A Hold árnyéka

2.

Álmomban egy nagy alak jelent meg előttem. Fehéren ragyogott, csak az arca látszott tisztán. Kedvesen mosolygott rám, majd megfogta a kezem. Egy folyosón voltunk, a falat képek díszítették, tisztára, mint egy középkori vár.
- Gyere. - húzott maga után. Nem sétáltunk sokat, megálltunk egy festmény előtt. A kép a teliholdat ábrázolta, előtte a végtelen óceán. Egy szirt tetején volt, egy-két szikla belelógott a képbe. A Hold erősen világított, mégis volt, ahol szinte már fekete volt a festmény.
- Látod ezt? - mutatott rá az alak. Biccentettem - Érzed a belőle áradó hideget? Látod a sötétet? Végtelen tengert, a Holdat, a hűvöset?
- Igen. - mondtam, még mindig megbűvölve nézve a képet. A fehér alak bólintott, majd folytatta:
- Ez a mi hatalmunk. E fölött uralkodunk. - mondta komolyan.
- Hatalom? Én nem akarok hatalmat. - ráztam a fejem. Ő csak megsimította az arcom.
- Ez nem akarat kérdése. Ez az erő benned van, és meg kell tanulnod használni. Máskülönben el fogsz bukni, a társaiddal együtt. - nem értem. Társak? Elbukni? Erő? Mi van?!
- He? - préseltem ki magamból nagy értelmesen. Magfogta a csuklóm, majd a szikla szirten voltunk. Azon, amit a festmény ábrázolt.
- Parancsold magadhoz a vizet! - utasított.
- Hogyan? - pislogtam értetlenül. Hogy a jó életbe ne?! Ennek ellenére kitartottam a kezem, mire a víz elkezdett felfelé kúszni a szikla oldalán. Megijedtem, és elejtettem.
- Próbáld újra! - mondta kedvesen, mégis ellentmondást nem tűrő hangon. Ismételten elindult a hatalmas víztömeg.
- Jég. - mondta a fehér alak, majd a víz megfagyott.
- Wow. - ámuldoztam.
- Most próbáld meg te. - biztatott. Erre megjött a bátorságom, és egy jó pár vízcseppet magam elé parancsoltam. Összeszorítottam a kezem, ökölbe, mire azok lassan, szépen, ahogy csiga megy a réten, megfagytak.
- Sikerült! - kiáltottam, mire az újdonsült jéggömbök visszaestek a vízbe. Upsz...
- Hm, jó lesz az! - tette a vállamra a kezét - De figyelj a társaidra!
- De kikre? - értetlenkedtem.
- Hideg, meleg, köztes, tűz, víz, növények, kék, piros, sárga. - mondta, majd egyszer csak eltűnt. Ez mit jelent?!
  Felültem az ágyban. Sehol semmi, a sötétítő elhúzva, csak a közvilágítás adott a szobának némi fényt. Csend volt. Elvánszorogtam az óráig, majd megnéztem az időt. Fél öt. Kiosontam a konyhába. Leöblítettem az arcom hideg vízzel, aztán az ablakhoz sétáltam. Az egyetlen ablak, ahonnan tökéletes rálátásom van a teliholdra.
- Ez szép és jó. De mit szeretnél? - suttodtam a nagy fehér korongnak. Igen, most le lehet hülyézni, vagy közölni, hogy lóg a léc, de én már egészen kicsi korom óta beszélek a holdhoz. Ne röhögjél, mert tuti, hogy neked is van efféle baromságod!
                           ❄❄❄
- Kiiro... - motyogtam, mikor mentünk a suliba. Nikko mindig később jön, annyit meg nem érünk neki, hogy miattunk korábban keljen. Szép kis barát...
- Hm? - fordult felém, és kedves mosolyra húzta a száját.
- Te... Mit álmodtál? - kérdeztem, pedig nem ez volt az eredeti mondat. A barna hajú, zöld szemű fiú összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
- Egy nagy, zöld alakkal, akinek csak az arca látszott. - közölte végül. Ennyi kellett, azonnal előadtam neki az én álmomat, amit figyelmesen végighallgatott. - Érdekes. És szerinted...? - pillantott rám. Megráztam a fejem.
- Azért kérdeztem tőled, mert azt reméltem, te valami értelmes válasszal tudsz előrukkolni. - vontam meg a vállam. Aztán csenben sétáltunk a suliig.
                         ❄❄❄
- Szevasztok, híveim! - rontott be a terembe érzésünk után húsz perccel Nikko. Értetlenül néztem rá.
- Azér' ne tolongjunk ennyire... - morogtam ironikusan.
- Lepénylesőd alapállásba, pingvin! - mutatott rám. Kicsit sem nézett ki furán, a terem ajtajában, terpesz állásban, ujjal mutogatva rám. Én mégis a lényeget ragadtam meg:
- Pingvin...? - kérdeztem nagy, kerek szemekkel, mire Nikko nagyban bólogatni kezdett:
- Ühüm! Mert alul van rajtad egy fekete farmer, egy fehér ing, a hajad is fekete, a bőröd fehér, tökre olyan, mint egy pingvin. - mondta úgy, mintha egy feltalálta volna a napkollektor mellé a holdkollektort... Mindenki úgy pislogott rá, mint egy hülyére, de ez őt nem zavarta. Diadalittas mosollyal vágta le magát mellém.