Helló Pokol

8. fejezet

Közkívánatra itt van az újabb rész :) Nem, nem fejeztem be az írást egyik sztorimnál sem, kivéve az Engedj el-t, de azon kívül mind folyamatban van. Csak egyszerűen nincs időm írni meg nehéz is három történetet a fejemben tartani, de ez egyéni szoc probléma, szóval nem panaszkodok, mert örülök, hogy van akinek tetszik a sztorim :)

Cole elment, szóval hivatalosan is enyém volt az egész lakás. Ezt kihasználva egyből bekapcsoltam a kedvenc számomat Ariana Grande-tól a Side to Side-ot. Imádtam a zene ritmusát, a szöveget, azt, hogy arról énekel, hogy a fiú csak szórakozott vele, de ő nem törődött azzal, hogy mások ezt mondják neki, mert teljesen odavolt a srácért.

Kimentem a kis konyhánkba, ahol nekiálltam a vacsorának. Spagettit terveztem főzni, mivel az volt Cole-lal a kedvencünk és tuti, hogy ha reggel hazaért az első célja a hűtő lesz. Bár másnaposságra nem igazán ajánlott a spagetti, de ő tudja. A húst már odakészítettem és épp a tésztával vacakoltam mikor csengettek. Átmentem a nappaliba, hogy leállítsam a zenét, és az ajtóhoz indultam. Kinéztem a kukucskálón, de egyszerűen nem hittem a szememnek. Félve nyomtam le a kilincset.

- Mit keresel itt?- kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

- Megéreztem az illatokat és nem tudtam ellenállni- húzta féloldalas mosolyra a száját.

- Egy egész háztömbön keresztül?

- Bemehetek?- kerülte ki a kérdésemet.

- Nem- válaszoltam azonnal. Csöppet meglepődött a válaszomtól, de ő akkor is a tanárom! Nem engedhetem, hogy csak kénye-kedve szerint mászkáljon át a lakásomba.

- A teremben nem igazán ellenkeztél- dőlt az ajtókeretnek és karbafonta kezeit.

- Az... más volt- nyögtem ki. – Hirtelen ért, így nem is tudtam reagálni.

- Ühüm- még mindig azzal a nagyképű mosolyával nézett rám.

Csak álltunk egymással szemben és senki sem szólt a másikhoz. Csak a szomszédok kis neszezését lehetett hallani.

- Szóval...- kezdtem, de nem is igazán tudtam mit akarok.

- Szóval?

- Akkor ennyi? Ezért jöttél?

- Ez spagetti?- szimatolt bele a levegőbe. – Imádom- és már bent is volt a lakásban nem törődve azzal, hogy majdnem elestem ahogy nekem ütközött.

- Gyere csak be- sóhajtottam és bezártam az ajtót még mielőtt bárki is meglátna bármit. Én is a kis konyharészhez mentem, de láttam, hogy Bryan már a hús körül szimatol.

- Ne nyúlj hozzá!- hirtelen felém kapta a fejét. – Úgy értem... khm, szóval forró- utáltam, ha valaki beleszólt abba, ahogy főzök. Nem és nem! Ez az én munkám és ne tegye tönkre senki!

- Jól néz ki, de én még megsóznám egy kicsit.

- Te tényleg belenyúltál?- kérdeztem felháborodottan és odasiettem a serpenyőhöz. – Menj arrébb- löktem meg egy kicsit a csípőmmel. A fiókból kivettem egy evőkanalat és én is megkóstoltam. – Miről beszélsz? Szerintem pont jó.

- Akkor rossz az ízlésvilágod, kedvesem- mondta elhúzott szájjal.

Sóhajtottam egyet.

- Bryan... őszintén. Miért jöttél?- kérdeztem mélyen a szemébe nézve. Még csak most vettem észre, hogy a kékséget itt-ott barnás pöttyök díszítik.