Új Leosztás [Befejezett 💙]

Seth 28.

Miután visszaérünk, még mindig van egy kis idő a vacsoráig és az első versenyszámig, amit a házban töltünk. A hangulat enyhén szólva nyomasztó. Legszívesebben elmennék, hogy kint legyek a szabadban, de lebeszélem magam róla, ahogy eszembe jut Ryo figyelmeztetése. Célpontnak lenni még úgy is vacak, hogy a király védelmében áll az ember… De valószínűleg Ryonak igaza van, és jobb, mint egy betört koponya.
Előveszem a telefonom, de nincs rajta internet, úgyhogy kicsit fekete macskázok rajta. Elég jól elvagyok vele… míg Ryo végig nem simít a kezemen.
- Igen? – nézek rá meglepetten.
- Vagy egy órája beszélek hozzád, cica – mondja, és leül mellém, olyan közel, hogy a combunk összesimul… Én meg már ennyitől is összezavarodok. Amióta visszaértünk az erdőből, nem könnyített rajtam… - Mi lesz az első versenyszám?
- Öhm… kincskeresés – válaszolom, és a kezébe nyomom a programot.
- És az mi?
- Minden csapat kap öt zászlót, amiket el kell rejtenie. És… a többi csapat zászlóit kell megkeresni. Az nyer, aki a többi csapat legtöbb zászlóját összegyűjti.
Odamegyek a táskámhoz, ami legalább jó kifogás arra, hogy elszakadjak Ryotól, és tollat meg füzetet veszek elő, és megpróbálom a lehető legjobban felülnézetből vázolni a tábort.
- Én… szerintem az a legjobb, de egyben a legkockázatosabb is, hogy ha az összes zászlót egy helyre rejtjük… - mondom elgondolkozva, és a rajzomra koncentrálok. Vajon hol lenne a legjobb…
- Mi tart már eddig? – mordul fel Shuu, és a vállam felett belenéz a füzetbe, amit már teleikszeztem a szóba jöhető helyekkel. Tiszta lúdbőr leszek a közelségétől… Attól meg mindjárt kiadom a gyomrom tartalmát, ahogy a fülembe csámcsog. – Aki két perc alatt megtalálta a királyt, az hogy nem tudja, hogy ő hova rejtené?
- Ez nem ilyen egyszerű – nézek rá megvetően. – Számításba kell venni, hogy a többi csapat is valószínűleg ugyanazokat a rejtekhelyeket nézi ki magának… Nem elég arra gondolni, hogy mi a legjobb hely, hanem azt is végig kell gondolni, hogy másnak is eszébe juthat-e az a hely.
Shuu kipukkantja a rágóját, amitől összerezzenek. Szerencsére nem folytatjuk tovább a beszélgetést, mert a hangosbemondón bejelentik, hogy mehetünk enni.
Shuu nem csak a rágóval csámcsog, hanem evés közben is. Teljesen elveszi az étvágyam, inkább csak piszkálom az ételt.
- Egyél, cica – szól rám Ryo, és a combomra simítja a kezét, amitől felnyögök. Miért kell mindig hozzámérnie, hogy emlékeztessen rá, még mindig nem kaptam meg őt…De ahogy Shuu vigyorgó képével találom szembe magam, lesütöm a tekintetem, és leerőltetek a torkomon néhány falatot.
Evés után elmondják a játék szabályait és kiosztják a csapatoknak a zászlóikat. A mieink világos zöldek. Aztán a csapatokból egymás után egy-egy képviselő kimegy, és elrejti őket.
Ryo az én kezembe akarja nyomni a zászlóinkat, de visszaadom őket neki, és olyan halkan kezdek magyarázni, hogy biztos ne hallhassa senki.
- Csináld te, én nem vagyok elég magas. Ha kimész, a főépület bejárata felett van egy keskeny kis tetőrész, nem túl magasan. Ha ügyesen beteszed a zászlókat a hófogók mögé, egyáltalán nem lesznek láthatóak – hadarom, de mindenki csak kételkedve mered rám. Megvonom a vállam. – Ugyanaz lesz, mint a kártyakeresésnél, mindenki elrohan a szélrózsa minden irányába, de azt nem nézik, ami közel van. Arra sem gondolt senki, hogy a király a szomszédos teremben lesz. Itt sem fogják a startvonalnál rögtön elkezdeni a keresést. De ha elrejtetted őket, még komótosan gyalogolj el a házunkig és vissza, hogy sokáig kint legyél, hogy azt higgyék, messzire mentél – tanácsolom, és ahogy bemondják, hogy a mi csapatunk jön, indulás előtt még gyorsan megcsókolom Ryot.