Happened

62. fejezet ~ Beletörődés

Pearl Clark 

29. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek                                                                                           

A reggeli napfény utat tört magának a sötétítő rései között. Morcosan próbáltam magamra húzni a takarót, de nem sikerült, valaki nem engedte, rajta ült.

- Jó reggelt Napsugár! - köszöntött nevetve Vinc.

- Naa, még nincs is reggel - nyűgösködtem. - Amúgy is fáradt vagyok - sóhajtottam fel.

- Azt nem csodálom - röhögött hangosan az olasz.

- Fogd be! - húztam ki a fejem alól a kispárnámat és hozzá vágtam, de ő simán elkapta és kinevetett.

- Talán nem kellett volna tegnap az egész délutánt a spanyol csődöröddel töltened.

- Irigykedsz? - húzódott elégedett mosoly az ajkaimra ahogy visszagondoltam a történtekre.

- Egy kicsit - vallotta be miközben mellém feküdt én pedig bevackoltam magam a karjai közé. - Nekem sem ártana már valamit összehozni, mert berozsdásodok.

Nem válaszoltam. Agyam szép lassan felelevenítette a tegnapi nap történéseit, így azon kattogtam. A focisták megjelenésétől egészen a búcsúig.

Miután átjöttünk hozzám, az egész napot hülyéskedéssel töltöttük. Rengeteget nevettem Marceloval, Gareth-tel, Benzemával és a többiekkel, de közben aggódtam is a nővéremért. Hiába hívtam, nem vette fel a telefont. Két óra körül James kitalálta, hogy még indulás előtt szeretné megnézni a várost, így Sergio kivételével mindenki felkerekedett. Mi maradtunk és kellemesen eltöltöttük a maradék időnket. Megbeszéltük, hogy amikor csak tudunk találkozunk, de én már tudtam, hogy ebből nem lesz semmi. Túl nagy volt köztünk a távolság. Sajnáltam, mert ő volt az első férfi akivel nem csak az ágyban volt jó, de még beszélgetni is tudtam. Végül este kivittük őket a reptérre ahol fájó szívvel búcsúztam el a focistáktól.

- Merre jársz? - simított végig az arcomon Vincent amivel visszatérített a jelenbe.

- Hiányozni fognak - bukott ki belőlem hirtelen. - Annyira megszerettem őket.

- Tudom - ölelt szorosabban. Mély levegőket vettem, hogy lenyugodjak.

Összebújásunkat a csengő hangja zavarta meg.

- Ki a fene lehet? - mordultam fel miközben belebújtam a köntösömbe és elcsoszogtam a bejárathoz. Zavarodott tekintettel néztem a küszöbön állóra.

- Jó reggelt! Ne haragudj - mosolygott rám kedvesen -, de azt hiszem ez a tied - nyújtott felém egy borítékot amin a nővérem kézírását ismertem fel.

- Ö.ö. köszönöm? - pislogtam még mindig értetlenkedve rá. - Grace, ugye?

- Igen - bólintott. - Tudom, hogy még nem ismerjük egymást, de talán ez a későbbiekben megváltozik - hadarta idegesen.

- Miért? - szaladt ki a számon meggondolatlanul.

- Pardon? Nem értelek.

- Úgy értem miért van együtt az apámmal? Ő egy igazi seggfej,

- Lehet, hogy bejönnek a "seggfejek" - karmolt a levegőbe. - A viccet félretéve - komolyodott el - Tim nagyon kedves ember és nagyon szeret titeket.

- Hah! - forgattam meg a szemeimet.

- Tudom, hogy mit hiszel róla, de ha lesz egy kis időd, gondolkodj el rajta, hogy mennyi mindent tett értetek és azt is tudom, ha lett volna lehetősége rá, hamarabb is lép az ügyetekben. Akkor nem kellett volna átélnetek azokat a dolgokat amik megkeserítették a gyerekkorotokat - magyarázta. Soha senki nem vette még védelmébe az apámat, ezért fura volt látni, hogy ez a kissé molett, barna hajú nő aki teljesen ellentéte apánk eddigi nőinek, ilyen vehemensen védi.

- Őt szereti vagy a pénztárcáját? - szaladt ki a számon mielőtt végig gondoltam volna, hogy mit mondok. De ha már így esett, érdeklődve figyeltem az arcát ahonnan először meglepődést majd vidámságot olvastam le.

- Ne aggódj, az én bukszám is tele van - kacsintott rám. - Még ha nem is annyira, mint apádé, de a következő száz évben biztosan nem halnék éhen. Szóval, marad az, hogy őt szeretem - vonta meg a vállát. - Ha vennéd magadnak a fáradtságot és jobban megismernéd, tudnád, hogy apád egy jó ember, csak szeretni lehet. Adj magatoknak egy esélyt! - simított végig a karomon majd szemére húzta a napszemüvegét és az autójához sétált. Némán figyeltem ahogy beült és elhajtott.

- Pep, jól vagy? - hangzott fel a barátom aggódó hangja mögöttem. - Ki volt az?

- Csak apám új barátnője - válaszoltam miközben becsuktam az ajtót és tekintetem a kezembe lévő levélre esett. Ki se kellett bontanom, tudtam mi áll benne. Catherine úgy döntött, hogy visszamegy a portugálhoz. Nagyot sóhajtva dobtam bontatlanul a borítékot az asztalra.

- Nem nézed meg?

- Nem - ráztam meg a fejem. - Majd talán később - lepték el a könnyek a szemeimet. Leültem a kanapémra és összekucorodtam. Elveszettnek éreztem magam. Kate lelépett, Sergio visszament Madridba, apám is megtalálta a párját, én pedig itt állok terhesen, mindenféle jövőkép nélkül. Mi lesz így velem?

- Hé, Kiscica - ült le mellém az olasz és az ölébe húzott. - Ne sírj! - törölte le az elszabadult cseppeket az arcomról. - Minden rendben lesz.

- Ígéred? - pislogtam fel rá.

- Így görbüljek meg - mutatta a a behajlított kisujját felém amitől halványan elmosolyodtam. - Közösen kitaláljuk, hogy mi legyen velünk. Együtt megoldjuk - szorított magához és volt valami a hangjában amitől hittem neki.