Összekötve Prológus

53 1 0
                                    

Ma van az utolsó tanítási nap és egyben az utolsó napom ebben a suliban és holnaptól már végzős leszek. Az életem ezen szakasza lezárul és egy új kezdődik. Minden megváltozik és én mosolyogva nézek szembe, majd az akadályokkal.

Hiányoznak, majd a barátaim főleg a legjobb barátnőm Anita, aki humorával és kedvességével mindenkit el tud bűvőlni és persze a kedvenc kávezónktól is nehez búcsúzom ahol mindent megosztottunk egymással.

Az iskola folyosóján utoljára sétálok és megyek a világ legunalmasabb fizika órájára, amit Sándor tanárúr tart gúnynevén men in black még tizedikbe ragasztottuk rá, mikor a nyár végi melegben öltönyben és fekete napszemüvegben jelent meg az iskolában.

Útközben köszönök pár embernek ők meg sok szerencsét kívánnak a költözéshez.

Nagy lépés ez a családom számára, mivel anya és apa úgy döntöttek, hogy orvosi karrierjüket Amerikában folytatják. Az öcsém és én nagyon izgatottak vagyunk, az új iskola és környezet miatt. Eleinte nagyon féltem, hogy mi lesz, hogy nem tudom, majd a barátaimmal tartani a kapcsolatot, de Anita megnyugtatott, hogy ott van a Skype és azon keresztül tudunk beszélni.

Már, majdnem ott voltam a fizika teremnél, de egy kéz megragadta a karomat és maga felé fordított a hirtelen mozdulattól, majdnem elestem, de az utolsó pillanatban vissza szereztem az egyensúlyomat. Az első amit észre vettem az a gyönyörű mogyoróbarna szem és sötét göndör fürtök amik belelógtak a bal szemébe. Életemben nem láttam ilyen szépet pedig már közel 3 éve nap, mint nap látom és még most is el áll a lélegzetem tőle. Egyenes orr, szögletes állkapocs, puha telt ajkak minden megvam benne amit egy lányt elcsábítson. Amugy egy fiúról beszélek, aki most végez és szeptembertől egy nagyon híres egyetemre jár majd és ez a srác egyben az egyik legjobb barátom.

-Szia Bella- mondja mosolyogva miközben előbukkan a szája mellett lévő gödröcskélye

-Szia Ádám Mizujs?- mondom mosolyogva

Hirtelen előre nyúl és átkarolja a derekamat és a fejét a nyakamba fúrja.

-Hiányozni fogsz

ÖsszekötveWhere stories live. Discover now