Van egy hely, egy mély szakadék, mi csak Peremnek nevezzük. A peremnél van egy öreg faág amely összeköti California legszélét, hogy mivel? Egy csodaországgal. Az emberek nem is veszik észre milyen közel is járnak a mesevilághoz, a világhoz, ahol minden tökéletes. E csodaország neve Terabithia. Ez a hely, nincs hozzá hasonló az egyik bolygón sem, ezer naprendszerben. Terabithia tele van tündérekkel, egyszarvúkkal, szivárvány szélénél várakozó manókkal, egy hely, tele varázslattal, beteljesedett álmokkal, egy hely tele reménnyel.
Így szól a mese, amit kiskoromban az apukám mesélt nekem. Egy helyről, ahol minden álom valóra válik. Ahol a remény örök. Apukám olyannyira hitt a reményben, hogy elsőszülött lányának is ezt a nevet adta. És ez vagyok én, Hope White. Fehér remény. Mí poetikus.
Minden embernek kell, hogy legyen egy reménye, kell, hogy legyen valami amiben reménykedhet. Apu mindig azt mondja, hogy én vagyok az ő reménye. Anyu ilyenkor mindig azt mondja, amíg velünk van a remény, addig semmi rossz nem történhet. És mosolyog. Anyu mindig mosolyog. Darabokra törné a szívét, ha látná mi lett az ő kicsi, Fehér Reményéből.
YOU ARE READING
The kingdom|| o'brien
Adventure-Gyere már Hope, ne parázz!- nyújtotta felém biztatóan a kezét. - Meg fogok halni!- sipítottam félve, hiszen alattam épp egy 5-6 méter mély szakadék volt és a biztos halál- ugyan mit nyerek én ezzel? - Megtanítalak élni, bízz bennem!- mogyorószín s...