wherever you are ↳ lrh | ✓

☾thirty-four☽

Luke Hemmings

- Nem érdekel, Luke. Nem érdekel mit gondolsz, vagy mit érzel. Annyira nem voltál képes, hogy normálisan meghallgass, akkor nekem sem kötelességem, hogy érdekeljen bármi is ami hozzád kapcsolódik – fröcsögi a szavakat a szemeimbe meggondolatlanul.

Mérgesen fújtatok egyet amikor megfordul és eltűnik a lány öltözőbe. Körbe nézek, majd én is bemegyek a fiú öltözőbe. Calum már majdnem kész amikor belépek. Ash a padon ülve beszélget Maxxal, Michael pedig a telefonját nyomkodja.

- Nem gondoljátok, hogy ideje lenne öltöznetek? – förmed rá a kreol bőrű barátom a fiúkra.

- Jól van már – morogja Michael és megfogva a cuccát kiszedi belőle a ruháit. Én is így teszek, közben pedig a többiek el kezdenek faggatni, az előbb történt veszekedésemről.

- Mondom, hogy semmi nem történt! – bújok bele az edzős pólómba, erre pedig ráveszem a többi dolgot.

- A semmi miatt vagy ilyen? – vonja fel a piercinges szemöldökét Mike. – Basszus Luke, mondd már!

- Csak egy hónap múlva... – kezdek neki, de Calum hirtelen megállít egy fura hanggal.

- Ugh, szóval... – egy pillantással jutalmazom meg, hogy még is milyen hazugságot akar kitalálni. – Egy hónap múlva érettségi és Kenzie szart sem tud matekból. Luke meg mondta neki, hogy korrepetálja, de Mackenzie amilyen makacs azt mondta, hogy nem, és ezen összevesztek – hadarja.

Oké, ez valamennyiben igaz, mert tényleg korrepetálni fogom Kenziet, de ő viszont igent mondott erre az ajánlatomra.

- Cal, szarul hazudsz – néz komoly arccal a göndörke ránk.

- Jó engem nem érdekel, mondd el nekik – morgom és amint felvettem a jégkorimat, felkapom a kezembe a sisakot és kimegyek az öltözőbe. Mackenzie még sehol sincs pedig lassan kezdünk.

Fellépek a jégre egy kicsit bemelegíteni. Időközben egyre több csapattársam jelenik meg. Cal csapódik mellém.

- Mr. White? – kérdi, én pedig a pálya sarkára mutatok, mivel az edzőnk éppen ott beszélget a másik csapat oktatójával.

- Mit mondtak? – pillantok Calumra.

- Mire?

- Hogy Kenzie elmegy, hát szerinted mire?! – forgatom meg a szemeimet.

- Nem mondtam el nekik. Majd elmondja Kenzie – von vállat.

- Én sem tőle tudtam meg.

- Hát én sem! –nevet fel erőltetetten a mellettem álló fiú. – Chloe ha nem avat be, akkor szerintem Mackenzie sosem mondja el. Tudod milyen – mondja, én pedig terelni akarom a témát ezért hát ezt meg is teszem.

- Csak én látom, vagy tényleg nagyon összemelegedtetek Chloeval? – vigyorodom el.

- Hát az én részemről biztos, Chloe részéről nem hiszem. Tudod, ott volt neki az a csicska Carlos – pillant fel a lelátóra és a szemeivel megkeresi a kisebb tömegben az említett lányt.

- Carlos? Nem Cameron? – gondolkozom el.

- Nem tök mindegy?

- De az – nevetek fel majd megütögetem Cal vállát. – Cserkészd be – vigyorgok.

Nem sokára pedig Mr. White hangja üti meg a füleimet. Odagyűlik hozzá mindenki, és elkezdi mondani a felosztásokat amikor Kenzie lép fel a pályára. Az arca sápadt, és unottan csúszkál ide ami miatt megszaka a szívem de közben pedig még mindig haragszom rá.

- Na végre Mackenzie, te vagy az első körben, velük – mutat Calra, aki nincs jó passzban azóta, hogy megtudta, hogy a lány hamarosan utazik. De én is így vagyok vele, és szerintem nagyon is látszik rajtunk. Bólint egyet és ide jön mellénk.

Amint készen vagyunk, felállunk a jég közepére. Mr. White a sípja megfújásával nyílványítja ki a meccs kezdetét. Elsőnek én kaparintom meg a korongot.

Maximum tíz perce játszhatunk, amikor lesz egy szabálytalankodás a másik csapat részéről. Az eltorzult arcú nagy darab srác elég ideges lehet, amin csak jót vigyorgok. Tovább pörögnek a másodpercek egészen addig amíg Kenziehez nem kerül a korong. Hirtelen egyről a másikra az emberek elhalkulnak, ez viszont hamar megváltozik mert utána egyszerre kezd el mindenki a csarnokban hangoskodni. A srácok a pályán egy kupacba gyűlnek. Calummal egy időben pillantunk egymásra, mivel nem értjük mi van. Automatikusan Mackenzie után kutakodnak a szemeim. Chloe sikítása tölti be a termet, és látom ahogy lerohan a kislépcsőkön. Utat török magamnak, és ekkor tudatosul bennem, hogy nagyon nagy baj van. Mackenzie eszméletlenül fekszik a jegen, és körülötte vér van, a saját vére amiből egyre több lesz. Mr. White és én egyszerre térdelünk le a lányhoz. A félelem és az idegesség tölti el egyszerre a testemet.

- Mackenzie! – mondom neki suttogva.

Az edző leveszi a fejéről a sisakot ami nem segített sok mindent Kenzie sérülése megakadályozásában. Ahogy végig simítok a lány haján az én kezem is véres lesz.

- Vedd fel, addig én hívom a mentőket! – utasít Mr. White én pedig felkapom óvatosan a kezeimbe Mackenziet.

Michael és Ash alig tudják felfogni mi van, miközben Calum éppen Chloet fogja le, aki minden áron felakar jönni a jégre a barátnőjéhez. Innentől kezdve mindenki más hangosabban beszél és kitör a káosz.

A mentők percek alatt megérkeznek, és berakják Mackenziet a kocsiba. Kötelességnek érzem azt, hogy vele tartsak, ezért én is beszállok. Leülök és a barátnőm kezét kezdem el szorongatni. Mr. White is jön, és amikor leül, értesíti telefonon Mackenzie édesapját a balesetről. Öt perc alatt érünk be a kórházba de még ez is soknak tűnik. Ott találkozunk Mackenzie édesapjával, meg Calumékkal. Chloe remegve sír, miközben Cal mellkasához bújik oda szorosan. Rögtön elszállítják az eszméletlen lányt, mi pedig az adott szoba elé megyünk.

Már vagy háromnegyed órája lehetnek bent Mackenzie kórtermében, de mi még mindig kint várakozunk a hírekért. Mr. May idegesen járkál fel alá, én meg a srácok pedig a székeken ülve várjuk, hogy végre megtudjuk mi van. Chloe időközben abba hagyta a sírást, ezért csak a kezeibe temeti az arcát. Nagyon lassan telnek a percek, mintha egy örökkevalóság lenne az egész. Magamat hibáztatom Mackenzie miatt, mert nem figyeltem rá, és, hogy össze is vesztem vele a edzőmérkőzés előtt. Az önmarcangolásomból az ajtó nyitódás hangja szakít ki. Azonnal felállunk, mindahányan vagyunk.

- Hogy van? – csúszik ki rögtön a számon ez az apró kérdés.

- A történtekhez képest egész jól. Nem lett nagyobb sérülés a fején, viszont a bokáján annál inkább – közli az orvos, de azonnal folytatja. – Hamarosan meg is kell műtenünk, de így is nagy az esély arra, hogy nem tud többet majd jégre állni – mondja mély hangon.

Nem tud többet jégre állni? Újra és újra játszódik le a fejembe ez az egyetlen mondat. Ez lehetetlen.