A farkas (1. Könyv - Ébredés )/Befejezett/

31.

A tanítási szüntetet a házban töltöttem, szinte állandóan átváltozva. Szerettem farkas alakban lenni. Megnyugtatott, ahogy értem a világot körülöttem. Ilyenkor tisztán láttam, miért áldoztam fel a szerelmemet.

Aznap este telihold volt. Éreztem, hogy az idegeim pattanásig feszülnek, ezért hamarabb leléptem a suliból. Olivia nem kérdezett . Mostanság spontán tettem dolgokat, ezért nem tulajdonított nagy jelentőséget az eltűnésemnek. Alig értem a rejtekhelyemhez, mikor egy idegen szagot éreztem. Egyértelműen farkas, de még sosem találkoztam vele. A falnak simultam, és átváltozva hegyeztem a fülem.

Hallottam hogy az emberi lépteket felváltja a farkas mancs kopogása.

A farkas ott állt az alagút bejáratánál. Szürke bundája volt és borostyán szeme. A tartása bizonytalan volt. Talán fiatal, futott át a gondolat a fejemen, de az ösztöneim átvették az irányítás. Idegen volt. Akár vadászok is vezethetett ide.

Rá morogtam, mire kissé megugrott, majd támadó állást vett fel és lassan elindult felém.

Hirtelen estünk egymásnak. Fogaink és karmaink a másik bőrébe vájtuk. Viszonylag hamar sikerült fölé kerekedtem. Most nem támadt. A farkas ilyen közelről tényleg fiatalnak tűnt. Nem sokkal volt nagyobb egy igazi farkasnál.

Rá morogtam és kimutattam az agyaraim, melyen a szemébe nézve, mire önkéntelenül is visszaváltozott. Leugrottam róla.

Egy fiú volt, aki alig lehetett több tizennégy évesnél. Mikor felállt láttam, ruhái igen rongyosan lógnak rajta, melyek alatt a sérülései kezdenek gyógyulni. Magas volt, piszkosszőke hajjal és fénytelen kék szemekkel. 

Én is visszaváltoztam. Intettem, hogy kövessen, mire bizonytalanul a nyomomba szegődött. Leültettem a kanapéra és elkezdtem leápolni a nagyobb sebeit. Némán tűrte a tevékenységem. Szótlanul tettem el az elsősegélydobozt, majd a konyhába mentem, fel szememet a fiún tartva, aki alig mert megmozdulni a szófán. Gyorsan kisütöttem egy előre fagyasztott pizzát, majd átmentem a nappaliba és leraktam az ételt a keskeny asztalra. Kérdőn tekintett rám. Elvettem egy szeletet majd egyetlen mozdulattal elé toltam a többit és a sajátomba haraptam. Rávetette magát a pizzára. Bizonyára rég óta nem evett rendesen. Mikor befejezte elvettem a tányért és visszaindultam a konyhába, ahova ezúttal ő is követett.

-Oké én ezt nem értem! Miért nem kergettél el? - kérdezte az ajtóban állva.

-Mert ma telihold van és nem éled túl, ha a vadászok a nyomodra bukkannak. - vontam meg a vállam hanyagul rá sem pillantva a fiúra, de közben elgondolkodtam, miért is segítek neki, mert abban biztos voltam, hogy segíteni akarok neki.

Csak pislogott.

-Van más ruhád? - mutattam a rongyos pólójára és farmerra amit viselt. Követte a mozdulatom, majd a füle tövéig vörösödve megrázta a fejét. Letettem a kezembe tartott konyharongyot.

-Várj meg itt, mindjárt jövök. - mondtam, majd kiléptem a folyosóra, onnan pedig az egyik szobába. Talán Jake szobája lett volna, mivel rá jellemző a rengeteg színes vagy épp márkás ruha. Ő szeretett feltűnősködni. Egy pillanatra könny gyűlt a szemembe az emlékre. Egy egyszerű fehér pólót és egy edzéshez használatos macko nadrágot kaptam fel, majd a fiúhoz siettem, majd újra otthagyva a szobámba mentem.

Kifujtam a levegőt, majd átöltözve csatlakoztam hozzá, aki immár a kanapén feszengett.

-Hogy hívnak? - ültem le vele szemben, kiszakítva a gondolatai közül.

-Adam. Adam Leint. Téged?

-Én Debra Morgan vagyok. Hány éves vagy? - néztem végig rajta mire újra elpirult.

-Múlt héten töltöttem a tízenötödik születésnapom.

-Isten éltessen. Mióta vagy farkas?

-Nem tudom, talán két hónapja.

-Hány teliholdad volt eddig?

-Egy, de egészen jól ment. Az egyik falkatársam tanított egy mantrát amivel ember maradhattam. - mosolyodott el szomorúan. Megértettem az érzéseit.

-Meséld el hogy történt?

-Hülye voltam. Anyuék nem engedték, de én elmentem a buliba, amit egy erdő szélén tartottak, közel egy patakhoz. Egész évben erre a bukira készültem, hogy kicsit jobban nézzek ki, mikor  belöknek a vízbe-nevezett keserűen majd folytatta- Már mindenki a vízben volt, de én ... Mozgást hallottam az erdő felől. Arra mentem, majd a következő amire emlékszem az éles fájdalom. Egy barlangban ébredtem, ahol körülbelül velem egykorúak voltak. Néhányan  belehaltak a harapásba, míg mások, mint én túléltük. Az alfa csak három nappal később, mikor a,, gyengék" meghalltak jött el értünk.

Hallottam, hogy teljes mértékben ellenzi az afája cselekedetét, ami egy kis megnyugvással töltött el.

- A lényeg, hogy az edzések és a harapás ellenére is gyenge maradtam ezért meg akart ölni. Ha a vadászok nem ütnek rajtunk, meg is tette volna. Furcsa, hogy azoknak köszönhetően maradtam életben, amiknek életcéljuk, hogy megöljenek. - nevetett fel humortalanul, szomorúan, elárultan és becsapva. Nekem szerencsém volt a falkámmal, de mégis egyedül maradtam. - Tudod, én próbáltam hazamenni,de a szüleim meghaltak, egy ajtóbaleset miatt, amíg én farkasosdit játszottam.

-Sajnálom. -suttogtam, mire bólintott.  Nem volt szüksége szánalomra. Erős akart lenni.

-Engem megmentettek-kezdtem bele a történetembe, megtörve a percek óta fennálló csendet.

Mikor mind a ketten megemésztettük egymás történetét csendben maradtunk. A rádió szólt csak a háttérben, állami retro számmal. Mostanában elégfé felkapott lett.

-Debra... Itt maradhatok? Mármint a... A telihold után. - kérdezte halkan, úgy, hogy én is alig hallottam. Mérlegeltem a kérdést egy pillanatra. A fiú még csak tizenöt éves volt, teljesen egyedül van ezen a helyen kívül mindenhol veszély leselkedik rá. Fele fordultam.

-Itt maradhatsz, de van pár szabály amit be mell tartanod. Először is, ide soha senkit sem hozhatsz! Másodszor, ne turkálj a cuccaim között mert megjárod! Harmadszor, tisztán kell tartanod a környezeted! Negyedszer, kerüld el a vadászokat! Rendben?

-Rendben! Köszönöm! - ölelt át egy pillanatra, majd azzal a lendülettel el is tűnt a szobájában, ami az enyém mellett helyezkedett el.

Mélyet sóhajtottam, majd egy kis mosoly kúszott az arcomra. Nem vagyok egyedül.