I want you bad [Vkook magyar fanfiction]

2.fejezet

Egész éjjel forgolódtam. Az események után már nem volt erőm visszahívni Jimint, de ő sem keresett, gondolom sejtette, hogy magányra van szükségem, és nem kedvtelésből nyomtam rá a telefont. Nagyjából hajnali 5-re jött álom a szememre, így bő egy óra alvás után, mint egy hulla, úgy keltem ki az ágyamból. A gyomorgörcsöm, - amit az idegességnek tudtam be- Jungkook akciója után sem múlt el, és folyamatosan valami kibúvót kerestem, egy megoldást, amivel nem veszítek semmit. Nem szükséges mondanom, hogy egyet sem találtam. Csak az járt a fejemben, hogy meg kell akadályoznom ezt az egészet, különben kezdhetem ásni a saját síromat erőltetett mosollyal az arcomon, míg az új, boldog család azt a kis görcsöt isteníti. Ám, mint minden tervnek, úgy ennek is volt hátulütője. Anyu. Nem lehettem önző, és vehettem el tőle az újrakezdés lehetőségét.
Felsóhajtottam, majd nagyot ásítva léptem ki újra a bejárati ajtón, mint ahogy tegnap is. Az időjárás melankolikus volt, épp úgy, mint amikor a munkába siettem. Néhány apró esőcsepp csapódott a bőrömnek, de nem foglalkoztam vele. Esernyőt sem hoztam, bíztam benne, hogy délutánra kisüt a Nap, remélem az időjárás kegyes lesz velem.
Kivételesen nem hoztam magammal fülhallgatót, hiába vagyok zenefanatikus. Mindenképpen beszélnem kell ma Jiminnel és bocsánatot kérnem a tegnapiért. Már nagyjából meg is fogalmaztam magamban a szöveget, amit mondani fogok neki:

Figyelj, Jimin.  Tudom, hogy rádcsaptam a telefont, de haver érts meg, hogy az az ördög molesztálni akart. Védtelen voltam, szóval ne haragudj.

Majnem felnevettem a buszra várva a saját nyomorom.
Amikor a járatom megérkezett a számat harapdálva ültem le a tegnapi helyemre. Mint egy idióta, úgy igyekeztem mondatokat alkotni a fejemben, amitől nem leszek egy egyetemistához képest totál lúzer.
Annyira elkalandoztam, hogy csak akkor vettem észre Jimin jelenlétét, aki levágta mellém az ülésre, amikor az nagyot csapott a combomra. Idegesen szisszentem fel és mérgesen néztem rá.

- Ne merészelj így nézni! - emelte fel szigorúan a szemöldökét. - Tudod mennyire aggódtam? Csak azért nem hívtalak vissza, mert féltem nagyban csináljátok és megzavarok valamit.

Döbbenten vörösödtem el barátom szavaira.

- Jimin, halkabban az isten áldjon meg! - sütöttem le a szemem, hisz éreztem a buszon ülő emberek tekintetét. - Ilyenről szó sincs! Az a gyerek majdnem megerőszakolt! Mindenesetre sajnálom a tegnapit.

Jimin furán nézett rám.

-Felejtsük el, de mit is mondtál? Megerőszakolt? Egy kölyök?

Hirtelen elém villant Jungkook érzelemmentes arca és szavai, mire ösztönösen nyeltem egy nagyot.

- Nem hazudok tesó, az a gyerek maga az ördög! Láttam a szemében Lucifert! - néztem rá halálosan komolyan, de ő csak hangosan felnevetett.

- Szívesen folytatnám még ezt a bájcsevejt Tae, de következő megállónál szállok. Este meglátogassalak, hátha kedved lesz egy kis démonidézéshez?

- Hogy-hogy itt szállsz? - hagytam figyelmen kívül a beszólását. - Hisz még az én megállómig is van kettő, tiédig meg vagy 5.

- Áh, emlékszel a lányra, akiről tegnap beszéltem? Ma én kísérem suliba, ő meg erre fele lakik. Ugye milyen lovagias vagyok?

- Csak ne játssz a lány érzéseivel Jimin! Ő is ember.

- Oké, oké, de tényleg meglátogatlak! 5 körül elmegyek érted a munkába. - állt fel, amint a busz bekanyarodott a megállóba. - Szia TaeTae! - intett.

- Várlak. Szia!

Természetesen miután én is sikeresen leszálltam onnan már mondhatni gördülékenyen telt a nap. Egy dolgot leszámítva: annak a tetű Jungkooknak a jelenlétét, aki beitta magát a fejembe. Ami viszont a legbetegebb az egészben, hogy még mindig érzem, ahogy lefogott a kezeivel. Érzem az egész lényét, és furcsa mód egy apró bizsergéssel tölt el ennek a tudata. Ez lenne a sorsom? Egyetemistaként jövök rá, hogy egy mazochista vagyok? Megráztam a fejem, majd igyekeztem az utolsó órámom figyelni kevés sikerrel, és agyam legmélyére száműzni ezt a beteg gondolatot.