Az ébresztőórám idegesítő hangja törte meg a házban uralkodó csendet és az álmomat is. Ránézem a szerkezetre és mikor tudatosult bennem, hogy ma lesz a gólyatábor a reggeli fáradságomat idegesség váltotta fel. Kiszaladtam a fürdőszobába ahol fogmosás után sötétvörös rúzs került ajkaimra. Hamvasszőke hajamat lófarokba fogtam. A családom már nekilátott a reggelinek az evőeszközcsörgést illetően. Hamarosan én is csatlakoztam hozzájuk. Öten voltunk az asztalnál, az ikertesóm Brent, a szüleim és Honey, a húgom. Anya közölte velünk, hogy fél óra múlva indulunk, így Brenttel elvonultunk a szobáinkba és összepakoltuk a maradék cuccot. Mikor már elkészültem ráeszméltem, hogy még mindig pizsamában vagyok. Felvettem a gimi logóját viselő egyszínű szürke pólót egy fehér rövid farmernadrághoz. Mivel elég nagy volt rám a felső ruhadarab, így majdnem a felét be kellett tűrnöm. Nem mindennapi magassággal rendelkezem (inkább alacsonysággal), szóval megszoktam, hogy minden lóg rajtam. Emellett nagyon vékony is voltam, tökéletes volt a póló ahhoz, hogy úgy nézzek ki mint egy krumpliszsák. Utoljára megnéztem magam a tükörben, babahajamat fülem mögé tűrtem és elhagytam a szobámat. Végigsétáltam a folyosón egészen az előszobáig. Egy fehér edzőcipő került lábaimra. Brent már kint volt az autónál, ő is az egyenpólóban feszített, a bőröndöket pakolta be a csomagtartóba. Pár perc múlva anya is megérkezett, intett, hogy üljünk be a kocsiba. Egész végig, a tájra ügyet sem vetve telefonoztam. Néhány jövendőbeli osztálytársammal már felvettem a kapcsolatot, velük beszélgettem, rajtuk kívül nem ismertem mást. Éreztem, hogy lassult a kocsi, majd végül megállt. Megérkeztünk. Egy farmon voltunk, előttünk egy nádtetővel borított fehérfalú ház állt. Melettünk szántóföldek voltak, mögöttünk pedig kis faházak, balra pedig az istállók kaptak helyet. Besétáltunk a parasztházba, ahol néhány diák beszélgetett. Tanárok is voltak közük, anya odasétált hozzájuk, később pedig egy kulccsal tért vissza. Elköszönt tőlünk és magunkra hagyott minket a bőröndjeinkkel. Mikor már mindenki megérkezett a tanárok csendre intettek minket. Elmondták a szabályokat, a programot és minden fontos tudnivalót, majd elküldtek minket szobáinkba. Pár percig babráltam a kulccsal, mikor rájöttem, hogy a másik irányba kell forgatni. Bejutottam a házba. Nem túl tágas nappali tárult a szemem elé. Balra volt két, előttem pedig egy ajtó. Benyitottam a hozzám közelebbibe, ez lesz a hálószoba. Lepakoltam az egyik ágy mellé és elkezdtem pakolni a bőröndből. Szépen berendeztem az éjjeliszekrényt és a mellette lévő ruhásszekrényt. Szimmetrikusan a szoba másik felében is egy ágy, éjjeliszekrény és egy ruhatároló kapott helyet. Az ajtó mellett egy fiókos asztal volt. Még mindig egyedül voltam a faházban, ezért áthívtam Brentet. Néhány szót váltottunk a leendő osztálytársainkról, hogy ki szimpatikus és ki kevésbé. Később aztán megérkezett egy szobatársam akit Floridának hívtak. Külsőre szöges ellentétem, szőke egyenes tincsek helyett neki sötétszinű göndör jutott. Magas termetű volt és sötétebb árnyalatú volt a bőre is. Beszélgettünk, és kiderült, hogy ő is rajz tagozatos, akárcsak én. Megszólalt a síp, ami a gyülekezőt jelezte. Együtt kimentünk a faházból, át a magányos parasztházba. A tanárok elmondták, hogy pólót fogunk batikolni. Tetszett az ötlet, szeretem a kreatív feladatokat. Megkaptam az egyetlen S méretű pólót és nekiláttam a csomókötésnek, miközben Floridával és a tesómmal beszélgettem. Brent velem ellentétben magas és kigyúrt volt, igazából csak hajunk színe egyezett, az is csak kis mértékben. Miután befestettük a ruhákat fellógattuk őket egy ruhacsipesz segítségével száradni. Aztán jött a következő program amihez csapatok kellettek. Három csoportfőt választottak; egy vöröshajú szemüveges fiút, egy Eleanor nevű lányt és valami Arden nevű fiút. Elkezdődött a választás. Arden végig a tekintetemet kereste, majd mikor rá került a sor, engem választott elsőnek egy kacsintás kíséretében. Tipikus alfahím lehetett, akit a magamfajtának messziről kéne kerülnie.
YOU ARE READING
Érzéstolvaly
RomanceÉrezted már úgy, hogy jobb lenne ha egyáltalán nem is éreznél? Úgy, hogy szívesebben lennél egy élettelen tárgy? Peyton fejében is ilyen érzések kavarognak mióta megismerte élete lerombolóját, Cartert. De vajon megéri a küzdelem?