Dupla játszma

~négy~

Susan White:
Az elkövetkezendő néhány napban semmi sem történt. A hétvégét Rose-al töltöttem, és utánanéztünk minden lehetséges dolognak az interneten. Milyen következményei lehetnek a fejem beütésének, mi is pontosan az a koma, de egy információt se találtunk azzal kapcsolatan, hogy az illető több napig ájult legyen.
-Biztos egy újfajta betegség jött ki rajtad-mondta Rose nevetve, amikor már a századik orvosi honlapot böngésztük végig. Akkorra már belefáradtunk abba, hogy komolyan vagyünk bármit is. Különben is, így utólag nem is tűnt annyira komoly dolognak.
-Lehet, hogy csak egyszerűen túl fáradt voltam, és az agyam nem akart felkelni, amíg ki nem pihente magát.-mondtam, majdhangosan felkacagtunk.
-Hát jó. Akkor azt hiszem, feladhatjuk.
-Igen, szerintem sem érdemes tovább kutakodni. Úgysem találunk semmit.
-Valószínű. Akkor én megyek is.-köszönt el Rose.-Még meg kell csinálnom a házidolgozazot törire.
-Oké. Holnap suliban találkozunk. Szia!
-Szia!
Becsuktam utána az ajtót, és végre magamra maradhattam a gondolataimmal. Lassan kezdtem felfogni a dolgokat. Néhány napja imdokolatlanul kómába estem. Ez ijesztő, sőt rémisztő. És ráébredtem:  félek tőle. Mi van ha valami nagy bajom van? Lehet el kéne mennem egy orvoshoz. Bár anióta édesanyám meghalt nemigen bízok az orvosokban. Nem tudtam nyugodtan gondolni a holnapra. Rettegve vártam, mikor történik meg újra a fura ájulás. De egyenlőre semmi. Fogtam magam, megfürödtem, és egy forró bögre teával lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a tévét és lenyugodtam. Legalábbis próbáltam. "Nem lesz semmi. Nyugi Susan. Te csak egy átlagos lány vagy. Olyan mint a többi." Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal bámultam a tévét, és szinte észre se vettem, amikor az álom leereszkedett a szememre, és mély, de nyugtalan álomba merültem.