Short stories about...

Düh

Üdv Mindenkinek! Íme egy kis bemelegítés. Tudom, hogy rövid és még csak nem is a legjobb művem, de azért remélem ennek ellenére tovább lapoztok és elolvassátok a többit is. Ha tetszett jelezzétek kommentben vagy csillagozzatok! Köszi, Puszi, Jó szórakozást!

Nem azt a kérdést tettem fel, a válasz mégis kielégítő volt. Bár az eredeti kérdésre nem válaszol, mégis elegendő információhoz jutottam belőle, hogy megfelelő következtetéseket vonjak le. Azt kell, hogy mondjam, nem vagyok elégedett, ami azt illeti, dühös vagyok. Rá vagyok dühös. Lehet, hogy magamra kéne haragudnom, az is lehet, hogy egyáltalán nem kéne dühösnek lennem senkire. Én mégis úgy érzem, Ő a hibás. Csak Ő tehet róla. Ő tette meg az első lépést. Ő akarta az egészet. Ő volt az, aki teljesen felforgatta az életemet. Én nem kértem rá. Én nem akartam. Ő volt az, aki észrevett Engem. Pont Engem. Miért Ő? Miért Én? Csak Ő tehet mindenről!

Érzem, ahogy a gyűlölet feltorlódik bennem és körbeveszi a szívemet. Ez az érzés rossz, keserű, de nem akarok ellen állni neki. Egyé akarok válni vele. Én akarok lenni a Düh. Ki akarok törni, mint a vulkán, elpusztítani mindent, ami az utamba kerül, csak hogy a végén teljesen kihűljek, és békésen pihenhessek tovább. Ha csak egy pillanatra is, de megpihenhessek mielőtt megint elkezdi valaki melegíteni bennem a haragot.

A lány érezte, ahogy a színtiszta düh betör a szívébe és azt is teljesen besötétíti. Hirtelen Rá nézett. Nagyon hirtelen és vérfagyasztó pillantás volt ez. Fél lépést tett előre és ezzel kartávolságnyira szűkítette a távolságot kettejük között. Meglendítette a karját és a pofon hatalmas csattanással érte a fiú arcát. Mindez kevesebb, mint fél perc alatt történt. A srácnak még a lépést sem volt ideje felfogni, mikor a lány keze már rég lehullott róla.

A lányt már nem fojtogatta a düh. Teljesen kiürült belőle. De a kirobbanó harag valamit magával vitt. A lány nem tudta mi volt az, de ennek a valaminek a hiánya nem engedte, hogy abbahagyja a sírást. Már nagyon régóta csak ült a szobája sarkában átfogva a térdeit és zokogott. Szüntelenül zokogott és maga sem tudta miért. Bár a pofont ő adta, mégis úgy érezte, mintha őt ütötték volna meg.

Aki szereti a verseket, annak most szerencséje van: Itt egy témába vágó verses alkotásom is. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

Vörösen izzó homokszemek.
Jéghideg kéklő gyémántcseppek.
Csattanás, csörgés, dörömbölés.
Lassan csordogáló megrekedés.

Te düh, te harag!
Te könnyfolyás, te méreganyag!
Állhatatos, kitartó bujtogató.
Gyötrelmes, agresszív zaklató.

Mi dolgod velem?
Mért nem hagysz el szelíden?
Te ördögi lidérc-lény!
Te földi szenvedés!

Egy időtöredék.
Az sem volt elég.
Mert rossz voltál velem.
Mert ezt hagytad nekem.