× Együtt a jégen × Yuri On Ice Fanfiction ×

Együtt a jégen

A következő szinten találkozunk - gondolta magában Viktor Nikiforov, az ötszörös világbajnok műkorcsolyázó, mikor megpillantotta Katsuki Yurit feléje rohanni. Ott állt mellette a korlátnak dőlve a másik Yuri is, Yuri Plisetsky, a fiatal tehetség, a gyönyörű szörnyeteg, ahogy mindenki hívta.

Mindkét Yurit csodálta, a két fiú képes volt mindent megtenni az álmaikért és harcolni értük, ha pedig akadály került az útjukba szembe szálltak velük és folytatták a küzdelmet.

Az orosz Yuri sokkal tüzesebb volt, benne égett a verseny szellem, nem érte be kevéssel, és már az első Grand Prix versenyén az aranyérmet akarta, amit meg is szerzett.

A japán Yuri pedig... ő egészen más volt. Szöges ellentéte. Ő is ugyanazt akarta, de képes volt megállni az apró bökkenőknél és hatalmasat csinálni belőlük. Neki nem volt annyi önbizalma, mint a másik Yurinak, sokszor csak bíztatásra volt szüksége ahhoz, hogy jól teljesítsen.

Elmosolyodott a rohanó fiú láttán. Pár hónapja még biciklivel követte a kocogó, kövérkés Yurit. A fiú ezzel is bizonyította a rátermettségét, hogy megérdemli, hogy az edzője legyen. Nem hagyta annyiban a dolgot, le akarta adni a felesleges kilóit és sikerült is neki.

Hiszen minden sikerül Yurinak, csak a megfelelő ösztönzés kell neki - gondolta. Ha nem lepte volna meg azzal, hogy hirtelen felbukkan Japánban és azt mondja, hogy az edzője lesz, talán még mindig a szobájában feküdne és az Instagramot böngészné, miközben irigykedne a többi korcsolyásra.

Így ő lett az, akire irigykednek.

Rengeteg új rajongót szerzett Yuri, ami növelte a kevéske önbizalmát. A Grand Prix vége felé nem mutatkozott valami magabiztosnak, tétovázott a folytatással kapcsolatban. Viktor nem így volt vele. Tovább akarta edzeni Yurit, hogy jobb és erősebb korcsolyázó legyen és megnyerje a következő Grand Prixt. De felülmúlta a számításait. Yuri visszaakart vonulni, abbahagyni ezt az egészet.

Viktor még sose volt olyan mérges rá, mint akkor. Hogy gondolhat ilyen ostobaságokra? Hiszen annyi minden van, amire képes, amit egy kis gyakorlással tökéletesre fejleszthet. Nem pazarolhatja el a tehetségét. Nem hagyhatja elveszni.

Yuri szerencsére meggondolta magát, mikor Viktor közölte vele, hogy a jövő évi versenyen ő is részt fog venni. Még nem gondolt annyira bele, de érdekes lesz Yurit az ellenfelének tudni, nem pedig a tanítványának.

- Yuri! - kiáltott fel és intett a fiúnak, mikor már elég közel ért hozzájuk. Arca kivörösödött a futástól, de leginkább a hideg lehetett az oka. December eleje volt, érződött már a tél közeledte.

- Sziasztok - lihegte.

- Csá, katsudon - dörmögte Yurio és zsebre vágta a telefonját, amit eddig nyomkodott. - Majd' szét fagytam, hol a francban voltál?!

- Elaludtam, bocsánat.

Viktor felnevetett. Yuri nehezen szokta meg az időeltolódást, de még az otthonában, Japánban is sokszor elaludt, amiért le is késett pár edzést.

- Ezt már megszokhattuk tőle - pillantott az orosz Yurira Viktor.

- Ha már annyi mindent adtok egymásnak, vehetnél neki egy ébresztő órát - vágta oda Yurio.

Viktor újra csak nevetett, de a másik Yuri elvörösödött, mikor eszébe jutott a közös gyűrűik.

- A lényeg hogy itt van. Mehetünk? - kérdezte Viktor mosolyogva.

Sose lehet elszomorítani - gondolta Katsuki Yuri. Hiába szóltak hozzá mogorván, vágtak a fejéhez valami bántót vagy tettek valami idegesítőt, Viktor Nikiforovot nagyon nehezen lehetett feldühíteni vagy elszomorítani.