A farkas (1. Könyv - Ébredés )/Befejezett/

30- búcsú

A szobámba zárkóztam. Napok óta nem voltam hajlandó kimenni. Robert nem hibáztatott azért, hogy nem vettem észre, hogy farkasba szerettem bele. Anyuék is inkább azért haragudtam, mert fogalmuk sem volt arról, hogy járok valakivel. Kevin volt az egyetlen aki haragudott, mondása szerint azért, mert nem hallgattam rá.

Napok óta egyre gyengébb vagyok. Emlékszem mikor Ulrich mondta, hogy a falka nélküli farkasok nem olyan erősek. Erejüket tekintve talán kevéssel körözik le az embereket. Szerencsére a reflexet és az érzékek megmararadtak. Azonban a gyógyulás is igencsak nehezen megy.

-Debra! Kérlek engedj be! - könyörgött az ajtó másik oldalára szorult Oliva. Nem figyeltem rá. Elvesztem az emlékeimben.

°°°°°°
A térdem felmondta a szolgálatot, így a földre rogytam. Zokogtam, de lassan sikerült összeszednem magam. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam.

-Igen? - hallottam az Alfa hangját a készülékből. A szememből újra omleni kezdett a könny.

-Ott vannak a többiek is? - szipogtam.

-Igen, mind itt vannak. - mondta, mire magamban bólintottam.

-Hangosíts ki kérlek! Ezt mindenkinek hallania kell.

-Rendben! Csend legyen!! Deb valami fontosat akar mondani. - hallottam ahogy a többiek komolyságot színlelve ficeregnek, mire elmosolyodtam. Ujra a zokogás szélére kerültem.

-Debra. - hallottam meg Juan hangját. Kellemes hangja megnyugtatott, de olyan mély szomorúságot keltett bennem, hogy azt hittem szétszakad a mellkasom.

-Srácok... - kezdtem, elcsukló hangon. Mielőtt valaki közbevághatott volna gyorsan, egy levegővel Felvázoltam a helyzetet.

-Tudják, hogy farkasok vagytok.

-Eddig is tudták... - szólt közbe Jake, mire mindenki elcsenesítette.

-Nem, akkor csak sejtették, de most... Biztosak. Elmennek értetek. Úgy gondolom akár már holnap.... El kell mennétek-suttogtam a végére. Tudtam, hogy hallottak.

-Rólad viszont nem tudják?

-Nem-suttogtam a választ.

-Nem megyek el nélküled!-kiáltott fel Juan. Éreztem, hogy a szívem megszakad a kétségbeesett hangjától. Felsírtam, ahogy elképzeltem, ahogy felpattan a házban lévő kanapéról.

-Muszáj Juan! Mennetek kell! -próbáltam beszélni de a hangom csak rekedt motyogás volt.

-Most kaptalak vissza... Nem lehet, hogy most újra elveszítselek... Nem lehet...

-Szeretlek Juan... Ha te is szeretsz, akkor élj. Szeretném ha életben maradnál értem.

A terv az volt, hogy ők még aznap este útnak indulnak, míg én másnap odamegyek és eltűntetem a bizonyítékokat és a házat. Utána pedig eljátszom a szerepem. Sikeres volt az akciónk.

°°°°°

-Debra ! Debra jól vagy? - hallottam egy hangot magam mellől. Felemeltem a fejem. Olivia térdelt mellettem.

-Hogy jutottál be?

-Pótkulcs drágám. - mondta vigyorogva mire aprót bólintottam. Elfordultam.

-Debra aggódunk érted. Napok óta ki se jössz a szobádból.

-Oliv... Azért mentem oda, hogy kérdőre vonjam. Megkérdezzem, tényleg farkasok-e. Hogy igaz volt-e bármi is abból ami közöttünk történt. - szünetet tartottam. A fejemhez nyúltam.

-Mi történt azután?

-Az egyik, akit még sosem láttam nekem rontott, utána már akkor ébredtem fel, mikor a ház felrobbant.-suttogtam.

****

A suli pokollá változott. Minden Juanra emlékeztetett. Mostanában már nem is ültem a többiekkel reggelinél vagy ebédnél. Mindig egyedül, egy félreeső asztalnál. Valahogy jól esett a magány. Egyik nap rávettem magam, hogy kimenjek az erdőbe futni. Futottam. A fák csak úgy suhantak mellettem, az összes érzelem szabadon működhetett. Egy ismerős szagot éreztem. Juan volt az. A szemeim duplájára tágultak. Követtem, míg el nem értem egy szakadékhoz

Elállt a szavam. Egy elhagyatottnak tűnő épület állt a szakadékban.

Körülnéztem. A szag folytatódott egészen egy óriási bokorig a fák között. Odamentem, miközben a szívem reménykedett benne, hogy Juan tényleg itt van. Meglepetésemre egy alagút bejáratát takarta a növény.

Széles sötét járat tárult a szemem elé. Fogtam a telefonom és azzal világítva mentem le. A szívem egyre gyorsabban vért a mellkasomban.

Az alagút egyesen az épületbe vezetett. Mikor beléptem egy hatalmas előtér nyílt előttem. A falai egyszínű barnák voltak, de egyértelműen sok munka lehetett vele. A padlót parketta borította. Volt itt egy nagy kanapé, televízió és egy üvegasztal egy levéllel.

A tiéd! Vigyázz magadra! Juan

Könnybe lábadt a szemem. Leraktam a táskám az asztal mellé és körülnéztem. Ebből a helyiségből egy folyosóra jutottam.

Itt volt egy fürdő, meg összesen öt szoba.

Visszamentem a kiindulási pontra. Innen még három ajtó nyílt. Az egyik egy üres terem volt, polcokkal es egy nagy asztallal.

A másik ajtó egy konyhába vezetett. A hűtő tele volt pakolva egy előre elkészített ételekkel. Innen nyílt egy ebédlő is. A harmadik egy kissebb iroda volt. Mikor ezeket felfedeztem elkezdtem takarítani. Leporoltam, felmostam. Aznap este ott aludtam el.