Új Leosztás [Befejezett 💙]

Seth 1.

Japán furcsa.
Először az a kis lakás lep meg, ahova apával beköltözünk. Két szoba, a konyha, és a fürdő. Nem is számítottam nagyobbra, de apa folyton azt hajtogatja, hogy majd lesz jobb helyünk is, ha beindul a munka. Nem válaszolok rá semmit. Még ha meg is mondanám neki, hogy nekem ez is tökéletes, akkor sem figyelne. A válás óta szétszórt, és sokszor csak beszél, de nem figyel arra, amit mások mondanak neki. Ezért is választottam őt, és nem anyát, még akkor is, ha apa visszamenekült ide.
Apa szülei japánok, de ő már az államokban született. Miután anyával 16 évnyi veszekedés után végre a válás mellett döntöttek, úgy határozott, hogy ideje visszatérnie a gyökerekhez. Meg aztán menekült minden elől, ami az otthonra emlékeztet. Én pedig annyira aggódtam érte, hogy még idáig is követtem. A világ végére. Legalábbis eleinte ezt hittem.
De a helyzet mindkettőnknek ugyanolyan új, úgyhogy kénytelenek leszünk együtt megbirkózni vele. Optimista vagyok, mert már mikor leszálltunk a repülőről, akkor láttam, hogy megkönnyebbült.
Érkezés után rögtön lepihenünk, aztán másnap közös erővel kicsomagoljuk a cuccok nagy részét. Másnap már apa dolgozik, de én csak hétfőn kezdek a suliban, úgyhogy egyedül fejezem be a csomagolást. Hétvégén megveszünk mindent, ami a sulikezdéshez kell, egyenruhát, könyveket, füzeteket, tollakat… Vasárnap próbaképp elgyaloglok a suliig, hogy kiismerjem magam az útvonalon. Csak tíz percre van tőlünk, és persze hétvége lévén teljesen kihalt. Ocsmány egy öreg épület… De ez van.
Hétfőn már az egyenruhámban, kicsit lámpalázasan teszem meg ugyanezt az utat. Egy csomót kell kérdezősködnöm, mire megtalálom az osztálytermem. Amint megkérdezek valakit, merre kell menni, csak azt veszem észre, hogy már a mondandója végére is ért, míg én azon csodálkoztam, milyen szép a haja vagy a szeme, milyen hibátlan a bőre vagy jól áll neki a szemüveg. Nincs pofám visszakérdezni, úgyhogy mindig máshoz megyek oda.
Becsöngőre csak odakeveredek valahogy. A tanár aranyos, de ragaszkodik hozzá, hogy kiállítson az osztály elé bemutatkozni. - Helló! Seth Foster vagyok. Az apám munkája miatt költöztünk ide. A nagyszüleim japánok, úgyhogy beszélem a nyelvet, de a kandzsikkal sokszor bajban vagyok. A fizika és matek a kedvenc tárgyam, és… Imádom a játékokat.
Erre sokan felnevetnek, amit nem igazán tudok hova tenni, de a tanár gyorsan megköszöni a bemutatkozásom, én meg leülök elöl egy üres padba. Összesúgnak a hátam mögött, és csak a játék szót tudom kivenni a csacsogásukból. Vajon félreértették? De ha egyszer igaz… Imádom a kártyajátékokat, a sakkot, amőbát, társasjátékokat, számítógépeseket… logikait, taktikait vagy ügyességit, a legtöbben amint megtanulom a szabályokat, verhetetlen vagyok. Csak lassan tudom megjegyezni az összes szabályt… A tanár rendet teremt, és elkezdődik az óra. Fizika. Basszus, most tuti azt hiszi, hogy nyalizni akartam azzal, hogy ez a kedvencem. Na mindegy, már úgysem csinálhatom vissza.
Szünetben az emberek kis csapatokba verődnek, én meg tanácstalanul nézek körbe, hogy mégis melyikhez kéne odamennem egy kicsit szocializálódni. Még egy csupa csinos lányokból álló társasággal szemezek, mikor odalépnek az asztalomhoz. A srác arcán nagyképű kifejezés ül, mögötte a sleppje, egy rágózó, izmos testőr és egy belé csimpaszkodó csaj, amiből úgy gondolom, rögtön tudom, milyen. És nem vagyok kíváncsi rá. Még mielőtt kinyithatná a száját, felpattanok, és végül egy magányosan ücsörgő fiúhoz fordulok. - Hé! Hugyoznom kell. Megmutatnád, hol van a vécé? – kérem, mire meglepetten néz rám, majd a mögöttem állóra. Jaj, ugyan, gyerünk már, nem akarok itt ragadni ezzel a görénnyel… De a srác nemet int a fejével.
Akkor rohadj meg. Akkor sem maradok itt. Úgy megyek ki a teremből, mintha a nagymenő bájgúnár ott sem lenne.