Szerelem a köbön

Második fejezet

„Sokszor érezzük úgy, hogy senki sem érthet meg minket, ezért ellökünk magunktól mindenkit, aki segíteni akar."

Másnap Szandra megkérdezte, hogy mi volt az, amit azelőtti este lerendeztem, szóval ezek szerint őt is felébresztettem. Nem mondtam neki semmit az okokról, sőt egyáltalán arról, hogy mi történt. Közöltem vele, hogy nem mondom el, ő pedig utána már nem is kérdezősködött.

Az iskolába mentünk az évnyitó miatt, de mikor odaértünk, megtorpantunk. Csak annyit kellett volna tennünk, hogy átlépjük a kaput, elsétálunk a bejárati ajtóig, és megkeressük a termünket.

- Menjünk! - nézett maga elé határozottan Szandra. - Végül is, nem ölhetnek meg. Az illegális.

- Ebben az elit suliban, ki tudja - vontam vállat. Erre csak a szemét forgatta, aztán elindult. Én pedig inkább követtem, mert nem egyedül akartam keresgélni a helyünket.

Az iskola már tele volt ünneplőbe öltözött diákokkal, akik fel-le rohangáltak, vagy beszélgettek.

- Van egy olyan érzésem, hogy a mi termünk legfelül van - motyogta Szandra, és elindult, hogy megkeresse a 39-es termet. Én közben még mindig a nyakkendőmmel babráltam, úgyhogy nem is figyeltem oda, hogy hova lépek. Csak néha-néha néztem fel, hogy nehogy szem elől veszítsem az unokatesómat. Épp felpillantottam, mikor egy lány körülbelül két centire volt tőlem, és hátrafelé figyelt valakire. Későn kapcsoltam, így nem tudtam ellépni előle, szóval egymásnak ütköztünk. Meglepetten nézett fel rám, ugyanis csak a mellkasomig ért.

- Bocs, nem figyeltem - mondtam megszeppenve.

- Semmi baj, én se - legyintett mosolyogva. - Segítsek? - kérdezte. Értetlenül néztem rá. - A nyakkendőd.

- Ja - esett le végre. - Kérlek - mosolyodtam el, ő pedig megkötötte nekem. Nagy, tengerkék szeme volt és hosszú, világosbarna haja. Jó volt az alakja és az arca is gyönyörű volt.

- Kész is - mondta kedves hangon. - Na, szia - köszönt el, és még mielőtt kapcsolhattam volna, elment. Utána néztem, aztán Szandra állt be a képbe.

- Persze, én keresem azt a hülye termet, te meg itt csajozol! Legalább megkérdezhetted volna, tudja-e, hol van a célunk - mondta mérgesen. - Figyelsz te rám? - csettintett a szemem előtt.

- Nem - válaszoltam. A szemét forgatta, ismét. - Ha így folytatod, egyszer fennakad a szemed.

- Az miattad lesz. Te mondasz állandóan hülyeségeket.

- Mi hülyeség a "nem" szóban? - kérdeztem vissza. Újból a szemét forgatta, amiért kiröhögtem. A karomra csapott, aztán megragadta a csuklómat és maga után húzott.

- Mivel a földszinten és az elsőn sem volt a terem, így valószínű, hogy a másodikon van...

- Sherlock - motyogtam, mire csak egy dühös pillantást kaptam.

- Tehát - mondta hangosabban az első szót, jelezve, hogy még egyszer ne merjem félbeszakítani - a felvetésem be fog igazolódni.

- Azt a, micsoda sikerélmény - röhögtem.

- Idegesítő vagy.

- Köszönöm - mondtam meghatott hangon, ő meg újból a szemét forgatta, én pedig megint nevettem.

- Mindjárt nem lesz ilyen jó a kedved - morogta, aztán megállt, mögém lépett, és lökött rajtam egyet. Szó szerint belökött a termünkbe. Minden szem rám szegeződött, én meg dühösen néztem hátra Szandrára. Megvonta a vállát, aztán egy üres padhoz sétált, és leült. Páran már őt figyelték, de a legtöbben még mindig engem.