Az öröklét ára ✔

22.fejezet

Ugyanaz a férfi kötözte hozzá a kezem a rácshoz, mint aki a táborba hurcolt. Nagydarab, lomha járású. Összehurkolta a csuklóimat, és ültömben fejmagasságban a fémhez kötötte őket. A két fiú közé raktak, mögöttem Konrád lógatta eszméletlenül a fejét, előttem Bonifác rázkódott némán. Ostoba módon nem állított Jakab senkit mellénk, hogy őrizzen minket, így merek mozogni. Napok óta nem tudtam semmit Konrádról, most pedig szinte egymáshoz vagyunk préselve. Egyenlőre még nem húzom ki a kezem a kesztyűből. Korai lenne. Óvatosan hátrafordulok, nem akarom felhívni magamra a figyelmet. A bal könyökem beillesztem a rácsok közé, csak így tudom elérni, hogy ne törjön ki semmim.
- Konrád. Kelj fel. Jára vagyok.
Nem reagál. Keresek valami nyomot hátha megtudom mi történt vele, de nem látok semmit. A fejének jobb oldalára egyáltalán nem is látok rá. A fején nincs ütésre utaló jel, a testén nem látok foltokat. Bár az egyre gyérülő fényben esélytelen a helyzet. Ha itt tartják mérgezni sem mérgezhetik, annak nem lenne értelme. Talán valamivel kiütötték. Nem tehetek mást, várok. Visszaügyeskedem magam az eredeti irányba, Bonifác hátával találom szemben magam. Már nem rázkódik az elfojtott sírástól.
- Bonifác! Hátra tudsz fordulni?
Válaszként nem kapok semmit, de Bonifác mocorogni kezd és felém fordul. Könyökét ugyanúgy beilleszti a vasak közé, mint én az előbb, de gyakran bepillant a fekvő farkasokra.
- Nem bántanak. Kiütötték őket valamivel. És amúgy sem. Ők a mi farkasaink. A két fekete Kilán és Kitán, ikrek. A szürke pedig Zorád. - suttogom a sötétbe. A farkasok mellkasa lassan emelkedik és süllyed.
- Hogy lehetnek a farkasoknak ikreik? Nem egy alomból van mindegyikőjük? - emeli rám a tekintetét. A történtek ellenére a buzgó kíváncsiság nem hunyt ki benne. - Mármint lehetnek nekik,ezt értem, de hogyan állapítjátok meg, hogy ők ikrek? Azon kívül, hogy feketék.
- Ez nekünk is rejtély, de ugyanolyan, mint a nevük. Tényként kezeljük. - mondom neki. - Amúgy örülök, hogy a kíváncsiságod nem veszett el.
- Az a sajátom. - hangja csalódott, elveszett.
- Attól, hogy már nem csak ember vagy te magad nem változol meg. Most is gondolkozol, érdekel a világ, mint ahogy eddig. Nincs igazam?
Bonifác a kezén lévő gyűrűt forgatja és maga elé mered.
- De, mint mindig. - mondja anélkül, hogy rám emelné a szemét.
- Képes leszel rá?
- Mire?
- Tudom, mire gondolsz. Nem akarod, de érzed, hogy muszáj. Ha elmenekülünk, talál másokat helyettünk. Viszont Hellát életben kell hagynod Lídia miatt. Lídia nem tehet semmiről és nem vihetjük magunkkal.
Bonifác alig láthatóan elmosolyodik.
- Mint mindig, Jára. Konrád hogy van?
- Kiütötték őt is, de nem láttam jelét annak, hogy bántották volna.
- Mennyit tudhat? Még azzal sincs tisztába, hogy én ki vagyok, ha egyáltalán emlékszik rám.
- Fogalmam sincs, de ezt csak azután fogjuk kideríteni miután leléptünk. Nem akarom megtudni mit terveznek velünk.
- Én azt nem értem miért velünk, és nem veled meg Konráddal.
- Nézd, - eldőlök kissé, hogy Bonifác rálásson Konrád fejére. - lemosták a haját. Valószínűleg rájöttek, hogy natamina és azt tudják mi lesz, ha két nataminának gyereke lesz. Azt viszont nem, hogy mi lesz, ha egy félnataminának és egy nataminának lesz utódja.
- Igazad lehet. Apám kisérletezik. Örökké akar élni.
- De nem csak erre vágyik. Akkor felnőtt nataminákon kísérletezne, nem a gyerekek kellenének neki.
- Honnan tudod, hogy ők kellenek neki?
Látom rajta, hogy érti, csak nem akarja. Úgy, mint én. Nem akarja tudni az igazságot. Túl sok neki a mai napra az igazságokból, de nem menekülhet előlük.
- Nem hallottad mit mondott? Ha csak magának akarna örök életet már rég fel lennénk darabolva vagy nem tudom. Azt akarja, hogy tőled legyen nekem gyerekem.
- Bassza meg! Tudom, hogy ezt akarja!
Végig suttogva beszélgettünk, de Bonifác a végére szinte kiabál. Jakab és Hella nevetve fordul felénk a kamatyolásból.
- Hiba csúszott az Édenbe? - gúnyolódik Hella.
- Csak pár napig bírjátok ki, aztán csak rád lesz szükségem. - bök rám messziről bütykösödő ujjaival Jakab.
- Azt nem fogom engedni, te utolsó féreg.
Mielőtt Bonifác megszólalhatna, Konrád hangja villámként hasít belém. Reszelős, akadozik, de az ő hangja. A kötéllel nem törődve hátrafordulok, kishíján kicsúszik a kezem a kesztyűből.
- Konrád! Jól vagy?
- Ezt én is kérdezhetném tőled. - szólal meg újra.Feje még kicsit kótyagos, nehezen összpontosít, de már ébren van. Jobb szeme alatt jókora monokli terül el. Nem is tudom, miért nem vettem észre. Nekidőlt a rácsnak, az fedhette el.
- Szóval te is ismered? Gyanítottam. Feltűnő volt két natamina egy környéken. - röhög Jakab. Mindhárman felé kapjuk a fejünk. Elengedte Hellát és pár lépéssel közelebb állt.
- Olyan kecsegtető a helyzet. Két natamina és egy félvérű. Mind fiatalok és erősek. Még meggondolom mi legyen veletek. - megint elmosolyodik. Ijesztő. Ahogy mosolyog. Mindig csak mosolyog.
- Egy valami biztos, natamina leányzó, neked gyereked lesz egy éven belül. Erre remélem számítasz. - ezzel megfordul és visszalépdel könnyedén Hellához.
- Megszökünk, Jára. Most már biztos. Őt pedig nem hagyhatjuk életben. - suttogja Bonifác anélkül, hogy rámnézne.
- Ki ez, Jára? Olyan ismerős, de nem tudom, hova tenni.
- Emlékszel arra az éjszakára, amikor ellőtték a kezem? - Konrád alig észrevehetően bólint. Sejti mit fogok mondani. - Ő volt az a vadász. Az ő apja Jakab.
Konrád szeme Bonifác tarkójára összpontosul, azt hiszem már megölte volna, ha szabad lenne a keze.
- És miért van mellénk kötözve? - kérdezi szenvtelenül.
- Mert segítettem neki megtalálni téged.
Bonifác szembefordul Konráddal. Lejjebb csúszok, hogy a fejem fölé kerüljön a megkötözött kezem. A hátamat nekitámasztom a jéghideg fémnek, hogy a két férfiú ne rajtam keresztül csatázzon.
- Nem értem. Idevezetted, Járát. Ez nekik miért rossz?
- Ez egyedül Járának rossz. Téged keresett, és itt kötöttünk ki. Én egy orvvadászt kerestem, aki öli a farkasokat. Mint kiderült az apám az, aki natamina. A feleségem pedig a szeretője, a gyerekem pedig az ő gyereke. Meghazudtolta az egész életemet, létezésemet. Az egyetlen jó dolog, ami velem történt, az Jára. Segíthettem neki. Nélküle még hazugságok között élnék. Most pedig te, aki majd húsz éve mellette vagy, el akarod venni tőlem azt a keveset is, ami igaz volt? - ér mondandója végére Bonifác. Nyíltan beszélt, őszintén, de Konrád akkor sem hisz neki.
- Húsz évig voltam mellette, semmit nem tapasztalt a világból. Éppen ezért nem tudja, kiben bízhat. Naív még.
Nem lát ilyenkor. Csak mondja, amit gondol. Nem látja azt sem, hogy hozzápréselődve ülök mellette.Elfojtva suttog, de érezni a merő dühöt rajta. Ezt Bonifác is észreveszi és tökéletesen látja mindazt, ami vele szembekerült.
- Féltékeny vagy, Konrád? Rám? Most vesztettem az egész életemet, te pedig amiatt aggódsz, hogy Jára nem szeret viszont? Ez a lány senki mást nem szeret rajtad kívül.
- Én is itt vagyok ám! Nem zavarok?
Ránézek mind a két férfire. Konrád szemében harag párosul szégyennel. Érzi, hogy vesztett és veresége jogos.Bonifác is dühös. Dühös magára, dühös Konrádra, dühös Jakabra meg Hellára és az egész világra. Bocsánatkérően pillant rám egy villanásnyira, de rögtön visszanéz Konrádra. Érzi, hogy kicsit messzire ment. Némán bámulnak egymás szemébe percekig. Szinte hallom a szívverésüket.
- Hogy hívnak? Te tudod a nevem, de én nem tudom a te neved. - afféle bocsánatkérés ez Konrádtól.
- Bonifác.
- Mind igaz, amit elmondtál?
- Az utolsó szóig.
- Meg fogom ölni apád.
- Ezt már Járától is hallottam.
- És mit mondasz?
- Semmit. Felesleges. Apám megőrült. Nem hagyhatjuk, hogy mással is megtegye.
- Egy fokkal jobban bízom benned Bonifác.
- Befejeztétek az egymondatos válaszolgatást? Tömény tesztoszteron terjeng a levegőben, majdnem megfulladok benne.
- Ilyen szavakat te honnan ismersz? - von kérdőre Konrád.
- Nem vagyok idióta. Tudom, hogy hol rejtegeted azokat a könyveket, amikről úgy gondolod, hogy nem olvashatnám el őket. Túl sokszor hagytál unatkozni.
Bonifác fejrázva figyeli a szóváltást.
- Akkor, beavatjuk? - bök a fejével Konrádra.
- Be. Konrád, nem kérdezed meg miért van rajtam kesztyű? - próbálom ráirányítani a kérdésre. Olcsó trükk, de veszi a lapot.
- Miért van rajtad kesztyű?
- Mert így a kesztyűre kötötték a kötelet és ki tudom húzni a bal kezem.A kötél meglazul a jobb kezemen is és szabad vagyok. A nagydarab férfi, aki megkötözött, nem épp egy lángelme.
- De negyedrészt natamina. A másik pedig félvérű. Ő nagyon jó íjász. Szinte zenél az íj idegén. - áradozik Konrád. Tudom, hogy nem imádja őt, csak tiszteli a tudását.
Aida jut eszembe és a belőle kiálló kéktollú nyíl. Tökéletes lövés, hogy szenvedve halljon meg. Még nem mondom meg Konrádnak. Majd, ha túl leszünk ezen.
- Akkor nem szabad hagynunk, hogy az íj a kezébe kerüljön a válláról. Mindenkinek fognia kell valakit. Konrád, a tiéd az íjász, az enyém a lomha és Bonifác...te úgyis tudod. - suttogom mindkettőjüknek.
- És Hella? - kérdezi Konrád.
- Hellának nem eshet bántódása, de mindenki ügyel rá. - válaszolom. - Lídia, a kislány, miatt.
- Mikor a lomha lesz soron őrködésben, Jára kicsúszik a kötélből, kiszabadít minket, aztán odaoson és kiüti a lomhát. De ahhoz tudnunk kell, hogy hol tartják a szert, amit ők is használtak. - veszi át tőlem a fonalat Bonifác. - a mi cuccainkat elvették.
- Akkor csendben figyelünk. De igyefigyelj Bonifác. - Konrád hangja kissé felerősödik és határozottabb lesz. - Járának el kell szabadulni innen. Teljesen mindegy, milyen áron, de el kell, hogy szabaduljon.
- Ebbe nekem is lehet beleszólásom. Rólam beszéltek.