Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Olivia szemszöge:
Az első együtt töltött napunk? Kész katasztrófa, mindenféle túlzás nélkül! Alig aludtam az éjjel, hiszen Kai szinte végig itt volt velem. Fogalmam sincs, hány óra lehetett, mire elment, de igencsak későre járt már. Ez az idióta Yoda pedig már reggel hatkor dörömbölt az ajtómon, mintha mindenáron muszáj lenne bejutnia.
Olyan kómás voltam, hogy már-már halálra rémült állapotban beengedtem, attól tartva hátha valami komoly gond lehet. De persze nem így volt. Meg is fordult a fejemben, hogy majd én leszek olyan drága és okozok neki, ha esetlegesen meg találom ütni.
Eleinte erősen gondolkodtam rajta, hogy mit kéne kezdenem a szituációval, ám végül egy unott vállrándítást követően visszatértem a pihe-puha, meleg ágyikómba, hogy folytathassam csodás álmom, melyet oly idegesítő módon félbeszakított. Azt kell mondjam, nem különösebben zavartattam magam, ahogy az sem igazán érdekelt, hogy mit csinál a lakosztályomban -addig nem, míg azt a hálószobán kívül teszi.
*****
Fáradtan nyújtózkodva lépek ki az ajtómon, miután feldobtam egy enyhe sminket az arcomra, bár fogalmam sincs miért. Miért akarnék előtte jól kinézni? Mintha nem lenne teljesen mindegy... Pedig az. Azt hiszem egyszerűen csak nem volt kedvem egy újabb kedves kirohanását végighallgatni a csupasz arcbőröm és a többi láttán.
- Meg sem kínálsz semmivel? -pislog rám ártatlanul, hatalmas mélybarna szemeivel, miközben álmosan elcsoszogok a kanapé mellett, ahol ő épp helyet foglal. Esküszöm, ha nem ismerném, még aranyosnak is nevezném az arckifejezése láttán, hisz ebben a pillanatban pont olyan volt, akárcsak egy nagyra nőtt kisgyerek.
Azonban nekem egy olyan oldalát sikerült megismernem, amit -szépen fogalmazva- cseppet sem kedvelek, így hát inkább hat rám negatívan ez a hirtelen váltás -sőt, azt kell mondjam: egyenesen idegesít.
- Eltaláltad. Szolgáld ki magad, ha annyira kell valami! -vetem oda neki, rá sem hederítve, s lazán tovább vonszolom magam, hogy a konyhába érve elfogyaszthassam a mai napon ugyancsak életmentőként funkcionáló kávémat.
Órák óta nem szóltunk egymáshoz, bár nem is igazán hiányzott, hogy ostoba, sablonos témákról fecsegjek pont vele. Valahogy egész könnyedén megbékéltem a nyugodt csenddel, ami közénk telepedett.
Míg ő továbbra is a kanapén foglalt helyet, s valami értelmetlen műsort nézett a laptopján, addig én az egyik sarokba kuporodtam be a tervemhez szükséges eszközökkel és egy kerekekkel felszerelt próbababa felsőtestével. Ne értsétek félre, nem azért vonszoltam magammal ilyesfélét, mert valami beteges perverzióval rendelkezem. Ettől egy percig sem kell tartani.
