A lány az ablakban

5.

-Jason szemszöge-

Csurom víz vagyok, mikor felébredek az álmomból.
Ránézek a faliórára, hajnali kettő óra van. Még mindig a kanapén fekszünk, és Adam alszik. Valószínű, hogy bealudtunk játék közben, mivel még mindig ment a játék, de szerencsére nem volt hangja. Nagy nehezen felkeltem, és elmentem a szobámba átöltözni, majd a mosdóba. Úgy döntöttem, nem keltem fel Adam-et, majd reggel felébred magától. Nekem még muszáj átgondolnom az álmomat.

-Adam szemszöge-

Álmos vagyok. Lusta vagyok kinyitni a szemem. Átfordulok a másik oldalamra. Sikerül leesnem a kanapéról. Ezt is jól megoldottam.

Miután összeszedem magam, körülnézek. A kanapén aludtam, a konzolok a földön hevernek, és reggel tíz óra van. Magamhoz képest, egész korán keltem. Gyorsan megigazítom a ruháim, és elindulok megkeresni Jason-t. A konyhában találom, ahol reggelit csinál. Rántotta lesz, legalábbis annak tűnik.

-Este jól bealudtunk.-szólt Jason.

-Ja. De mi lesz a kaja?

-Te csak enni, aludni és gépezni tudsz?

-Nem. Csak mindig ezeken jár az agyam.

Leültünk az asztalhoz reggelizni, és megtárgyaltuk, hogy milyen régóta nem tartottunk ilyen fiús, gépezős estét. Dél körül hazamentem, és magára hagytam Jasont, és a gondolatait, Emily körül.

- Jason szemszöge-

Mivel elment Adam, így nyugodtan átgondolhattam az álmom.

Ötletem se volt, hogy miért álmodtam ezt, pont ilyenkor. Már nagyon régen történt, és az újságban egy cikk is megjelent róla. Felkavaró esemény volt, de nem gondolkoztam róla utána se. Kicsit duci lány volt, de szép. Nem tudtam mi történt vele előtte, ami miatt vérzett az orra. Azt sem tudom, milyen előélete volt. Úgy látszik, egész este ezen fogok gobdolkozni.

A lányon, aki súlyos balesetet szenvedett, és egy életre nyomorék lett.

-Emily szemszöge-

Az ablakomban ültem, mikor még sötét volt. Láttam felkelni a napsugarakat, és ahogy az embertömeg elindul. Amint megjelentek a diákok, jobban kezdtem figyelni. A szememmel Jasont kerestem. Amint megláttam, a hasamban a pillangók újra életre keltek. Ő is felnézett rám, és kacsintott egyet, majd felkiáltott:

-Estére meglepetésem van. Várj rám.

Majd továbbment, és vissza se nézett. Egész nap a meglepetésén gondolkoztam. Vajon az, hogy nem tudok járni, az befolyásolni fogja?! Félek tőle, hogy mi lesz, ha megtudja az igazságot. Kíváncsisággal, és félelemmel várom az estét.

Nem csíptem ki magam, mint ahogy azt más lányok tennék. Azt a pólót vettem fel, amit a balesetem napján is. Ha egyszer rosszat hozott, akkor most jót kell. Talán szerencsém lesz.

Amikor az ablakom alá ért, és megpillantott engem, arca hamuszürkévé vált. Mit tettem?! Mit tehettem?! Miért van az ájulás határán Jason?!

X.X