Kicsöngettek. A legtöbb ember bent maradt, néhányan kimentek a főfolyosóra beszélgetni. Én bent maradtam. Megláttam egy elég aranyosnak tűnő fiút, akinek csukva volt a szeme, és egyfolytában vigyorgott valami klónjára. Szerintem valami rokona lehetett, mivel mindkettőjüknek volt egy kilógó hajfürtje. Odasétáltam hozzájuk idegesen. - H-Heló, ti kik vagytok? - böktem ki nagy nehezen. - Ciao! Én Észak-Olaszország vagyok, de nyugodtan hívj csak Feliciano-nak, vagy Feli-nek. Ő itt Dél-Olaszország bátyus, de hívd csak Lovino-nak, vagy Lovi-nak! Vee!~ - válaszolta vékonyka, cuki hangon. Meglepődtem, mivel köztudottan minden fiú mutál, és ez a hangnem eléggé... hogy is mondjam... meglepetésszerű volt. - Mi?! Ne, ne hívj Lovi-nak! A Lovi-t ki nem állhatom! - kiabált velem bunkón a másik. Ez még meglepetésszerűbben ért, mivel Feli, mint egy aranyos kis állatka, a másik meg mint egy hárpia, olyan volt. - E-Elnézést... - majd elfutottam, ki, a főfolyosóra. Ott volt az az ősz hajú srác, aki bunkón bánt velem az előző szünetben. Ő egyedül, a falnak nekitámaszkodva ott állt, és bámult ki a fejéből különböző arckifejezéseket vágva. "Talán odamehetnék hozzá egy kicsit beszélgetni... „ - gondoltam magamban. Odamentem hozzá, majd köszöntem neki. - Szia... - köszöntem bátortalanul. - Oh, heló. H-Hé... Figyelj, bocsi, hogy bunkó voltam veled az előző szünetben. Igazából... Én csak viccből mondtam, hogy folytassák - majd megjelent egy kis pír az arcán. Egy kicsit lehetett látni a homlokán, hogy ideges, mert megjelent pár vízcsepp rajta. Kicsit én is kipirultam. Tőlem nem szoktak annyira bocsánatot kérni, mint ahogy azt ma reggel megtapasztalhattam futkorászásomban. - M-Mondd... M-Mi a neved? - kérdezte elpirulva, majd félrefordította fejét. - [N-Név] vagyok. És te? - kérdeztem szintén félrefordított fejjel. - Poroszország vagyok, de hívj csak Gilbert-nek. - mondta, majd elfutott valahová. Nem láttam, hogy hová, csak azt, hogy egy szempillantás alatt eltűnt. Kipirultan bementem a következő órámra, majd idegesen leültem a helyemre. Az asztalra könyököltem, majd valamiért mindig csak Gilbert-re tudtam gondolni. "Gilbert... Milyen szép név! És volt valami sárga pici madárkája is, ami körözött felette. Nem tudtam, hogy belehet hozni háziállatokat. „ Majd már csak a csengő tudott kizökkenteni mély, érzelemmel teli gondolataimból. Mindenki rohant a helyére, és a tanár is bejött Vajon az a fiú érez valamit irántam?
Folytatás következik...
- Szótár -
Ciao! = Szia!
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
