Honest /Shawn Mendes fanfiction)

Prológus

Itt ülök az Ausztriába tartó vonaton, hiszen apánál töltök a nyaramból két hetet. Finoman szólva nem a legjobb része a nyaramnak a 40 fokban egy teli vonatban órákig utazni egyedül. Elővettem az egyik könyvem, de mivel egy idő után leragadt a szemem, inkább aludtam az út további részén. Mikor felkeltem, már csak negyed óra volt hátra az útból, ezért inkább a kilátásban gyönyörködtem, Szinte a Svájci határnál tartottunk.

Amikor leszálltam a vonatról apa már ott várt rám, ahogy azt megbeszéltük.

- Szia Vikike! Hogy vagy? - hát ja, az mindegy hogy már 17 fél éve elmúltam.

- Szia! Jól, te? - igen, nálunk ez mindig ilyen sablonos, már meg se lepődök. Apának egy ilyen sportkocsifélesége van, aminek most le volt húzva a teteje. Ahogy száguldoztunk az országúton, nem teltem betelni a tájjal. Gyönyörű hegyek, friss levegő, nem a Budapesti szmogos.

A nap további részében csak kipakoltam apámék lakásán. Lakóparknak mondanám, mert a házak ugyan arra mintára épültek, de mégse az. Szóval képzeljétek el a legsvájcibb körülményeket a hegy lábánál, és még egy tavat, hogy teljes legyen a kép. Sok itt az olyan ház, amit a családok csak nyaralásra bérelnek ki, de mivel a központ messzebb van, azért mégse tolonganak. Szóval ott tartottam, hogy kipakoltam. Letusoltam, mert eléggé megizzadtam a szauna szintű vonaton. Felvettem a sötétkék sortomat és a halál ereklyés toppomat, és kimentem a ház elé körülnézni. Nem győzöm elégszer mondani mennyire csodálatos. Annyira elbambultam, hogy már csak egy kocsi halk dudálására eszméltem fel, ezért visszamentem a házhoz, merthogy időközben elkalandoztam az úttestre. Még egyszer visszanéztem a kocsira és megdöbbenésemre a szembelévő ház mellettihez kanyarodott be.

A nappaliban Zita várt

- Mit szólnál, ha elmennénk vásárolgatni? - kérdezte lelkesen vigyorogva, mire mosolyogva bólintottam.

- Okés, hova? - Van itt a közelben egy élelmiszer bolt, oda kéne először, utána meg nézünk valami rucit, meg ilyenek - mondta lelkesen, és már ment is a kocsikulcsért. Amikor az ajtó előtt vártam, hogy Zita becsukja az ajtót, megint elment ugyan az a kocsi, amelyik dudált a minap. Érdeklődve figyeltem, hogy itt ilyen elfoglaltak az emberek, hogy haza se érnek, és már mennek is.

Az út közben csevegtünk Zitával, de mire belemelegedtünk volna, már meg is érkeztünk. Az áruházban éppen pár ember lézengett, mikor bementünk, Zita el is húzott húsokat és tésztát nézni, meg ami ilyenkor kell.

- Te addig keres jó sok nasit, apád nem nagyon engedi, de most ez a mi titkunk lesz - mondta nevetve, mire csak mosolyogtam. Aha, kicsit zakkant, de aranyos. Amint megtaláltam a sort, ahol az édességek vannak, bedobáltam rengeteg mindent a kocsiba, kezdve a csokiktól (mindegyik fajtából egyet, természetesen), gumicukrokon át a Nutelláig. Persze rengeted más is bekerült még a kocsiba, és kezdtem aggódni, mert tele lett a kocsim. Hupsz, na

- Bocsii. - mondtam angolul, és beraktam a kosaramba egy kilós paprikát és mentem is a kasszához, hogy ott várjam meg Zitát. Szerencsémre nem akadt ki a kosaramon, csak nevetett, és már fizettünk is. Következő úti célunk az elektronikai szaküzlet volt, mert apáéknak kellett valamilyen átalakító a kocsiba, amihez én nem értek, szóval leléptem a CD-khez. Mire végeztünk ebben a boltban is eléggé késő lett, szóval abban maradtunk, hogy holnap bepótoljuk a ruhavásárlást.

Mar sotet volt, mikor hazafele tartottunk. Egyszercsak meglattam egy autot, az ut mellett parkolva, veszvillogoval.