a házadból, elfogtak, elkábítottak, és Langley-be hurcoltak. James megfenyegetett, hogyha nem hagylak békén, akkor nem csak engem öl meg, de veled is kegyetlen módon fog végezni.
- De mégis honnan tudod, hogy Emily életben van? – kérdeztem.
- Az angyalok egyik képessége az, hogy bele tudnak látni mások elméjébe. Két napja Emily olyan érzelmi hullámot indított el, hogy amint kiléptem a kihallgatóteremből, rögtön megéreztem. Hidd el, az a kislány életben van, és azt várja, hogy megmentsd – érvelt a férfi.
- Miért higgyek neked? Legutóbb is csak játszottál velem, és olyan érzelmeket mutattál, amiket soha sem éreztél! – fakadtam ki.
- Honnan tudod, hogy nem éreztem őket? Valóban meg akartam ismerni az emberi érzelmek miértjét, ami mellett valóban volt egy tervem is. Azt terveztem, hogyha találok egy félangyalt, akkor megölöm, de nem ment. Még a lelkedet sem tudtam elvenni, hát akkor hogyan tudnám az életedet? – tette fel logikusan a bukott angyal.
- Miért kell a hatalom neked? Mitől vagy jobb, és másabb tőle? – érdeklődtem, s leeresztettem a fegyveremet. Tudtam, hogyha Lucifer bántani akarna, már rég megtette volna, ám ennek fényében, lehetőségem adódott választ kapni azokra a kérdésekre, amelyek beleásták magukat az agyam legkisebb zugába.
- Szeretnék válaszolni a kérdésedre, de nem tudok. Én vagyok a gonosz, az Ördög, és talán azaz élet rendje, hogy gyilkoljak, kínozzak másokat a hatalomért – válaszolta őszintén Lucifer.
- Ha minden másképp alakul, és nem szerzek tudomást a tervedről, megöltél volna? – kérdeztem könnyes szemekkel, és teljes szívemből reménykedtem abban, hogy az illető nemmel fog válaszolni. Annyira akartam, hogy valaki őszintén szeressen, hogy képes lettem volna elfeledni azt a sok szörnyűséget, amelyet élete során elkövetett.
- Nem öltelek volna meg, hiába is ez volt az eredeti célom. Olyan érzelmeket kezdtem irántad táplálni, amelyeket sok száz éve nem éreztem. Azt hittem, hogy a céltalan szexnél jobb nincsen, de hatalmasat tévedtem.
- Ha annyira szeretsz, hol voltál két napja? Majdnem meghaltam oxikodon túladagolásban, Dean mentett meg. Akkor szükségem volt rád, de nem jöttél, hisz nem érdekeltelek – mondtam ki a szavakat zokogással megfűszerezve. Gyűlöltem belegondolni abba, hogy amikor legutóbb majdnem gyógyszer túladagolásban meghaltam, Lucifer le sem szarta azt, hogy mi van velem.
- Apád beadta nekem azt a szert, ami elvette a képességeimet néhány napra. Egy szimpla haladóvá redukált le, így kijutni sem tudtam az épületből – tájékoztatott a Pokol ura, majd folytatta. – Nem kérem azt, hogy higgy nekem, és folytassuk ott, ahol abbahagytuk, de amit irántad érzek az őszinte és tiszta. Nem tudom, hogyan lehetséges, de érzem.
- Talán mi ketten nem is különbözünk annyira. A kormány nevében gyilkolok parancsra, miközben azt hiszem, hogy amit teszek, azzal megmentek több millió embert. Gyógyszerfüggő vagyok, és érzelmileg labilis. Olykor szeretném hinni azt, hogy több vagyok, mint a bűnűzők többsége, de azaz igazság, hogy nem – kezdtem bele a monológomba.
- Több is vagy, mint egy egyszerű bűnűző.
- Félangyal vagyok, ami azt jelenti, hogy az embereket kellene védelmeznem, nem pedig a CIA nevében legyilkolni azokat, akiket az apám, vagy éppen az amerikai kormány fenyegetésnek vél – ellenkeztem azon nyomban.
- Jenn – szólított a nevemen lágyan Lucifer.
- Ha az apámnak van valamije ellened, amivel megölhet, akkor kénytelen vagyok követni az utasításait. Szeretlek, Lucifer, de ez nem változtat azon a tényen, hogy meg akartál ölni, és azon sem, hogy az apám pedig a te életedet szeretné elvenni. Hozzá kell mennem Lee-hez, különben még több fej fog hullani, és a tiéd is köztük lesz.
- Mit akarsz tenni?
- Elhatárolódni tőled. Ha nem vagy a közelemben, akkor nem szenvedek annyira, és apámnak sem lesz lehetősége azzal a gyógyszerrel mérgezni téged. Kérlek, ne keress többet! – zártam le a beszélgetést, s a bukott angyal reakcióját meg se várván fordítottam hátat, majd vettem utamat a rendezvény helyszínére céltalanul bájologni. A szemeim megteltek könnyekkel, és akaratlanul is kitört rajtam a zokogás mibenléte. Nem csak azzal kellett szembenéznem, hogy örökre elvesztettem azt a férfit, akibe szerelmes vagyok, hanem az eddig halottnak hitt kislányommal is. Mi van, ha Lucifer csak hiú ábrándokat ébresztett bennem, és Emily valóban halott? Nem tudom. Azonban eltökéltem, hogy az ügy végére fogok járni, még akkor is, ha esetleg delta szintű titkosításokat kell feltörnöm.