Happened

54. fejezet ~ Újra itthon!

Vincent Ambroso

November 24; Madrid, Spanyolország

Valami megváltozott. Nem tudtam miért gondolom ezt, de a zsigereimben éreztem, hogy valami más lett. Próbáltam Pep arcáról leolvasni a választ, sikertelenül. Olyan volt, mint aki álarc mögé bújva várja, hogy mit hoz a jövő.

- Mikor indulunk? - kérdeztem lehangoltan.

Szerettem Madridot és nehezemre esett itt hagyni, de megértettem Pearl indokait is. Elege volt már a színjátékból. Tudtam, hogy magának köszönheti a kialakult helyzetet, mégsem hibáztathattam mindenért. Ő csak a nővérét akarta védeni és megbosszulni. Soha nem láttam még senkit, aki ennyire elvakultan szerette volna a testvérét, de úgy látszik ez az ikreknél másképp van. Főleg Pepnél. Catherine egyetlen szavába kerülne és a testvére az életét adná érte. Nem tudom, fordítva ez ugyanígy működne-e, de bíztam benne, hogy igen.

- Már csak fél óra és becsekkolhatunk - válaszolt miközben a bőröndje zippzárjával játszott.

Halvány mosollyal néztem rá. Neki is nehéz volt itt hagyni ezt a helyet. Megszerette a fiúkat. Főleg Marcelot és Balet. Ramosról már nem is beszélve, akivel egyre közelebb kerültek egymáshoz és nem értettem miért nem engedte át magát az érzésnek. Talán attól félt, hogy a védő nem őt látja benne, hanem Katet? Ha lett volna bátorsága, tiszta vizet önthetett volna a pohárba, de tartott attól, hogy ő nem elég jó senkinek, pedig az én szememben sokkal többet ért mindenkinél. Az egyetlen nő, aki képes volt megmozdítani valamit bennem.

- Bassza meg! - húzódott egyszer csak közelebb hozzám és arcát a vállamba fúrta.

- Mi a gond? - értetlenkedtem.

- Az ott - mutatott egy pontra a repülőtér forgatagában. Követtem az ujját és meglepetésemre a portugál kutató tekintetével találtam szembe magam.

- Mi a büdös francot keres ez itt? - szaladt ki a számon. - Nem úgy volt, hogy tegnap már elbúcsúztál a fiúktól?

- De, és megkértem őket, hogy ne árulják el neki, hogy lelépek. Nem tudom, melyikük lett az áruló - húzta el a száját miközben a dühös focista észre vett minket és sietve közeledett felénk. Sőt, már előttünk is állt és karba tett kézzel nézett ránk.

- Beszélhetnénk? - szólította meg Pearlt, akinek megmerevedő testéből éreztem, hogy egyetlen porcikája sem kíván eleget tenni a kérésnek, de aztán egy kisebb verbális csata után sóhajtva felállt és követte a focistát aki egy nyugisabb hely felé kormányozta őt. Fürkésző tekintettel néztem utánuk egészen addig, míg el nem tűntek a látóteremből.

Pearl Clark

November 24; Madrid, Spanyolország

Éreztem a portugálból felém áramló dühöt. Nem tartottam magam gyávának, de most megijedtem tőle.

- És ha nincs kedvem? - pislogtam fel rá megpróbálva elodázni a pillanatot.

- Ne akard, hogy botrányt csináljak - vigyorodott el gúnyosan.

- Nem hiszem... - próbált közbe avatkozni Vinc, de leállítottam. Tudtam, hogy ezen túl kell esnem. Kelletlenül álltam fel és követtem a focistát egy eldugott sarokba.

- Mégis mikor akartad elmondani, hogy megint lelépsz? - vágott azonnal a közepébe.

- Nem hiszem, hogy bármi közöd is lenne hozzá?

- Mi az, hogy nincs hozzá közöm? - lépett felém vészjóslón amitől megpróbáltam hátrálni, de a fal utamat állta. - Azok után amit itt műveltél, minden jogom meg van hozzá!