Summer of Crazy-fornia at '88

Idegenek

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, vagyis mind idegenek azoknak az árva gyerekeknek, akik az utcát járják. Hiába látják mindenhol, sehol sem érzik. Ezért volt az Angyalrév-szökőkút két magányos szemlélője olyan fekete és fehér egymás társaságában. De a közös mégis ez az élénkség bennük, a többi szürke galamb között.

Az apró Sunny olyan könnyen elveszhetne a márványpad előtt, ha nem viselné azt a bambuszzöld pólót, amihez pont passzol a Jakob kezében lógó szatyor, benne a lemezzel. A fiú mozdulatlanul ül a majomlány mellett várva rá, hogy az végre észre vegye. De nem siet sehová. Legnagyobb meglepetésére Sunny mozdulatlanul is észleli a jelenlétét.

- Mit akarsz? – kérdezi kifejezéstelen, lagymatag hangon, miközben még kisebbre próbálja összehúzni magát a márványpad támaszában.

- Honnan tudtad, hogy zenélek? – hajol a fiú kicsit közelebb, hátha ezzel fel tudja csábítani a majomlányt a földről. – Talán az ujjaimról? – emeli maga felé a repedezett kezeit, amik hamisíthatatlan jelei a gitározásnak. – Elmondod?

Sunny felemeli a fejét, és újra Jake szemébe néz, aki ezúttal mintha másképp nézne ki. Talán vidámabb, vagy csak nyugodtabb, mint az előbb volt. A szemei kinyíltak, az arca kivirult, míg ő maga is kedvesebb.

- Két dollár – nyögi a lány fesztelenül, és felemeli a markát.

- Neked minden erről, szól? – húzódik el sértődötten Jakob, de mégsem csalódva. – Nem adok neked semennyit – erősíti meg döntésében saját magát.

- Hát jó, Mr. Clash-őrült – bólint egyet gúnyosan a lány, és elvigyorodik, ahogy Jake a zsebébe nyúl. Előveszi a visszajárót, a gyógyszertárból, majd Sunny tenyerébe csapja. Meggondolatlanul.

- Na, ki vele – sóhajtja a fiú hátra dőlve.

- Tudod, a Clash-őrült dolog csak tipp volt, de a jelek szerint bejött – számolja meg az aprót Sunny derűsen. Sikerült szegény fiút még egyszer átvernie. – Szóval – ül fel jó kedvűen Jakob mellé törökülésbe. – Az, hogy az ujjaid repedezettek utalhat csellóra vagy hegedűre is, de... - emeli fel a kis kacsóját, és oda húzódva hozzá, lejjebb húzza a fiú kék pulcsijának nyakát a kulcscsontjáig. – A heveder által kidörzsölődött bőrt csak a gitár okozhatja – vigyorodik el, ahogy kikandikál a vöröses seb Jake ruhája alól. – Aki állva gitározik, az általában énekel is. Az meg szereti magát zenésznek nevezni – hadarja, mikor hirtelen találkozik a tekintete Jakobéval, akinek a szeméből valamiféle csodálat süt. Ezt látva gyorsan elhúzódik mellőle.

- Mi vagy te, Sherlock Holmes? – jegyzi meg Jakob fintorogva.

- Á, ő nincs ennyire megfizetve – vág vissza Sunny a kezében lobogtatva a pénzt. A fiú álharaggal pillant rá, ami csak nevetésre sarkallja a kis majomlánykát. – Nagyon nagy nyomorék vagy, egyébként – kacag jobbra-balra dőlögetve, pedig ezt Jakob egy percig se tagadta. – Ha jól sejtem, a barátnőd meg is találta a közös képünket, ezért ülsz itt most mellettem – folytatja bátran, és Jake a szemét forgatva fordul el tőle.

- Ez nem vicces – durmog. – Egyébként is a te hibád.

- Öcsi – markolja meg a lány erősen Jakob vállát. – Nem én raktam kirakatba – nevet kárörvendően, míg a fiú a száját húzgálja. – Viszont, köszönöm, hogy segítettél nekem. Hálás vagyok érte – halkul el kissé Sunny, majd egy huszonnégykarátos mosollyal, most először, bemutatkozásra nyújtja előre a kezét. – Engem Summer Normannak hívnak – csicsereg gyermeteg hangja, miközben megrázza Jakob hatalmas, lomha tenyerét. – De inkább csak Sunny -teszi hozzá.