Fly with me /YuMark/ (Befejezett)

3. Fejezet

Sziasztok babócák! Mivel tegnap volt a ballagásom, így nem nagyon tudtam se megírni, se felrakni új részt sajna semmiből... De láss csodát, most van egy kis időm, úgy hogy itt is lenne a YuMark folytatása. Remélem a rövid terjedelem ellenére is lesz akinek tetszik.

Kellemes olvasást mindenkinek és az érettségizőknek sok sikert! <3 :)

Yugyeom: Már lassan egy hónapja, hogy nem veszekszünk, de valami mégsem jó. Látom rajta mindennap, hogy nem teljesen boldog és ez kiborít. Hiába kedveskedek neki, semmi eredmény. Hiába nem veszekszünk, rideg a hangulat. Bár már nem tűnik el esténként és nem féltékenykedik annyit, érzem rajta, hogy folyton van valami, amit nem mond el, titkolózik. Tudom, hogy nem akar megbántani, de ezzel többet árt, mint használ. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért ilyen.

De vele együtt Mark is egyre furcsább. Lassan már nincs olyan nap, hogy ne kötne bele Bambambe vagy rosszabb esetben Youngjaebe, aki szinte azonnal sírva fakad minden apróságért az utóbbi időben. Olyan mintha haragudna rájuk, de amikor rá kérdezek csak egy vállrándítással letudja a dolgot. Pedig ez nem ilyen egyszerű. Én már azt hallottam Jaebumtól, hogy Youngjae el akar költözni, de minimum egy kis időre szabadságra menni, amit lássunk be: nem igazán tehet meg. Sajnálom szegényt, de én hiába akarom vigasztalni, olyankor csak duzzog és egész egyszerűen melegebb éghajlatra küld. Jó, megértem, hogy zaklatott, de kétlem, hogy ártottam volna neki, úgyhogy nem értem mi baja van velem is. Ráadásul Bambamre is haragszik valamiért, mert a minap csúnyán lehordta szerelmem, aki viszont furcsa mód, de nem reagált semmit. Talán ő csinálja jól és nekünk se kéne a szívünkre venni Jae kirohanásait, de nehéz látni, hogy valamitől szenved és segíteni sem tudok rajta.

Mark: Lehet, hogy egy kicsit elvetettem a sulykot, de egyszerűen nem bírom elviselni a tudatott, hogy ezek ketten mit művelhettek Yugyeom háta mögött. Igen, tudom, hogy Youngjae már teljesen padlón van, de erre előbb kellett volna gondolnia. Na és Bambam? Hogy teheték ezt? Persze, Yugyeom megbocsát Bambamnek, mert szereti, de mégis, hogy szeretheti annyira, hogy kérdezés nélkül megbocsátson? Újra és újra engedi, hogy vele vigasztalódjon, hogy ölelje, hogy kihasználja. Bosszant, hogy ő még csak nem is sejti, hogy mi történt, de ha rajtam múlik megfogja tudni. Nem hagyom, hogy megalázzák az undorító viselkedésükkel. Mert igen, ez nagyon is undorító, amit művelnek.

- Inkább tanulj meg táncolni, Bambam! – szólok rá, mikor már ötödjére esik el egy rohadt könnyű lépésnél. Ennyire balfasz hogyan lehet? De komolyan?! Persze már megint sírni kezd, mert bizonyára bele gyalogoltam a kis lelkébe és Yugyeom már vigasztalja is. Akárhányszor eltörik nála a mécses, Gyeom már ott van és vigasztalja. Ilyen nincs, komolyan nem veszi észre mi folyik körülötte?

- Ez azért durva volt. – közli velem szomorúan és nálam ebben a pillanatban szakad el a cérna. Még őt védi? Őt, aki megcsalja, kihasználja és kitudja mióta?! Nem törődve azzal, hogy nagyon nincs vége a próbának: dühösen fújtatok, majd kiviharzok a teremből. Még hogy én voltam durva?! És ahhoz mit szólna, ha megtudná, hogy a drága kis Bamieje megcsalja?

- Aish... - nyöszörgök míg hátam a falnak vetem, majd lecsúszok a fal mellett és át ölelem lábam, fejem pedig térdeimre hajtom, mélyen elgondolkodva.

Mért őt szereti? Én megbecsülném, én nem bántanám meg soha. Nem hanyagolnám, nem csalnám meg. Én lennék a világ legboldogabb embere vele, de ő ezt nem akarja. Mért nem akarja? Mért nem akar engem? Mi a baj velem?

Yugyeom: Mark most tényleg messzire ment. Tudja jól, hogy Bambam mennyit tesz azért, hogy jól táncoljon és nem tehet róla, hogy nem megy neki az a lépés. Azonban amikor dühösen fújtatva kiviharzik a teremből, teljesen ledöbbenve nézek utána. Most megharagudott? De sosem szokott megsértődni, legalábbis nem ilyenért és nem miattam. De akkor most utána kéne mennem? De...

- Menj csak. – súgja Bamie a fülembe, majd elválva tőlem, letörli könnyeit. Kapva az alkalmon megpuszilom és fel állok elindulni Mark után. Zavar, hogy egyre többször bántja Bamiet, de ha bele szólnék akkor egyiküket – mint most Markot – megbántanám és azt nagyon nem szeretném. Ők ketten tényleg nagyon közel állnak a szívemhez és az, hogy szomorúak és jelenleg rossz a kapcsolatuk: nekem fáj a legjobban.

Kiérve a folyósora megpillantom, ahogy Mark összekuporodva ül és elszorul a szívem. Most ennyire megbántottam volna? De hisz igazam volt, tényleg durva volt most.

Hozzá sétálva én is leülök a fal mellé, majd óvatosan megsimogatom hátát, hátha megnyugszik, de reményeim elhagynak abban a pillanatban, mikor meghallom halk zokogását. Riadtan ölelem magamhoz, de csak jobban sír így. Karjaival ő is magához ölel és most úgy bújik hozzám, mint egy kis gyermek, akit elhagytak. Ha nem hagyja abba a sírást, akkor tuti én is bőgni kezdek.

- Sajnálom, nem akartalak megbántani. – súgom fülébe, míg nyugtatásként simogatni kezdem hátát, de még mindig ugyanúgy sír.

- Nem, te csak őt akartad védeni. Őt, aki rohadtul nem törődik veled. Őt, aki csak folyton megbánt, aki csak kihasznál. – mondja könnyektől kissé elfulló hangon. Elgondolkodtatók szavai, mert van benne igazság, de Bambam nem használ ki. Miért is tenné?

- Mért mondod ezt? – kérdem, kissé talán flegmán, de nem bírom még tőle sem elviselni, ha Bamieről rosszat szólnak. Ő túl tökéletes ahhoz, hogy mások hibát találjanak rajta. Talán igaz, hogy körbe leng még a rózsaszín köd, mi szebbnek, jobbnak láttat mindent, de ő akkor is tökéletesen hibátlan.

- Mert megcsal téged! – jelenti ki szomorkás hangon és bennem ekkor törik össze minden, majd hull le a lepel és szorul a szívem. Egyszere omlik le bennem egy egész világ és önt el a mérhetetlen szomorúság. Mark kimondta, amit eddig csak elzártam magamban és hirtelen túl valódi lett minden érzés, minden fájdalom. Érzem, hogy zuhanok...