Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Chanyeol szemszöge:
Kezdetét vette a Baek által kitervelt hadművelet, mely azt jelentette, hogy Lay és Xiumin beszélgetésre invitálták őt, most pedig a társalgóban várakoznak a lány megérkezésére. Míg ez megtörténik, addig én és a terv kiötlője a saját szobánkban gubbasztva várunk a tökéletes pillanatra, hogy betoppanhassunk. Az alap elképzelés az, hogy amint a lány tudomást szerez róla, egyértelműen kiakad, mi pedig pontosan ekkor jelenünk meg előttük, hogy még csírájában elfojthassuk a haragját az én kis közjátékommal. Ami annyit jelent, hogy -a többieknek hála- nekem már csak egy dolgom lesz, hogy tőlem nem megszokott módon, kedves leszek vele, amely talán -de csak talán- részben megnyugvásra készteti majd.
A kedvességem pedig tulajdonképpen abban merülne ki, hogy higgadtan közlöm vele, hogy én magam is hallottam a srácok ötletéről, éppen ezért jónak látnám, ha egy közös kávézással indítanánk, ahol megbeszélünk mindent. Ha nem is hajlik majd az ötletre, a furcsa viselkedésemnek köszönhetően az a minimum, hogy legalább gondolkodóba esik. Ez pedig talán kizökkenti annyira, hogy ne ő legyen egy kisebb harmadik világháború kirobbantója. Beismerem, elég bénán hangzik, hiszen be kell látni, nem vagyunk valami kreatív egyének, dehát valahol el kell kezdeni, nem?
- Oké, tehát a dolgod annyi lesz, hogy... -szólal meg újra, hogy aztán elismételhesse nagyjából hatvanhetedjére is a már töviről-hegyire, egyszóval tökéletesen ismert forgatókönyvet. Valószínűleg, ha álmomból felráznának, akkor is fel tudnám idézni minden egyes apró részletét, annyiszor elmondta már.
- Baekhyun, nyugi! -helyezem nyugtatólag a vállára a kezemet, s megeresztek egy jóleső mosolyt. Valószínűleg jobb barátot kívánni sem tudnék nála. Lenyűgöző, hogy mennyire a szívén viseli mások sorsát. Éppen ezért igyekszem elrejteni, hogy mennyire be vagyok tojva. Nem akarom, hogy még ennél is jobban aggódjon, mert a végén még képes napokig kihagyni a számunkra igencsak fontos alvást.- Megoldom. -jelentem ki határozottan, hátha ezzel képes leszek meggyőzni őt, s vele együtt magamat is.
- Biztos vagy benne? -enged meg felém egy hitetlenkedő, s egyben aggodalmas pillantást, melyet lábamtól egészen fejem búbjáig végigvezet rajtam, végül pedig az arcomnál állapodik meg. Szerencsére hosszú nadrágot vettem fel, mely tökéletesen elrejti az idegességemben gyorsan felkapott, két teljesen eltérő színű zoknit.
- Én vagyok Park Chan Yeol. -nézek le rá öntelt vigyorommal, s magasra húzott szemöldökkel, ezzel is megerősítve a magabiztosságom látszatát. Igen, sajnos csak a látszatát.
Ugyan szerettem volna pozitív végkimenetelt, ám ez cseppet sem jelentette azt, hogy képesnek is éreztem magam ennek a kialakítására. Hiszen nézzük csak meg az eddigieket... Ha szépen akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy nem sült el túl jól, mikor a közelébe kerültem. Ha kicsit durvábban akarom megfogalmazni, akkor csak annyit mondanék, hogy golyót érdemlek. Mindig is mélységesen elítéltem az olyan férfinak nem nevezhető lényeket, akik úgy -vagy még rosszabbul- bánnak a nőkkel, mint ahogy azt én tettem Oliviaval. És tessék... Én is egy lettem közülük. Undorítónak érzem magam, de egyszerűen elveszi az eszemet. Tudom, ez egyáltalán nem kéne, hogy mentségként szolgáljon, és nem is teszi. Ez csupán az egyetlen, értelmes és valós magyarázata a bosszantó és visszataszító viselkedésemnek.
