Davai!

1. fejezet

Éreztem kezemen a csípő érzést ahol a jég találkozott bőrömmel. Minden újabb esés után is felálltam, és csúszkáltam - állításom szerint jégkorcsolyáztam - a jégen, nevető szülők és barátok körében. Amikor a többiek már rég pihentek, és még kipirosodott arccal róttam a köröket, fáradhatatlanul. Hirtelen egy másik emlékkép ugrott be, a Grand Pix döntőjéről. Ott álltam megszégyenülten, megtörten, a közönség lenéző pillantásaitól körbevéve, Victort kerestem a tekintetemmel, de ő már rég eltűnt.
Ekkor ébredtem fel, izzadságtól nedves pólóban, és ágyneművel. Mellettem szuszogott békésen Victor, próbáltam kicsit visszavenni a zihálásomból, nem akartam felébreszteni őt is. Megsimogattam a fejét, majd kimentem a szobából. Kis híjján orrabuktam a nappali kellős közepén elterülő Makacchin névre hallgató uszkárban, az egyensúlyomat visszanyerve pedig a fürdő felé vettem az irányt. Beérvén szembeálltam a tükörrel, szemügyre véve szörnyű kinézetem. Bár sokat fogytam hála Victornak, még bennem élt a kövér férfi emléke. Halkabban már, de még mindig kapkodtam a levegőt.
- Szedd már össze magad! Most nem pánikolhatsz. Victor számít rád, szóval ne hagyd cserben te idióta! Stockholmnak is meg kell mutatnod az Eros oldalad, akár tetszik akár nem! - lassan már kiabáltam a tükörképemmel. Éreztem hogy a testem forrósodik, az arcmosás nem segített, ezért inkább beálltam a zuhany alá. Hagytam hogy a langyos víz átjárja a testem, ezzel lehűtve azt. Pattanásig feszültek az idegeim úgy éreztem, és hirtelen felindulástól vezérelve beleütöttem a csempébe. Csörömpölés. Az alkaromon lecsurgó vér. Gyorsan kijöttem a víz alól, magamra kanyarítottam egy köntöst, már hallottam hogy valaki markolja a kilincset, majd pár pillanattal később a kócos, álomittas Victor fejét láttam.
- Y*ásít*Yuuriii... - nézett rám, és pár másodperc alatt felmérte a helyzetet. Kiviharzott a fürdőszobából, én pedig remegve, rémült arccal álltam ott, nem tudván mi következik most. Fejmosást kapok? Annyiban hagyja? Kétségek közt vergődtem, amikor Victor ismét felbukkant, kezében a kötszeres dobozzal.
- Add ide a kezed. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Odaadtam neki sebesült kacsóm, ő pedig kezelésbe vette. Látszott rajta hogy feldúlt de finoman bánt a kezemmel, óvatosan kötözte be, még hígította is az alkoholt hogy ne csípjen annyira. Mikor befejezte, tovább fogta a kezem. Hirtelen egy ponton valami meleget és nedveset éreztem, csak nem..?
- Victor...? - felemelte a fejét, gyönyörű szemeiből patakzottak a könnyek, végiggördültek finom arcán majd lecsöppentek az állán.
- Yuuri..miért? Miért tetted ezt? - szaggatottan beszélt, a vállamra borult és ott zokogott tovább. Sosem láttam még  ilyen állapotban.. Tudtam hogy ez miattam van, gyűlöltem magam és hogy fájdalmat okozok neki.
- Én...sajnálom Victor. Nem akarok újabb csalódást okozni neked. Félek hogy megunod a kudarcaimat, feladsz engem, és örökre elfelejtesz. - idő közben elcsendesedett, szorosan átölelt majd mélyen a szemembe nézett.
- Nem hagylak magadra.- mire észbekaphattam volna, Victor már az ajkaimon csüngött, gyengéden mégid hevesen csókolta belőlem ki még a lelket is. Elfelejtettem milyen puha, milyen "hátborzongató" csókja is van: a mélybe taszít hogy aztán felrepítsen. Úgy éreztem megnyugodott, ezért villantottam rá egy Erosos mosolyt, majd  másodpercek leforgása alatt a második csókot is bezsebelve tőle. Arca boldogságot sugárzott, mint egy kisgyereknek karácsonykor, a szemei csillogtak. Visszacaplattunk a meleg ágyikóba, s úgy, az ölelésében aludtam el.

6 óra tájékán csörgött a vekker, Victor naprakészen ugrott ki az ágyból, míg én csak a fejemre húztam a takarót, még öt percet motyogva.
- IRÁNY STOCKHOLM! - rikkantotta jókedvűen az edzőm, majd lerángatta rólam az oltalmazóan meleg takarót, és a két lábamnál fogva lehúzott az ágyról. Hatalmasat koppant a fejem, de nem törődtem vele igazán.
Victor elkezdett átöltözni, én meg csak álltam mint egy rakat szerencsétlenség. Háttal állt nekem, de a látvány így is kielégítő volt: az izmoktól duzzadó kidolgozott hát; a formás bicepsz; és azok a harapnivaló kis foghagymaseggek...ácsi ácsi, miket gondolok én? Eh, hiába is álltatom magam. Victor iszonyatosan vonzó. Mivel lassan felöltözött, nekikezdtem én is, még a végén lebukok hogy őt bámulom láva színű arccal. Amíg volt rajtam egy "kis" felesleg, sosem mertem mások előtt öltözni/vetkőzni. De most, mondhatni kidolgozva, egészen más a helyzet. Szégyentelenül dobtam le magamról a ruhadarabokat, a mackóm, a hálópólóm, a boxerem viszont maradt. Kicsit hátrapillantva, megláttam Victor arckifejezését. Tágra nyílt szemek, cserepes ajkak, és egy kis oldalmosoly. Ezt akartam elérni.
- Valami baj van? - rebegtem szűziesen, magamra rángatva egy pólót. Victor válaszul kirobogott a szobából, győzedelmes vigyorom már nem láthatta.
A gépünk 9 órakor indult, a verseny pedig holnap veszi kezdetét. A szokásos vetélytársak lesznek ott is, annyi különbséggel hogy Yurio már a senior korcsoportban versenyez. Gyomrom korgása visszatérített merengésemből, ezért elindultam az ebédlő felé. A sarokban kávézgatott, egy pillanatra felnézve rám az újságjából invitált az asztalához Victor. Amint odaértem az asztalhoz, azt hittem káprázik a szemem: egy fél tál katsudon volt előttem, ÉS CSAK AZ ENYÉM! Boldogan néztem Victorra, majd egy ~itadakimasu~t elmotyogva nekikezdtem ennek az isteni ételnek. Minden falatját kiélveztem, apránként rágva mindent. Mikor befejeztem, böffentettem egy aprót, kiérdemelve egy rosszaló, mégis "elégedett vagyok" arckifejezést az edzőmtől.

Ezután visszabotorkáltunk a lakásba, összeszedtünk minden fontos dolgot a versenyhez, meg úgy egyáltalán egy külföldi "kiránduláshoz". Makacchin dolgaihoz pedig egy külön bőrönd kellett! 8:15-kor beállt a taxink, ami kivitt minket a reptérre. Gyűrűink meg-megcsillantak a reggeli gyenge napfényben, a lehúzott ablakon keresztül pedig madárcsicsergés hallatszódott be. 9 előtt pár perccel beestünk a reptérre hogy aztán lóhalálában elérjük a gépet. Elértük. Szóval most, drága Oroszország, drága Moszkva, búcsút intek neked. VIGYÁZZ STOCKHOLM, JÖVÖK!