A farkas (1. Könyv - Ébredés )/Befejezett/

3. fejezet -Igazság

Egy hét telt el a különös éjszakai látogatás óta, mikor az orvosok végre bejelentették, hogy haza mehetek.
Anyuék nem igazán támogatták az ötletet, de visszamentem a suliba.  Nem akartam lemaradni, meg amúgy is. Teljesen jól voltam. A szüleim mem engedtem buszra szállni, ezért ők vittek be a kollégiumba. Oliv már bent várt minket a portán. Mikor meglátott egyből a nyakamba ugrott.

-Jézusom Deb annyira hiányoztál. Olyan csöndes a szoba nélküled.

-Te is nekem Oliv. -öleltem vissza. Hosszasan ölelgettük egymást.

-Figyu segitek kipakolni meg minden jó? -tolt el egy kissé magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Köszönöm Oliv, de nem kell segítened. Jól vagyok.- mosolyogtam rá halványan.

-Na fiatalok vigyük fel a cuccaitokat a szobákba.-mondta apu, majd a kezébe fogta mintkét bőröndöt, és elindult. Az ellenkező irányba.

-Izé apu.

-Igen?-nézett vissza az első lépcsőfordulóból.

-Hát tudod a mi szobánk ott van.- mutattam a lépcső melletti ajtóra, ami egy folyosóra nyílt.

-Ezt még visszakapjátok.-mondta, majd halkan hozzátette.- csak legyen húsvét.

Mi szaladtunk a nevetéstől, még anyu is kuncogott.

-Na mi akkor megyünk is. Hosszú az út hazafelé. -szólt anya, mikor a csomagok sikeresen célba értek.

-Rendben. Szertlek. -öleltem meg.

-Én is téged angyalom. Jó legyél.

-Mindig jó vagyok. Kivéve amikor nem. -kacsintottam, amiért kaptam egy szúrós pillantást.

-Aztán vigyázz magadra.-mondta apa amikor őt is megöleltem.

-Rendben.

Kikisértem őket a kapuig, és integettem nekik. Mikor elhajtottak visszamentem a szobába. Olivval kipakoltunk és sokat nevettünk közben. Hiába ellenkeztem végül csak segített. Mire végeztünk megjött a másik két lány szobatársunk. Velük is beszélgettünk egy kicsit, majd eltaláltuk, hogy elmegyünk pizzázni. A folyosón is sokat nevettünk, amikor nekemjött valaki. Felnéztem és egy magas fiú állt előttem. Fekete vállig erő haja volt és barna szeme. Szürke pólót viselt fekete farmerrel és tornacsukával. Kb a mellkasáig értem az én kemény 155cm-emmel. Ismerősnek tűnt valahonnan, de nem tudom honnan.

-Bocs. -a hangja is ismerős volt számomra.

-Semmi. -azzal kikerültem és a lányok után siettem. Egy óra múlva már visszafelé mentünk a koleszba. A fiú a folyosón lévő egyik fotelben ült. Sajnos a lány részleg felé vezető út pontosan mellette volt. Mikor odaértem meglökte a lábam, mire rá néztem. Elállt a lélegzetem. A szemei már nem barnák voltak hanem sárgák. Pont olyan, mint aki kimentett a buszból. A fejével az udvar felé intett, majd felkelt és kiment. Bementem a lányok után a szobába.

-Figyu én kimegyek egy kicsit az udvarra. - mondtam még az ajtóban állva.

-Megyek veled. -pattant fel Oliv. Elmosolyodtam, és megráztam a fejem. Nem akartam ebbe belekeverni.

-Csak anyut hívom fel. Mindjárt jövök oké?

-Oké. De siess. Filmmaratont emlékszel?

-Igen persze. A pattogatott kukorica a szekrényemben van. Csináljátok meg nyugodtan.

Felkaptam a telefonom, és kimentem az udvarra. A srác ott állt nekem háttal. Magas vékony alakját megvilágította a lámpa fénye.

-Ki vagy te? -szegeztem neki a kérdést. Lassan megfordult és rám nézett. Most normál színű volt a színe.

-A nevem Juan Dark.- mély hangja szinte zene volt füleimnek.

-Mit akarsz tőlem? -léptem egy lépést közelebb.

-Segíteni akarok neked. Tudom, hogy sok változás áll még előtted, de én segítek neked átvészelni.

-Miféle változások? Nem tudom miről beszélsz.

Pedig pontosan tudtam. Már a kórházban észrevettem, hogy sokkal jobbak az érzékeim.

-De igen tudod. Felismertél.
Ekkor összeállt a kép. A férfi aki megmentett. Ő volt az.

-Te... Te mentettél ki a buszból. Igaz?
Hát igaz. Tényleg ott volt. Nem álmodtam.

-Én voltam.-bólintott.

-De ... hogy csináltad. A szemed...

-Igen a szemem. Te is tudsz majd ilyet.

-Én? Mégis miért?- döbbentem le egy pillanat alatt.

-Mert olyan vagy mint én. -vonta meg a vállát hanyagul.

-Ezt hogy érted?-ráztam meg a fejem értetlenül.

-Vérfarkas vagy.

-Mi!?-nevettem fel.-Te nem vagy komplett.

-Nem hiszel nekem?

-Várj had gondolkozzam rajta,...hmm...nem! - tettettem, hogy gondolkodom, majd újra nevetni kezdem.

-Majd látni fogod, hogy igazam van.- mondta és visszament az épületbe.

***

Másnap reggel elég nyűgösen ébredtem. Este elég sokáig fent voltunk, és most meg korán keltünk.

-Oliv. Keljéél!-visítottam a fülébe, mire felpattant.

-Mi mi van?

-Már csak te aludtál. Hét óra van.

-Akkor van még egy óra suliig.-nyöszörgött, és visszafeküdt.

-Igaz, de nem akarsz éhem maradni, nem igaz?-néztem rá cinkosan, mire kinyitotta az egyik szemét.

-Ne probálj meg megvesztegetni Morgan.

-Pedig pont mondani akartam, hogy neked adom az egyik szendvicsem, de ha nem, hát nem.-mondtam, majd a szekrényemhez léptem, és keresgélni kezdtem valami rongy után.

-Jólvan. De akkor enyém a reggelid.

-Oké.

Fél óra múlva mind egyszerre léptünk be az ebédlőbe, ahol már készen álltak a szendvicsek. Én egyből Olivia felé toltam a tényérom. Éreztem magamon valaki telintetét, ezért felpillantottam. Szemben velem pár asztallal arrébb ott ült Juan. A maga örült, mégis menő módján. Engem fürkészett.

-Ki az a srác?- kérdezte az egyik szobatársam. Lia.

-Új gyerek. Most költözött be.-mondta Anna.

-És te ezt honnan tudod?- néztem rá, elszakítva a tekintetem a fiúétól.

-Mert én mindenkit ismerek, és őt, eddig még csak nem is láttam.-világosított fel. Hirtelen valami nedveset éreztem a nyakamnál.

-Oh bocsánat, nem vettelek észre. Törpe. Nem szátszódtál ki a szék támlájától.- szólalt meg egy nyávogós hang a hátam mögött.

- Húzz innen Amanda.- szorítottam össze a fogaim.

-Mondtál valamit? Vagy törpe nyelven beszélsz azért nem értem?

Az egész ebédlő rajtam nevetett. A megalázottság miatt égett az arcom. Felpillantottam. Egyenesen a fiú szemeibe, de gyorsan el is kaptam a tekintetem. Valahogy zavart, hogy hallja, és látja a beégetésem. Felkeltem, majd kirohantam a mosdóba. Belenéztem a tükörbe, és elállt a lélegzetem.

-Mi a...

-Én mondtam. -szóltat meg Juan az ajtóban állva.

-Egy szörny vagyok.-suttogtam.

-Nem vagy szörny. Vérfarkas vagy.

-Hogy fogom én ezt túlélni?-suttogtam, de meghallotta.

-Segítek neked, ahogy a többiek is.

-Vannak többiek? Itt vannak?

-Igen itt.