Más vagy![SZÜNETEL]

Szereplők/Porológus 1

Oh MiNa

Igazi kis vadóc kislány amióta betöltötte a 16-ot. Hirtelen stílus váltását az apja nem tudta mire vélni. Az anyja a születésénél meghalt és elég sokszor gondolt rá mikor kicsi volt, de most már egy kőkemény szikla, amit nem lehet megtörni.
De mindenki tudja, hogy nincs olyan ember akinek ne lenne gyenge pontja.
MiNa mindig akart maga mellé egy testvért, de akárhányszor szóba hozza az apjánál, az elküldi, vagy tereli a témát.
Szegény lány már teljesen egyedül érzi magát, aminek meg is lett az eredménya.

Oh Sehun

MiNa eddig titokban élt bátyja. Senki sem tudott a létezéséről az apjá kívül, aki minden erejével próbálja megőrizni a titkukat.
Egy napom Sehun és bandája újra vissza tér a városba, de senki sem tudja a pontos szándékát, csak a barátai akik egy szűk kört alkottak, de mindenben támogatták a fiatal Sehunt.

LuHan

Az iskola újonnan jött diákjai egyike.
Hanyag stílusa és bonkó modora miatt elkönyvelték rossz fiúnak.
MiNa-t eléggé zavarta, hogy rajta kívül van más lázadó és minden erejével próbálta megtörni a fiút, de ez fordítva is ugyan így van.
A kis harcuk már kezd kiborítani mindenkit, de az idő múlásával a gyűlölet átcsap valami teljesen más és mindkét fél számára ismeretlen érzésbe.
De a pici bökkenő nem csak Sehun...

Porológus 1

MiNa Pov:

Újjabb kiborító év. Elég volt végig szenedni három évet abba a bőrtönbe még van egy évem ráadásul még éretségizekk is le. Nos mindenkinek hatalmas meglepetés lesz, ha le tudok éretségizni mert minden tantágyból eléggé kettes alatti szinten vagyok, de szerencsére a tanárok nem akarnam a pótvizsgával szórakozni így inkább megadják a kettest, hogy nyáron csak a hasukat süttessék a napon.

Apámmal élek már születésem óta. Anyám mikor születtem meg halt. Mikor elég idős letten apa elmondta, hogy "hol van anya" valójában és meg teljesen össze törtem. Míg kicsi voltam azt mondta csak kirándul és majd haza jön, de 10 éves koromba a fejemhez vágja, hogy miattam halt meg. Én persze csak magamat hibáztattam, de sikerül meggyőznie, hogy én erről nem tehetek.

Ezt el is hittem bő 6 évig. Aztán apám elkezdett inni és egyre többször részegen hazajönni. Először csak kiabállt velem, utána meg már ütött is és csak engem okol anya halála miatt. Minta apám van nem igaz? Chö... Ez így megy azóta is és tegnap este szintén ugyan így ért haza. Tanultam a hibáimból és csak bezárkóztam a szobámba.
Ha nem lát, nem bánt. Nap közben sem beszélünk túl sokat, mert mikor én suliba megyek ő még alszik, de mire haza érek ő már dolgozik.

Annyi a jó ebben az egyészben, hogy azért nem nekem kell eltartani a családot. Takarít, főz, mos stb. Akár egy normális apa. Csak ha leszáll az este minden útja a kocsmába vezet, ha éppen nem itthon iszik.

Eléggé sokat szoktunk veszekedni a modorom és a sílusom miatt. Mióta elkezdett verni és már nem az a törékeny kislány vagyok aki voltam, hanem egy megtörhetetlen szikla. A suliban se mer senki kötözködni velem amiért hálás vagyok. Ne okozzanak már ők is fejfájást.

Régen nagyon érdekelt, hogy van-e bátyám avagy nővérem, de akárhányszor kérdeztem apát terelte a témát vagy eléggé furcsán vágta rá, hogy nincs. Most már ezt sem kérdezgetem mert rájöttem jó nekem egykeként. Legalább a csokit sosem kellett megosztanom senkivel.

Reggek felöltöztem és lemetem a konyhába. Szokásos rend uralkodott az egész házban. Egy koszos edény sem volt a mosogatóban, sem felesleges dolgok a pulton. Mindennek meg volt a maga helye, amit mi szigorúan meg is tartottunk.

Kivettem a szekrényből a cukrot, egy kanállal raktam a kávémba és kivettem a tejet is amit szint úgy raktam bele. Össze keverve megittam majd felkapva a táskám és a kabátom elindultam a sulinak nevezett pokol felé.

Útközben zenét hallgatva és lehajtott fejjel baktattam. Olyan érzésem támadt mintha figyelnének. Körbe néztem, de nem láttam senkit.
Egy vál rántással elintézve mentem továbbm belépve a suliba. Minden szem rám szegeződött mint álltalában mindig. Komolyan mondom több figyekmet kapok mint a suli ribancai.

A táskámat bevágtam a szekrénymebe majd kivettem a spanyol könyvem, aminek még mindig csak a borítójánál tartok, ja nem is mert az "Előszó" szót már elolvastam. Jéh haladás.

Beülten a terembe, ahol szokásosan csak dobálóztak alufóliákkal, krétával, radírral és mindennel ami mozdítható és a csontváz testük elbír. Kikerülve mindenkit leülten az utolsó padva az ablak felől. Mellettem nem ül senki legalább, mert vagy van jobb hely, vagy egyszerűen félnek.
Mindegy melyik opciót választják, csak ne üljenek ide.

Az ablakon kifelé bámulva néztem az udvaron lézengő diákokat amikor egy tolltartó  fejen talált. Lassan fordítottam oda a tekintetem és nem volt nehéz kiszúrni ki volt az nert a srác teljesen lefagyva ijedten nézett rám.

- Te voltál?- álltam fel a helyemről.

- Én...nem..- lépett hátrébb, de egy pad megállította.

- Azt kérdeztem, te voltál?- tettem fel újra eréjesebben és oda értem elé.

- I-Igen, de...- akart volna még valamit mondani de megragadtam a pólója nyakát.

- Mi neved?- szorítottam a tolltartót, amivel megdobott.

- Ju-JungKook- dadogta.

- Aranyos név- mondtan érzelem mentes hangon és már készültem volna leütni amikor az igazgató belépett a terembe 7 ismeretlen diákkal az oldalán.

O

hayoo! Ez egy új ff lenne ami egy régebbi irományom kissé átváltoztatott formája lenne.
Ha tetszett és akartok folytatást ★-oljatok vagy kommenteljetek.

By: Nini <3