A proud member of Scott's Pack

Chapter 2

Az érzés, mikor rájössz, hogy a szüleid mindvégig hazudtak az életedről. Csak azért, hogy biztonságban legyél, minden természetfeletti lénytől. Elhurcoltak az otthonomból egy másik kontinensre és a szüleim nem is a valódi szüleim. Már azt se tudom én ki vagyok!

-Apa, anya mi ez az egész? Tényleg ő az apám? De akkor ti kik vagytok? -kérdezgettem. Úgy érzem kezdek megőrülni, nem értek már semmit.

-Alice, tudom fura, de én vagyok az apád! Nem így kellett volna történnie, de remélem megértessz! -mondta az "apám".

-Alice, úgy sajnáljuk apáddal, hogy hallgattunk és nem is említettük meg neked az apád és az igazi családodat, de féltünk ha elmondjuk neked, mi csak a nevelő szüleid vagyunk itt hagysz minket. -sírta anya.

-Figyelj, Alice! Nem várjuk el tőled, hogy megérts minket, de tudod milyen nehéz elveszíteni egy gyermeked, még akkor is ha nem a tiéd? Chris azért hozott ide, mert nem lett volna szíve még egy gyerekét belerángatni az ottani életbe. Szerencsére a családodból egy valakit már ismersz, aki mindig vigyázott rád: nagyapát. -ismertette velem az életem az "apám".

-Alice, kicsi szívem! Nem volt kedvem itt hagyni az utolsó unokám, mintha nem is létezne! Nem bírtam volna ki nélküled, a mosolyod és a szereteted nélkül! Körülötted csak vadászok élnek: "anyád","apád", én és még a "testvéreid"is azok lesznek, ha nagyobbak lesznek. Apád csak a vadász közösségen belül találta meg Luke-ot és Madison-t, akik elég messze laknak Beacon Hills-től és felajánlották segítségüket az ügyben. -magyarázta nagyapa.

-Alice, Alice, Alice, Alice!!!!!!!!!!

Hallottam a hangjukat a fejemben, egyre erősebben és erősebben. Olyan volt, mintha kalapácsot ütnének a fejemen és éreztem, ahogy megindul a fülemből a vér. Majd hirtelen minden elsötétült, talán elment az áram, de ennél különösebb dolog történt. A sötét helyből, hófehér szoba lett. A falak vakítottak a fehérségtől, alig bírtam nyitva tartani a szemem, de láttam mellettem egy lányt, akivel eddig még nem találkoztam, de nagyon hasonlított valakire. 

-Allison?? -ismertem fel a nővérem.

-Már vártalak, Alice, csak gondoltam még az életben is látni foglak! -ölelt meg Allison szomorúan.

-Mi?? Én meghaltam??

-Nem hiszem. Az emberek nem jelennek meg csak úgy itt az én békémben, meg más békéjében/poklában. -mondta furcsán.

-Akkor te meghaltál? -kérdeztem udvariatlanul. (ez nagyon fura)

-Igen.... de nem ez a fontos. Segítened kell otthon.

-Mi az hogy nem fontos, hogy meghaltál? A nővérem vagy, nem akarok ezzel a tudattal élni, hogy a túlvilágon láttalak és nem tudom miért vagy ott. -sírtam el magam.

Magához húzott és a kezembe nyomott egy papír fecnit.

-Ne veszítsd el és ne add oda senkinek! Érted? Csak te segíthetsz nekik!

Majd eltűnt. Illetve én tűntem el és egy kórházban ébredtem fel. De nem voltam egyedül: 7 tini+apa+nagyapa.

-Magához tért! -szólt az orvos a többieknek és mindenki az ágyam köré telepedett.

-Alice, jól vagy? -kérdezte apa.

-Igen, azt hiszem! Nem tudom, hogy de találkoztam Allisonnal és valami papírt adott nekem, de... nincs a kezemben semmi. -kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Elhagytam, pedig azt mondta vigyázzak rá!

-Mi lehet ő, Mr.Argent? -kérdezte a cuki szemű srác.

-Van egy ötletem.......