Szösszenetek

Bruce

A tökéletesen nyugodt délutánomat a riasztó piros villogása és összetéveszthetetlen vijjogó hangja szakította félbe, amire akaratlanul is felkaptam a fejem.

- Jarvis mi folyik itt? - kérdeztem a mesterséges intelligenciát, aki a másodperc tört része alatt válaszolt is.

- Van egy olyan sejtésem kisasszony, hogy Mr. Stark túl messzire ment Dr. Banner "piszkálásával" - mondta, én pedig azonnal talpon voltam és a labor felé rohantam. Magamban folyamatosan esküdöztem, hogy megölöm Starkot, már ha Hulk még nem tette meg.

- Stark! - kiáltottam el magam, mikor beértem a laborba. - Stark szólalj már meg az istenért! Tony! - kiabáltam kétségbeesetten. - Az isten szerelmére!

- Itt vagyok, ne kiabálj! - állt fel Stark az egyik asztal alól, porosan, szakadt ruhában, vérző fejjel.

- Mi a jó isten csináltál már megint?! - rontottam neki. - Nem volt elég a múltkori? Mindenképpen le akarod amortizálni a tornyot, vagy megöletni magadat a Hulkkal?

- Esküszöm a szüleim sírjára, hogy baleset volt - emelte védekezőn maga elé a kezét és hátrált egy lépést. - Egy új anyagon dolgoztunk és berobbant, egyenesen Bruce képébe. Semmi közöm nem volt hozzá.

- Oké, rendben - dörzsöltem meg a halántékomat és sóhajtottam egy hatalmasat. - Hol van?

- Fogalmam sincs - pislogott Tony hatalmasakat, volt egy olyan érzésem, hogy van egy kisebb agyrázkódása. - Jarvis?

- Dr. Banner a gépház felé tart - felelte J én pedig azonnal az említett hely irányába mentem.

- Cam mit fogsz csinálni? - kiabált utánam Tony.

- Megpróbálom lenyugtatni - vetettem oda a vállam felett és rohantam a gépház felé. - Ha nem lapít ki előbb - motyogtam az orrom alatt. Bruce? - néztem körbe bizonytalanul mikor beértem a gépházba.

- Menj el! - jött a hang az egyik sarokból. - Menj el, nem akarlak bántani.

- Bruce - léptem felé lassan, majd mikor elértem hozzá letérdeltem elé. - Nem fogsz bántani - nyújtottam felé a kezem, de ô elkapta és erősen megszorította. Esküdni mertem volna, hogy hallottam a csontok ropogását. - Bruce ez fáj! - rángattam a kezem, de csak egyre jobban szorította.

- Mondtam, hogy menj el! - nézett rám, szemei zölden izzottak és bõre is kezdett zöldbe fordulni.

- Nem fogsz bántani - ismételtem meg, bár a kezem piszkosan fájt. - Nem fogsz átváltozni. Nem õ a fõnök Bruce hanem te - beszéltem hozzá folyamatosan. - Koncentrálj a hangomra rendben? Ne gondolj rá! Csak rám figyelj!

- El kellett volna menned - szorította meg még jobban a kezem, ami egy hatalmasat reccsent, én pedig felsikoltottam. Biztos, hogy eltört. - Megmondtam, hogy menj el!

- Bruce, kérlek eressz ez nagyon fáj - könyörögtem már könny áztatta arccal. - Kérlek! - nem engedett és az átváltozása folytatódott tovább. Aztán eszembe jutott valami. Szabad kezem az arcára simítottam és ajkaim az övéire tapasztottam. Lassan csókoltam, majd lassanként a szorítása enyhült a kezemen, majd elegedte és kezét a tarkómra csúsztatta.

- Sajnálom - súgta, mikor ajkaink elválltak.

- Hát akkor úgy tűnik rám nincs is szükség - mondta Tony fültõl fülig érõ vigyorral.

- Az idõzítésed egyszerűen borzalmas - vágtam a milliárdos felé egy törmeléket. - Tünés! - rivaltam rá és a Playboy nevetve futásnak eredt.

- Annyira sajnálom - fogta meg Bruce gyengéden törött kezemet.

- Én nem - ráztam a fejem mosolyogva és újra megcsókoltam.