Átlagos élet? Nem éppen ~Befejezett~

27. rész

Intek egyet Ivinek, a munkatársaknak. Igen, Ivi Laheynek, ő Los Angeles-ben lakik, míg az ikre Beacon Hills-ben. Amint felfogja hogy tényleg én vagyok az, mellém siet és két keze közé fogja arcomat.
-Hol voltál?-néz rám.
-Beacon Hills-ben.. de mindegy is..-mosolyodom el halványan.
Nincs kedvem beszélni róla. Arról hogy mindenkit hátra hagytam, hogy el sem köszöntem tőlük, még Derektől sem.
-Nem, nem mindegy! Mi a baj?-kapja el kezem.
Megrázom a fejem és egy apró mosoly kíséretében elmegyek mellette. A nap folyamán Ivi nagyon sokat kérdezget, már veszekedtünk is. Nincs túl sok vendégem, ezért a viszonylag sok szabadidőmnek köszönhetően van időm cigizni. Még délután egy óra sincs, de már majdnem sikerült elszívnom egy doboz cigit. Ivi persze ezért is veszekszik velem. Olyan mintha az anyám lenne, ami máskor nem nagyon zavar, de most nem éppen vagyok jó kedvemben.

3 hónappal később

Mostanság már nem érzem azt a fájdalmat mint ami a gyors távozásomkor velem volt. Kezdek szétesni, vagy már magam sem tudom, de ahogy az alkohol elárasztja a testem, megnyugszom. Még hogy a vérfarkasok nem lehetnek részegek.. Kiiszom az utolsó kortyot is a poharamból és a táncoló tömeg felé fordulok.

Outfit-tem ⬇⬇

Sminkem⬇⬇

Megunom az összefolyó embertömeg bámulását így visszafordulok a pulthoz. Ismerős alakot eddig még nem láttam, remélem ezután sem fogok. Kikérek mégegy pohár italt, ami fogalmam sincs hogy mi, szokás szerint a pultosra bízom a választást. Fogalmam sincs hogy hányadik pohárral iszom, de már egészen megszoktam a maró érzést a torkomban. Lehúzom a pohár tartalmát és hazaindulok, igaz még fiatal az este, és nem kell túlzottan messzire mennem, de meguntam az embereket. Holnap nincs meló, valamit csinálnak a szalonon, különösebben nem érdekel. Még nem tudom mit fogok holnap csinálni, lehet edzek az erdőben egy kicsit. Haza sétálok, nagy nehezen megszabadulok a magassarkúmtól és fáradtan dőlök be az ágyamba.

Reggel van, ismételten semmi kedvem felkelni, de megyek edzek egy kicsit. Már igazán rám fér. Enyhén még érzem az alkohol hatását, de ez szerencsére hamar kiürül a szervezetemből, éljen a vérfarkas lét..

Edző ruhám ⬇⬇

Igen, szeretem a Nike-t..
Egy kis futással kezdek. Laza öt kilóméter, bár azért érzem hogy nem mostanában sportoltam. A futás végén a parkba érek, ahol a  gyerekeknek tervezett mászókát veszem célba. Először húsz húzódzkodással kezdek, aztán tíz jobb majd bal kézzel. Többet jelenleg nem bírnék. Körülbelül egy velem egy idős srác ül az egyik padon és engem figyel, már akkor kiszúrt amikor ideértem. Hallom ahogy azt számolja hogy mennyit húzódzkodom. Egy perc plank és pár fekvőtámasz után leülök pár másodpercre. Ahogy befejezek mindent, nyújtok egy kicsit ezzel lezárva a mai tornám. A srác mellém kocog.
-Helló Max vagyok. Jó nagy erő van benned.-mutatkozik be.
-Köszi. Maya vagyok.-nyújtok neki kezet.
Érzem rajta hogy természetfeletti. Nem tudom hogy micsoda, de ki fogom deríteni. Lassan újra futni kezdek, újdonsült barátom is velem tart. Egy darabig beszélgetünk, de én belehúzok és befutok az erdőbe. Felmászok egy tetszőleges fára és várom hogy követ-e, talán még levegőt is elfelejtek venni. Hallom a lépteit, mikor a fa alá ér a hátára ugrok és a nyakához nyomom alkarom.
-Mi vagy te?-teszem fel az égető kérdést.
-Miről beszélsz?-kérdez vissza.
-Ne játszd az értetlent, tudod miről beszélek.-szorítom meg jobban nyakát.
Ezzel őt földre kényszerítve. Kezét a lapockájához csavarom és a hátára ülök.
-Szóval, mi vagy?-kérdezek rá újra.
-Egy bukott vagyok.-vallja be.
Elengedem és leszállok a hátáról, a kezem nyújtom felé hogy felsegítsem a földről.
-És te mi vagy?-mér végig.
-Vérfarkas, méghozzá alfa.-bólintok egy aprót.
Max elröhögi magát, én csak felhúzott szemöldökkel nézek rá.
-Mi olyan vicces?-fonom keresztbe karom a mellkasom előtt.
-Te alfa? Hagyjuk már.-röhög tovább.
Rámorgok és megvillantom vér vörös szemeim. Abbahagyja a röhögést, arca megkomolyodik és kikerekedett szemmel figyel. Mocorgás hallok magam mögül és tudom hogy ki az. Bárhol felismerném az illatát, amit most szerencsétlenségére pont felénk fúj a szél. Nem fordulok meg amíg elég közel nem ér. Elkapom a kezét és hátracsavarom, a földre kényszerítem és ráülök a hátára.
-Nem kéne itt lenned Derek.-engedem el.
Leszállok róla és leporolom maga.
-De, itt kell lennem.-áll fel.
Max kettőnk között kapkodja tekintetét. Halkan megrázom a fejem és elfordulva elkocogok a két sráctól, nem sietek sehová. Ahogy belépek a házba, az ajtót kulcsra zárom.