Átlagos élet? Nem éppen ~Befejezett~

23. rész

Nevetgélve megyünk haza, félúton megszólalok.
-Daved beszélhetnénk?-válaszul csak bólint.
-Majd jövünk.-szólok oda a többieknek.
-Jól van, sziasztok!-szólal meg anya.
A közeli parkba megyünk leülünk a legszimpatikusabb padra és belekezdek.
-Figyelj Daved! Nagyon sajnálom hogy nem voltam ott amikor kellettem volna. Ne érts félre, de nekem ott van az életem nem azért menten el mert ez az életem amit itt éltem nem volt jó. Nagyon boldog voltam itt. Eleinte. De később már egyre kevésbé. Ez a város tele van emlékekkel. Bárhova menten, néztem vagy csak gondoltam magam, mindenhol egy millió dolog történt. Rossz is meg jó is. Már úgyis elmentem volna. Nem bírtam volna maradni, így volt okom itt hagyni a várost és elköltözni messzire. Soha nem akartalak téged bántani, szeretlek téged! Az én egyetlen kisöcsém vagy, és mindig az is maradsz.-hajtom le a fejem.
-Maya valamilyen szinten megértem, de pont rosszkor hagytál itt, szükségem lett volna rád..-fogja meg a vállam.
-Tudom és sajnálom tényleg nagyon sajnálom.-gurul le egy könnycsepp az arcomon.
Elsírom magam. Már nem bírom magamban tartani az érzéseim.
-Oh Maya rosszul esik de már nem haragszom, sohasem tudok rád sokáig haragudni.-ölel meg.
-Na amúgy ki az a csaj?-lököm meg a vállát, ezzel témát váltva.
-Biztos nem ismered.-mosolyodik el.
-Nem baj, lehet tévedsz, sok embert ismerek.-mosolygok rá.
-Na jó Evi Laheynek hívják. Olyan 160 cm magas van egy ikre Ivi barna a haja, kék a szeme és olyan aranyos lány.-áradozik.
-Azt hitted hogy nem ismerem őket?-lepődök meg.
-Miért ismered?-értetlenkedik.
-Anna barátosném általános iskolai osztálytársai. Nagyon jóban vagyok velük, mondjuk mostanság rég találkoztunk.-egyszerre nevetjük el magunkat.
-Kérlek ne avatkozz bele.-vág könyörgő arcot öcsém.
-Nyugi nem terveztem.-elhallgatok.
-Még.-mondom halkan.
Daved egyből felém kapja ijedten tekintetét.
-Nyugi csak vicceltem.-kuncogom.
-Ajánlom is.-vált komolyra.
-Komolyan engem kóstolgatsz?-magabiztosan bólint.
-Jó akkor verseny ki ér hamarabb haza.-nyújtom a kezem.
-Benne vagyok.-ráz velem kezet.
-Vigyáz...Kész...Rajt.-mint akit puskából lőttek ki.
Futok is rendesen, meg kell mutatnom hogy kivel szórakozik.
2 perccel hamarabb érek, mint Daved. Amíg ideér a körmöm piszkálom.
-Mi tartott ilyen sokáig?-incselkedem.
-Ez.-és hozzám vág egy tortát.
-Ezt még visszakapod.-fenyegetem meg nevetve.
Ahogy belépünk minden szempár ránk szegeződik.
-Veled meg mi történt Maya?-röhögi el magát Liam.
-Gyere colos adj egy ölelést.-megyek felé.
Liam felpattan és hátrálni kezd.
-Na gyere nem harapok.-megyek még mindig felé.
A többiek szakadnak a röhögéstől. Liam megbotlik valamiben és hátra esik.
-Így nem fájt annyira az esés.-nevetem el magam.
Átváltozok és felé kezdek futni. Elkapom a nadrágja szárát és húzni kezdem. Én nagyon élvezem ezt. Liam már nem annyira. Mikor abba hagyom visszaváltozom. Liam dühösen áll fel és kergetni kezd.
-Sok sikert bátyó.-hallom Vivi hangját.
Nevetni kezdek majd kifutok a házból. Elkezdek sprintelni, de amerre csak nézek mindenhol emlékek jutnak az eszembe. Egy helyen megállok Liam meg nekem jön. Bukfecezünk egyet, és egymás mellett elterülve nézzük az eget. Időközben a könnyeim is kicsordulnak.
-Mi a baj hófehérke?-áll mellém Liam.
-Semmi. Csak bármerre megyek mindenhol emlékek.-törlöm le erőszakosan a könnyeim.