Az elérhetetlen szerelem.

Közelebb hozzád

Egy napon úgy éreztem elég erős vagyok ahhoz,hogy dolgozzak és segítsek édesapámnak,

de,amikor észre vettem egy fiút,aki nagyon helyes volt.. és én csak néztem-néztem és az volt az érdekes,hogy akkor még nem érdekelt,aztán mikor egyre többet kellett mennem egyre többet néztem/figyeltem. Láttam,hogy ő is néz és azonnal elmosolyodtam. Később azon kaptam magam,hogy megtetszett,de nem tudok mit lépni, nem tudok róla semmit próbálok lépni,de nem megy..

Egy kis félénk lány vagyok,aki nem bír megszólítani senkit főleg nem őt akit, ha csak meg látok és akár látok mosolyogni/nevetni egyszerűen boldog leszek és azt kívánom bárcsak ne múlna el sosem ez az érzés és,hogy az a megadott idő se teljen el.

Később azt hittem majd elmúlik,de nem egyszerűen nem,nem ment. Mindig közelebb akartam hozzá kerülni. Elég lett volna,hogy csak két szót váltunk,de lehetetlennek látszott és volt is a helyzet. Egyre jobban csak törtem össze fájt,hogy nem tudok lépni, ő meg rám se hederített, egy szó sem vagyok az életében, barátok sem vagyunk és még csak haverok sem. Bármit meg tennék azért,hogy hozzám szóljon. Nem tudok róla semmit..,de amikor megpillantottam egy fiút,akivel mindketten jóba vagyunk elkezdtem kérdezősködni, hátha segít ebben az egész dologban,de lehetetlen volt ezt is elbuktam, egy héten egyszer láttam,de volt,hogy egyszer sem. Már nem tudtam hol a fejem,annyi minden bántott..az elvárások, gondok a suliban, a családdal, és még ez a srác is, aki egyszerűen elérhetetlen.

Éreztetek már úgy,hogy nem tudtok valakit elfelejteni?

Ha igen, én is így érzek!:) nem vagy egyedül,de nem tudom ki ő,nem tudom ki vagyok én, legszívesebben oda mennék hozzá,de egy félénk vagyok, aki jobb ,ha nem csinál semmit

főleg,hogy még önbecsülésem sincs

ő meg tuti kinevet,ha rám is néz undorral,de tovább megy. Bárki,aki rám is néz az csak kinevet.

Csak reménykedek,hisz a remény számokat oszt és remélem,hogy egyszer közelebb leszek hozzá.