You Kill Me Harry Styles✔️

2. Évad ~ 11. Fejezet

Harry elhajolt tőlem és Kendallnak kezdett magyarázkodni, hogy megbotlott és csak rámesett, de nem csókolt meg, és igaz, hogy közel voltunk egymáshoz, de nem történt semmi.

- Igaz ez? - fordult felém szikrázó szemekkel Kendall. Elmotyogtam egy 'igen'-t, és hatalmas piros pont, amiért nem bőgtem el magam. Na, jó, mostmár dolgoznom kell azért, hogy ne legyek ennyire érzékeny.

Miután elmentek, hatalmas gombóccal a torkomban kényelmesen elhelyezkedtem, majd elővettem a tabletemet, és válaszoltam az email-jeimre. Egészen sok ügynökség felkeresett, hogy nem-e dolgoznék velük együtt, és modellekkel, meg minden, de mivel most fix munkám van, ezért nemmel válaszoltam ezekre a levelekre.

Feltettem a fejhallgatómat, majd egy random zenelistát elindítva átolvastam még egyszer a papírokat, amiket Paul adott. Csak három hónap múlva lesz szünetünk. Szuper. Addig bámulhatom ennek a ribancnak a képét. Egyet sóhajtva megforgattam a szemeimet, majd inkább becsuktam a szemeimet, és hátra dőltem. Pár percig még nyugtom volt, de valaki megbökött, így bosszúsan felnéztem. Louis volt mellettem, így levettem a fejhallgatómat, és kérdőn néztem rá.

- Hali. Mizu? - kérdezte egy ártatlan mosollyal.

- Mit csináltál, Tomlinson? - néztem rá összehúzott szemekkel.

- Most tényleg semmit, esküszöm! - tette fel kezeit.

- Akkor...? - néztem rá kérdő tekintettel, mert most tényleg senkihez sincs idegzetem ezek után.

- Jól vagy? - kérdezte meg óvatosan. Meglepetten néztem rá.

- Öhm, persze. Csak... - mondandómat a Magyarországi telefonom csörgése szakította félbe. A doktornőm hívott. - Bocsi, ezt fel kell vennem. - néztem rá bocsánatkérően, mire ő mosolyogva bólintott. Felálltam, majd a busz elejébe sétáltam, ami üres volt, mivel mindenki hátul tanyázott. - Igen? - fogadtam a hívást.

- Hanna, tudom, hogy dolgozol. De.. itt hagytad a kórházban a gyógyszereket. Nem jöttél be érte. - de hülye vagyok. Most mégis mi a francot csináljak?

- Ajj, nem hiszem el. - csaptam homlokon magam. Még ez is. - Ezt már nem bírom. És most mi legyen? Mert éppen a Lokneszi-szörny felé igyekszem, és turné buszon ülök, erre még a gyógyszereimet se vagyok képes elhozni. Mert miért tenném? - sóhajtottam egyet.

- Hanna. Nyugodj meg. Van nálad egy plusz doboz, ugye? - kérdezte, mire elmotyogtam egy 'igen'-t. - Szuper. Mennyi ideig lesztek ott?

- Öt napig. - mondtam összeszorított szájjal.

- Oké. Akkor kipostázom orvosin. Nyugi. Az ottani központi kórházba két nap múlva menj be. Ott lesz addigra, oké? Relax. - nyugtatott. Vettem egy mély levegőt, majd beletúrtam a hajamba.

- Jó. - hunytam le a szemeimet, majd leroskadtam a sofőr mögötti ülésre.

- Ügyesen, és ha Harry meg mer bántani, tudod, hogy megölöm. Na, jó, nem szó szerint, de kiherélem. - na, igen, Viki mindenbe be van avatva. Volt, hogy egy teljes éjszakát végigbeszélgettünk, nem egyszer. És akkor volt a legjobb, mert végre egy kívülállónak mondtam el, aki nem tudott semmit. És megértett.

- Áh, Kendall-t pedig úgy megtépném! Képzeld velünk van.

- Uhh, szegényem. Ugh, mennem kell, jött egy mentő. Kitartást, a gyógyszereket ne felejsd el! Puszi!

- Puszi. - mosolyodtam el, majd kinyomtam a telefont, s sóhajtva hátra döltem az ülésen.

- Kisasszony, azért Kendall nem olyan hárpia, mint gondolná. - szólalt meg hirtelen a sofőr magyarul. Meglepetten ültem fel, majd mellé sétáltam, s leültem.

- Maga tud magyarul? - néztem rá döbbenten.

- Igen. - biccentett, majd kirakta az indexet jobbra. - Higgyen nekem, Kendall jó szívű.

- Elhiszem, ha maga mondja. De sajnos nekem tönkre tette az életemet. - nevettem fel keserűen. - Nekem eleinte semmi problémám nem volt vele. Sőt, még együtt is dolgoztunk. Aztán, mikor Harry-vel össze jöttünk, fordult a kocka. Azt hazudta, hogy Harry-től van egy gyereke, és, hogy a barátaim és az öcsém is átvertek. Majd miután szakítottunk, haza költöztem, Magyarországra. És... Ott pedig cigizni kezdtem, és tüdőrákom lett. Sikerült a daganatot eltávolítani, de fenn áll az a veszély, hogy bármikor visszatérhet, egy csúnyább verzióban. - gördült le egy könnycsepp a szememből. Gyorsan letöröltem, majd egy mosolyt varázsoltam arcomra. - De most maga meséljen. Hogy értette azt, hogy Kendall nem egy hárpia? - idéztem fel az előbb használt szavait.

- Igazából, neki köszönhetem ezt a munkámat. Tudod, régen én Magyarországon angol tanár voltam. Volt diplomám, és jól kereső állásom. Aztán kirúgtak. A feleségemmel kiköltöztünk, hátha szerencsésebbek leszünk Angliában. De nem lett belőle semmi. Sok ideig az utcán laktunk, nem volt mit ennünk. Aztán egyik nap Kendall észrevett minket. Adott nekünk ételt, és tetőt a fejünk felé. Hidd el, nem rossz ember. Egy ideje ismerem már, és igaz, hogy amit veled művelt, az... Az nem volt emberi. De a maga módján szeret mindenkit. - mondta mosolyogva, majd pár perc után felálltam, és félig átöleltem.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd visszamentem a többiekhez. Visszatettem a fejhallgatómat, majd megint csak pár percig volt nyugtom, mivel megint felkeltettek. Nem hiszem el!  Kérdőn néztem Thomo-ra, mire csak elmosolyodott.

- Megjöttünk. Gyere, most már lefeküdhetsz aludni. - vigyorgott.

- Na végre! - mondtam hangosabban, mire mindenki elkezdett nevetni. - Paul! Adj egy szobakulcsot. - álltam meg előtte.

- Tessék. - nyomta a kezembe az egyiket a sok közül. A cuccaimat összeszedtem, és a többiek is, majd leszálltunk a buszról a hátsó bejáratnál. Mindannyian fogtuk magunkat, és felindultunk a már kifizetett szobákba. Paul még elintézett pár papírt a recepciónál, majd az őrök elkezdték felhordani a bőröndjeinket. A többiek benyomultak a liftbe, én pedig inkább lépcsőztem egyet. Mire felértem, már konkrétan minden bajom volt.

Megkerestem a szobámat, majd benyitva oda vettem tudomásul, hogy Harry-vel kell öt napig együtt aludnom.. franciaágyban!

Sarah❤