A Hold árnyéka

1.

Nos, igen. Nem szeretem a nappalt. Nem takar, túl sok minden látszik belőlem. Ne gondolj nagy dologra: hosszú, egyenes fekete haj, és sötétkék szemek, amihez egy pisze orr és egy oldalra fésült frufru társul. Viszonylag csinos, átlagos magasságú gyerkőc vagyok. Elvileg amiért mindenki utál, az a szemem. Szerintük ölni tudnék vele, túl sokat mond, és ijesztő. Mások szerint belelátok a lelkübe. Ők tudják... Nyolcadikos vagyok, tehát "ártatlan", még nem szippantott be a gimi. Nyolcadik vége. Amikor már nem számít sehova a jegy, de hajtanak, hogy húzd meg a végét. Ismerős? Helyes.
***
- Nocsak, Tsurara! Gyerünk, utat nekii! - kiáltotta Nikko cinikusan. Utálom, amikor ezt csinálja. Szerinte királynőnek képzelem magam. Állandó riválisom, ellenségem, barátom, és padtársam. Yey... Ennyit a szőke, aranybarna szemű csajról, mesélek a padomról, az érdekesebb. Az ajtó felőli padsor második kétszemélyes asztala jutott nekem és... Khm, Nikkonak. Leültem, és szokásomhoz híven olvastam.
- Wow, ma mivel rukkolsz elő? Megnézhetem a borítóját? - szólalt meg előttem egy hang. Lejjebb engedtem a könyvet, hogy lássam, ki az az ember, aki képes egyáltalán észrevenni, Nikkón kívü. Kiiro volt, azt hiszem a másik és egyben utolsó lény az osztályban, aki szól hozzám. Hm? Ehh, a nevek, mi? Nos akkor közlöm, hogy itt "jó" szokásuk a tanároknak a vezeték nevünkön szólítani minket, és mi is átvettük. Jómagam Tsurara Diána vagyok, említett riválisom Nikko Szandra, az utoljára említett személy pedig Kiiro Boldizsár. Nem kell megijedni, nem mindenkinek van ám olyan cifra neve, mint a mi kis hármasunknak! A másik osztályban legalább hatan vannak... Felmutattam a könyvem Kiirónak, hogy lássa a borítót. Ez is jellemző rám. Nem mondom meg, ha érdekel, olvasd el. Kiiro biccentett, hogy látta.
- Holdhercegnő. Érdekesnek ígérkezik. Esetleg a tartalmat elolvashatom? - kérdezte kedvesen. Mindenkivel nagyon aranyos, sosem erőszakos, kedves, kér és köszön, és sosem bánt meg senkit. Mondaná az ember, hogy kiköpött jó fiú, de az a nagy helyzet, hogy folytatom. Tehát általában kedves és odafigyelő, de ha valaki kihozza a sodrából, akkor isten kegyelmezzen annak, aki az útjába kerül! Például ha a szeretteit bántják, amiből - hála a személyiségének - igencsak sok van. Még Nikko is csípi a buráját a kölyöknek. Én is. Tehát ha mi Nikkoval összekapunk, általában ő állít le minket.
***
- Whoaa, de széép! - mutatott a naplementére Nikko, mikor már hazafelé battyogtunk. Igen, ez a kis hármas hazafelé is összetart, mert - mily meglepő - közel egy irányba lakunk. Először Nikko aztán én, majd Kiiro ér haza utoljára, ő lakik a legtávolabb.
- Szép - vontam vállat - De nem annyira, mint a telihold. - mondtam meg az őszinte véleményem.
- Mi?! De hát az nem is magától világít, hogy tudod azt szeretni?! - akadt ki.
- Szerintem mindkettő szép. - mondta szelíden Kiiro - Pont, mint ti. - erre mindketten elhallgattunk. Újra az utat kezdtük vizslatni - Ehj, két nő... - sóhajtotta a fiú. Egymásra néztünk Nikkoval, majd halkan elnevettük magunkat.

Na, hali, hali! Itt is lenne egy kis ízelítő az új ötletekből! :)