Hűvös volt a levegő. Láttam a leheletem, mikor kinyitottam a szemem, de nem éreztem belőle semmit. Felkászálódtam a földről, és megpróbáltam visszaemlékezni, hogyan is kerültem a város peremére, azonban az emlékeim teljesen homályosak voltak, majd észrevettem, hogy ahol feküdtem, vér száradt az aszfaltra, ráadádul a felsőm szét volt szabdalva. Reflexszerűen összehúztam a kabátomat, és elindultam haza, hogy minél hamarabb rendbe szedjem magam, és a puha, meleg ágyamban próbáljak rájönni, mi is történt velem.
Csakhogy mire hazértem, virradni kezdett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen késő van, vagy inkább korán.
Benn a házban zajlott az élet, az anyukám reggelit csinált, a kisöcsém a háziját írta a pultnál, apa pedig rohanvást öltözött, és egy mosoly kíséretében kiviharzott.
-Nem mondtad, hogy Lisanál alszol. - fordult felém anya kicsit sem dühösen
-Öhm, én sem tudtam róla. Nem így terveztük. - improvizáltam leplezve, hogy semmire sem emlékszem
-Minden rendben? - vonta össze a szemöldökét
-Persze. Csak fáradt vagyok. Apa hová sietett ennyire?
-Korai értekezlet. - válaszolt egyszerűen, mivel ez nem volt újdonság -Kérsz rántottát?
A tekintetem a kezében tartott serpenyőre vándorolt, miben egy nagy adag rántotta lapult, és azon nyomban felfordult a gyomrom.
-Nem, köszi. - hagytam ott őket
