Mi és az elcseszett életünk...

Part 1

Ebben a könyvben egy Magconos ff-t fogok leírni, melynek alap ötlete, 2 perc alatt született meg az agyhelyemben, kedves barátnőm segítségével.

-Florence! Gyere már, apa nemsokára hazaér és ha nem vagyunk otthon, mikor ő hazaér, nagy balhé lesz te is tudod!-oktattam ki a tesóm, aki éppen a fagyiját eszi.

-Jólvan már, nyugi, várj most hív!-emelte a füléhez a telefont, majd rögtön mellém rohant és ki is hangosította azt.

-Szia apa!-köszönt félve Flor apánknak.

-Mikor értek haza?-tért egyből a lényegre, majd rögtön folytatta is-Csakmert, most kérdeztem meg Margaretet, hogy hol vagytok és azt mondta a városban valami barátnőnél, lassan 2 órája.-hangsúlyozta ki az időt, mire nyeltem egy nagyot, majd ilyedt kék szemekkel a tesómra néztem, kin hasonló félelmet láttam,mint saját magamon éreztem.-És ugye nem is Jimmyvel mentetek, pedig mondtam, hogy ne gyalogoljatok sehova sem!-kezdte a szokásos kioktatását.

-Már itt vagyunk az utcában és mondtuk, hogy nem kell nekünk inas, aki ide-oda furikázik.-állt ki magunkért a tesóm, majd gyorsan sprintelni kezdtünk a ház felé, mivel még jóval messzebb voltunk.

-Nem akarom, hogy gyalog járjatok, úgyhogy ezentúl csak Jimmyvel hagyátok el a házat!-moondta szigorúan, így nem mertünk visszaszólni-Van még kérdés?

-Nincs-mondta Flo, majd kinyomta a hívást

-Annyira utálom az életem-bukott ki belőlem, majd leültem a fűbe, mivel a házunktól nagyából 3-4 telekre van egy hatalmas park, ami tele van fával, meg padokkal, és egyszerűen csak itt tudok úgy gondolkodni, hogy senki nem zavar meg, én teljes mértékben odavagyok ezért a helyért.

-Tudom, én is hidd el-foglalt melettem helyet az ikrem.

Hogy ki is vagyok én?

Lindsey Vonn, igen. Az apám a híres Mark Thomas Vonn, menedzser. Aki azt hiszi, hogy olyan az életem, mint egy kis hercegnőnek, aki mindent megkap egy csettintésre az nagyot tévedett. Emellett van egy iker tesóm is, Florence Vonn, aki 3 percel idősebb nálam. Teljes mértékben ugyan úgy nézünk ki, annyi különbséggel, hogy nekem kontaktlencsém, míg neki szemüvege van, bár én többszöris szemüveget húzok, csakmert lusta vagyok kontaklecsét használni, mert mire azt beteszem, ahoz reggelente semmi energiám. Na, de visszatérve, jelenleg New Orleansban élünk, egy hatalmas luxus villában, mint mindig ugye...

Apám munkája miatt, rengeteget költözünk, így a tesómon kivül, meg 1-2 internetes haveron kivül egy barátom sincs. Nagyából fél évente költözünk, városból városba, viszont én ezt nagyon utálom, mivel 16 évesen, nem valami jó, suliból-suliba járkáni....
Anyunkánkról egy emlékünk van, méghozzá annyi, hogy mindannyian ott ülünk a régi szobánkban, melyben 10évig éltünk, odajön hozzánk, ad egy-egy puszit a homlokunkra, majd kimegy az ajtón, s soha többet nem hallottunk róla, 6 éve elment, és vitte magával szeretett bátyánkat is. Aki nagyából egy éve ujra feltünt az életünkben, méghozzá úgy, hogy egyszercsak megjelnt nálunk, csak az volt az egyetlen baj, hogy apa nyitott ajtót, aki rögtön el is küldte. Azt tudni kell, hogy ők ketten nem a legjobb viszonyban válltak el. Noah a bátyánk, 14 volt mikor, mint nemrég megtudtuk, elvátak apáék, Noah velünk akart maradni, de apa magáénak akart tudni minket, ezért ebből hatalmas botrány lett utána, s azzal zárult, hogy apa megfenyegette Noahhot, hogy soha többé ne merjen a közelünkbe jönni. Ha ez még nem lenne alég, akkor apánk nagyon sokat követel tőlünk, s mindenáron feltünést akar velünk kelteni, hogy neki mennyire tökéletes gyerekei vannak, így ebből az származik, hogy minden péntek este, egy céges partin kötelező megjelennünk, az ő oldalán díszelegve. Van egy házvezetőnőnk, aki akárhányszor költözünk, ő is jön velünk. Apa nagyon sokszor, sőt amikor csak itthon van, mindig lekezelően bánik vele. Margaret 52 éves, mégis 30nak néz ki, tudomásunk szerint apa nemegyszer akart nála bevágodni, de miután mindig elutasította, így apa feladta és mindig csak lehordja őt mindenért.

Alapjáraton apa nagyon kevésszer van itthon, vagyis sokat mondok azzal, hogy azt mondom két hetente hétvégén, egyedül annyit látjuk, hogy pénteken esténként, de akkoris csak a partyn, nem többet, ott meg egymáshoz sem szólunk.

Ezek után apánk még azt is elvárja, hogy jól sportoljunk. Az ikrem úszik, én pedig kézilabdázom. Egyikünk sem akart az elején versenyszerűen, de amióta 3an vagyunk, azóta mindig mindent úgy kell csinálni amit apa mond. Ő pedig, azt követeli, hogy versenyezzünk, Florenak pedig azt, hogy legalább dobogós legyen, nekem pedig azt, hogy mérkőzésen legalább 8szor találjak be a kapuba. Beálló vagyok, így ez az elvárás legtöbbször sikerül, mivel nagyon sokszor kapok labdát, és az edző minden mérkőzésen, az egész meccs alatt fennttart a pályán, és csak akkor szed le, ha valami nagy baj van, ilyen pedig egyszer fordult csak elő, és akkoris azért, mert szarul érkeztem, minek végeredménye az lett, hogy kifordult a térdem. Ez történt 13 évesen, azaz 3 éve, ki kellett hagynom egy egész évet, és most is csak térdvédővel állhatok pályára. Az a durva, hogy az edzések Dallasban vannak, mivel ott kezdtem és kijelentettem apunak, hogy nem vagyok hajlandó másik csapatba igazolni, úgyhogy ha máshová költözünk, akkor számítson arra, hogy a piciny lánykája, nem fog semmit sem sportolni. Így, az van, hogy hétfőn, kedden, csütörtökön és szombaton, ha meccs van, Jimmy elfuvarozik enegem Dallasba, ami 2 óra autóval, a jelenlegi lakhelyünktől.

Egyébként Jimmy egy 36 éves férfi, aki az inasunk, mert nem gyalogolhatunk sehova sem. Ő is velünk lakik és költözik mindenfelé, mint Margaret. Nagyon bírom és mindig kihúz abból, hogy ha szeretnénk akkor mehetünk gyalog, csak szóljunk neki, hogy tudjon mit mondani apánknak. Hát igen, ez alkalommal ezt elfelejtettük...

Le is buktunk...

-Basszus-eszméltem fel a gondolkozásból-Siessünk, nem akarok mégjobban kikapni.

-Lassan megint költözünk-jelenti be a tesóm, mire elgondolkoztam, és mégjobban összehúztam magamon a vastag téli kabátom, mivel elkezdett szakadni a hó.-Pedig már megszoktam ezt a helyet-sóhajt nagyont- de úgy sem érdekli-ránt vállat és indul el ő is mögöttem.

-Hello!-köszönünk egyszerre, mint mindig.

-Na végre!-jön ki Margaret a konyhából-kezdtem aggódni-jön közelebb és megölele minket, mint mindig. Olyan nekem, mint egy pótanya, mindig ottvan amikor kell.-Mark már 1 órája visszament dolgozni, csak szólni akart, hogy ma 7 re jön értetek és legyetek csinosak-adta őt az üzenetet apántól, majd leesett mit mondott

-Hogy mikor??-keredett el a szemem, majd letettem a meleg kabátom a fogasra

-1órája-mosolyog kedvesen, mire én nagy szemekkel a tesómra néztem

-Most bajban vagyunk, de nagyon-nyeltem egyet, és elhúztam a szám

-Azt meghiszem-vátozik át a tesóm arckifejezés rémülté, majd hirtelen Margaretra néz-Mennyi az idő?-teszi fel a kérdést mire a nő a kezén lévő órára néz, majd vissza ránk.

-Negyed 7 úgyhogy nyomás öltözni, a ruhákat már az ágyaitokra tettem-mondta, mire mi sprintelni kezdtünk felfele.

Remélem tetszeni fog:)

XoXO

~ZU

-