Új Leosztás [Befejezett 💙]

Seth 8.

Olyan, mintha a világ a feje tetejére állt volna. Az a srác, aki kezdetektől ellenszenves volt nekem, most folyton a gondolataim középpontjában van. Még szerencse, hogy fizika jön ebédszünet után, és eltereli róla, és a történtekről a figyelmem.
Viszont kicsöngő után, ahogy nincs mire figyelnem, megint magukba szippantanak az emlékek… Ryo azt mondta, hogy nem fog sokáig várni, de megfogadtam magamnak, hogy legalább egyet alszom a dologra, mielőtt bármit is mondanék neki. Nem akarok a történtek hatására elhamarkodottan dönteni… Mivel a fizika füzetem még mindig ott hever előttem, nekiállok, hogy megcsináljam a házit, de gyanús eredmény jön ki, nem tűnik reálisnak. Átszámolom, más jön ki, és még két alkalommal. Nem kapom kétszer ugyanazt az eredményt… olyan, mint Ryo kérdése, nincs rá jó megoldás…
Ez butaság. Mindig van jó megoldás. Csak most nem vagyok olyan állapotban, hogy észre vegyem…
Ráhasalok a padra, és nem is próbálok többet uralkodni magamon. Lehunyom a szemem, és arra gondolok, mennyire más volt Ryoval csókolózni, mint Angie-vel. Angie olyan pici és törékeny… Ahányszor csak megcsókoltam, vigyáztam, hogy ne legyek vele túl durva, mindig féltem, hogy olyat csinálok, ami nem tetszik neki. Csak óvatosan araszoltam mindig egy tyúklépéssel előrébb, és ő volt az, aki reagált a kezdeményezésemre. Ha csók közben kinyitottam a számat, ő is, ha szorosabban öleltem, erősebben kapaszkodott belém…
Ryo meg… Ryo. Már az illata is olyan jó volt, ahogy odahajolt, ahogy megéreztem az ízét, még azt is elfelejtettem, mit kéne csinálnom csókolózás közben… Olyan határozott volt, tudta, mit akar csinálni, és egy pillanatig sem tétovázott, mintha nem aggódott volna azon, hogy jó-e, amit csinál… És pont ettől volt olyan jó…
Végig futtatom az ujjam azon az útvonalon, amit ő az ajkával barangolt be…
Valaki rácsap az asztalomra, én meg ijedten kapom fel a fejem. Már azt is elfelejtettem, hogy a teremben vagyok…
- King? – fordul felém az egyikük, ha nem lenne kötés az orrán, valószínűleg fel se ismerném azt a párost, akikkel Ryo verekedett.
- Igen? Az én vagyok, ugye? – nézek rá összezavarodva, túl hirtelen rángatott ki a gondolataim világából… Megint rácsap az asztalomra, és olyan hangerővel beszél, hogy az osztályban minden szem ránk szegeződik.
- Ha csak egy semmirekellő bábkirály vagy, le fogunk mondatni!
Bábkirály? Mármint akit valaki más irányít a háttérből?
- Nem vagyok bábkirály – állok fel, és dühösen meredek rá. Persze, nem ijed meg ennyitől… De nem akarok veszekedni. El akarok menni, de elkapja a karom.
- Ereszd el, Sakura! – harsan egy női hang, és meglepetésemre Namiko lép mellém. – Tudd, hol a helyed! Milyen hangnemet engedsz meg magadnak a királlyal? Talán ennyire szeretnél célpont lenni? – kel a védelmemre, én pedig csak döbbenten pislogok rá. A törött orrú viszont rögtön meghunyászkodik, miután Namiko az osztály többi, még a teremben levő tagjához fordul. – És ez mindenki másra is vonatkozik! Senkinek semmi köze ahhoz, hogy Seth bábkirály-e vagy sem! Nektek, üresfejűeknek annyi a dolgotok, hogy betartsátok a szabályokat, és farokcsóválva ugorjatok, ha füttyent nektek! Értve vagyok?
Mindenki lesüti a tekintetét. Ijesztő…
- Köszönöm, Namiko – hálálkodok, mire rám mosolyog. Gyorsan kioldalazok a teremből, mielőtt még a kis jelenetnek lenne utóélete, de így sem szabadulok, Sakura utánam koslat a folyosóra.
- Akkor legalább hadd mutassak valamit! Csak hogy biztos legyek a dologban – kéri, de a hangja már sokkal alázatosabb, mint az előbb. Sóhajtok.
- Rendben, ha ettől megnyugszol…
Követem őt, míg meg nem torpan az egyik ajtó előtt.
- A betegszoba? – nézek rá csodálkozva, mire látom, hogy ökölbe szorul a keze.
- Ez a szertár, te idi… úgy értem, King.
- Nyugodtan hívhatsz idiótának – vonom meg a vállam. – Már hozzászoktam. De mi van a szertárban olyan érdekes? Takarítani fogunk?
Ahelyett, hogy válaszolna, felrántja az ajtót, nekem pedig elkerekedik a szemem. Ryo… és Shuu…Egy pillanatig megkövülten meredek rájuk, aztán gyorsan másfelé nézek. Bárhova máshova…
- Bo… bocsánat – nyögöm ki nagy nehezen, és gyorsan elmegyek, majdnem futok. Kell egy kis friss levegő. Az kell most nekem.
De ahogy leérek az udvarra sem tudok megállni, egészen hazáig visznek a lábaim. Nem akarok visszamenni az osztályba… Már a gondolatra is kavarogni kezd a gyomrom. Sosem lógtam még, de ez elég jó kifogás, nem? Nem érzem jól magam. Ezért hazamegyek…
Otthon bebújok az ágyamba, a fejemre húzom a takarót, és azt kívánom, bár ne kéne kijönnöm onnan másnap reggel sem…