Dupla játszma

~kettő~

Rachel Smith:
Felkelek és egy faházban Találom magam.
-Hol vagyok?-gondolkozom hangosan. Mivel választ senki sem ad, elindulok körülnézni. Ahogy járom körbe a házat egyre kíváncsibb leszek. De ez most valamilyen másmilyen kíváncsiság. Nem az érdekel, hogy hol vagyok. Hanem hogy KI vagyok. Mert semmi emlékem nincs a múltat illetőleg. Nem emlékszem semmire. Még a nevemre sem. Ez pedig nagyon ilyesztő. Mintha csak most születtem volna. Kisétálok a házból, és megálapítom, hogy egy erdőbe vagyok. Erdő...különös szó. Ízelgetem egy darabig, mintha sose hallottam volna még. Erdő. Eredő. Innen ered az életem. Legalábbis az, amire emlékszem. Kezdetnek nem rossz. Mondjuk sokkal nyugodtabb lennék, ha például tudnám a nevem, de sebaj. Majd csak kiderül. Elindulok, hogy valami élelmet szerezzek. Kezdek éhes lenni. Szedek néhány ehetőnek tűnő gyümölcsöt, majd megyek tovább. Néhány lépés után különös érzés fog el. Mintha valaki irányítana, de nem sokat foglalkozom vele. Sokkal jobban érdekel, hogy mi lehet az erdőn túl. Csak megyek és megyek. Minnél hamarabb ki akarok jutni innen. El akarom érni a világot. Érzem, hogy a lábaim futásnak erednek, mintha valami mágnes húzná őket egy cél felé. Engedelmesen futok tovább, holott már biztos vagyok benne, hogy nem én irányítom a mozgásomat. Egyszerre csak váratlanul megállok egy tisztás szélénél. A lábaim nem visznek tovább, engem azonban hajt a kíváncsiság. Gyerünk, még, még tovább, de hiába. Mintha odaszögeztek volna a talajhoz. Különös dolog ez. Az elmém arra buzdít, hogy induljak tovább, nézzem meg, mi van a tisztáson, amit innen nem látni. A testem azonban tudja, hogy nem szabad kilépnem. Nem szabad emberek előtt mutatkoznom. Hogy miért? Magam sem tudom, de egy belső hang azt súgja: maradj!
Így hát hiába mardos a kíváncsiság, hiába tennék meg mindent azért, hogy lássam, mi történik a fákon túl, nagy levegőt veszek és elindulok vissza a házam felé. Érdekes. Vannak dolgok, amikről semmit sem tudok. Például a múltam. De bizonyos dolgokban, abban, hogy nem szabad tovább mennem, hogy a ház az enyém, ezekben biztos vagyok. Pedig senki sem mondta nekem. Mégis, mintha valaki üzenné. Nem sokat törődöm ezzel, hiszen kezdek fázni. Minnél előbb vissza kell jutnom a faházba. Monoton menetelésem közben a nevemen gondolkodom. Hirtelen egy név sem jut eszembe, ezért elkezdem a fatörzseket kutatni. Futásom közben láttam, hogy bele vannak karcolva nevek. Arra godnolok, megnézem őket és kiválasztok magamnak egyet. Fától fáig mászkálok, de egyik sem nyeri el a tetszésemet. Mike...ez mintha fiú név lenne. Laura...túl lányos, én valami vadabbra gondoltam. Susan...ismerősen cseng a név, de nem tetszik. És akkor végre rátlalálok. A tökéletes név egy erdei vad lánynak. RACHEL.