Die Prinzessin von Österreich - Ausztria hercegnője

Prológus

A szobámban ülök, a hatalmas tölgyfa íróasztal mögött, és egy fényképalbumot nézegetek. Évekkel ezelőtt készítettem, anyák napi ajándéknak szántam. Végül azonban annyira megtetszett, hogy készítettem egyet magamnak is. Így, ha távol vagyunk egymástól, akkor is úgy érezhetem, hogy velem van a családom. Ez az egyik kedvenc képem. Talán tízéves lehetek rajta, épp Franciaországban nyaraltunk. A fotón csak az arcom látszik, mivel Daniel és Robert betemettek a homokba. A háttérből a szüleink nevetve néznek minket. Azt hiszem, ez volt az utolsó nyaralás, amikor így együtt játszottunk. A következő évben a fiúknál "beütött a tinédzserkor", így túl cikinek érezték, ha a kishúgukkal kellett mutatkozniuk. 

A következő fénykép három évvel később készült, Robert tizennyolcadik születésnapján. Hatalmas ünnepséget rendeztek neki Bécsben, emlékszem, az én kedvenc részem az egész estés tűzijáték volt. A fotón idősebb bátyám azzal a rá jellemző, féloldalas mosollyal néz a kamerába, barna szeme viszont komolyságot tükröz. Ezután egy közös kép jön, Danielről és rólam. Rob születésnapi bálja előtti készülődés közben, cseppet sem meglepő módon, összevesztünk. Daniel eldugta a kedvenc kék szalagomat, amit mindenképp szerettem volna viselni, de persze letagadta. Emiatt dühösen belerúgtam a lábába, ezt a szemfüles fényképész sikeresen megörökítette. A következő oldalakon hasonlóan vidám képek találhatóak, a legutolsó néhány hónapja készült, a család hivatalos karácsonyi üdvözőlapjára. Középen anyu ül, Johanna főhercegnő, mellette apu, Simon nagyherceg. Mindketten a királyi család hivatalos ruháját viselik. Jobb oldalukon a már huszonhárom éves Robert, bal oldalukon pedig Daniel áll. Dan arcán még látszanak az előző napi buli nyomai, barátaival a huszonegyedik születésnapját ünnepelték. Köztük pedig ott mosolygok én, Habsburg - Lotharingiai Emilia főhercegnő. 

A nosztalgiázásomat halk kopogás szakítja félbe. 

- Szabad! - kiáltom.

- Hercegnő, a szülei már várják önt a társalgóban - mondja Anna, a szobalányom, aki egy kecses pukedlivel köszönt. 

- Máris megyek - mondom, majd visszateszem az albumot a helyére, és elindulok Anna után.

Természetesen ismét késésben vagyok, teljesen elfejetettem, hogy háromkor kellett volna találkozunk. Sietve megyek végig a kastély folyosóin, majd leszaladok a lépcsőn. A terembe belépve egyből érzem, hogy valami nincs rendben. 

- Emilia, végre! Most, hogy mind itt vagytok, valami fontos dologról kell beszélnünk - kezdi apu komoran. - Holnap reggel a fővárosba utazunk. 

- Bécsbe? - kérdezi meglepetten Robert. - Történt valami?

- A királynő szeretné, ha odamennénk, a trónutódlásról van szó - veszi át a szó anyu. - Biztos vagyok benne, hogy ti is hallottátok a pletykákat, mi szerint a szüleim hamarosan lemondanak a trónról. Ez egyáltalán nem meglepő korukra való tekintettel, illetve az egészségük sem a régi már. Bevallom, eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a kérdésnek, hiszen úgy gondoltam, hogy a mi életünkre ez nem lesz nagy hatással. Rangidősként a bátyámnak, Sebastiannak kellene átvennie a trónt.

- Kellene? - szólt közbe hirtelen Daniel. - Hogy érted azt, hogy kellene?

-A nagyszüleitek úgy gondolják, hogy mivel a bácsikátoknak nincs családja, nincsenek utódjai, nem tudja biztosítani a Habsburg - ház fennmaradását, ezért édesanyátok alkalmasabb lenne a trónra - mondja apu, miközben anyu mellé lép, és bátorítóan a vállára helyezi a kezét. 

- De, ha anya lesz Ausztria királynője, akkor mi...? 

- Akkor ti lesztek Habsburg - Lotharingiai Robert és Daniel koronahercegek, és te pedig, Habsburg - Lotharingiai Emilia, Ausztria koronahercegnője.