Fiatal (Befejezett)

34. fejezet

*Daenerys szemszöge*

Otthonom előszobájában olyasfajta csendesség honolt, mely a feszültséget, egyben a gyengéd érzelmeket hozta magával társak gyanánt. Az egész helyiséget az angyal bódítóan férfias illatának, valamint a tőle kapott rózsa édes esszenciájának keveréke lengte körbe, életet lehelve a hasamban rejtőzködő lepkékbe. A helyiség ablakán beszökött a Nap erős fénye, csakhogy az égen vándorló felhők gyakran elébe tolakodtak a hatalmas, forró égitestnek. A nappali irányából beszűrődtek neszek füleimbe, holott képtelen voltam megérteni ama kurta hangfoszlányokat, melyeket szüleim hallattak távollétünkben.

Elmémben édesapám szavai idéződtek fel újra meg újra, megfertőzve pozitív gondolataim hadát. Szemeim előtt láttam a homlokán húzódó mély ráncokat, amik a Harry irányába táplált negatív érzelmeiről tanúskodtak. Kezeim automatikusan szorultak ökölbe lealacsonyító hangneme felelevenítésekor, mialatt nyelvemre durvábbnál-durvább kifejezések telepedtek. Lelkem nyugtalanul élte meg az elmúlt perceket apu illetlen viselkedésére alapozva állapotát. Kifejezni sem tudtam, miféle szavakat vágtam volna fejéhez, amennyiben lányaként jogosultságot kaptam volna rá. Csaknem átlépett ötvenes éveibe, mégis én éreztem érettebbnek magam a Földön eltöltött tizenhét esztendőmmel.

- Min gondolkodsz ennyire, Szépségem? - barátom lágyságtól csengő hangja visszarántott a valóságba.

Fejemet megcsóválva törekedtem mielőbb kizökkenni gondolataim világából, eztán íriszeimet a férfira emeltem. Úgy állapodtam meg az előszoba ajtajában, mint egy aprólékosan kidolgozott, női alakot ábrázoló szobor. Ujjaimat összefontam hátam mögött, iparkodva azok malmozásával levezetni némi bennem lakozó kételyt. Zöldes barna szemeim töretlenül időztek el az angyal fenséges mivoltán, miként fekete zoknival melegített lábait belebújtatta szinten efféle színben pompázó csizmáiba. Kérdése elhangzása óta tekintetét mindvégig rajtam pihentette, némán esedezve válaszért. Magas alakja mellett eltörpülni látszott a fal mellett álló cipős szekrény, aminek tetejére kulcscsomóját helyezte szedelőzködése folyamán.

Egyre csak növekedésnek indult barna fürtjei a homlokára omlottak, betolakodva gondtalan látóterébe. Ízléses gyűrűk ékesítette ujjaival csábítóan szántott át a sötét szálakon, melyen cselekedetnek hála kénytelen voltam beszívni alsó ajkamat fogaim közé. Harry, reakcióm szemtanújaként kaján vigyort eresztett felém, arcomon élénkvörös pírt idézve elő. Lábai eztán egy röpke századmásodpercet sem habozva fogtak hozzá a kettőnk között fellelhető távolság csökkentésébe. Barátommal ellentétben én tovább időztem az ajtóban, ám testem börtönében felejthetetlen folyamat zajlott le. A hasamban bujdosó lepkék szárnyaikat próbálgatták a létező összes irányt bejárva, ez idő alatt szívem is sebesebben pumpálta az ereimben csörgedező vért.

Mikor barátom előttem termett, csizmái orrát pöttyös zoknival fedett lábujjaimhoz érintette, ezzel szerény személyemet mosolyra ösztönözve. Meleg tenyere a lehető leggyengédebben siklott pír borította orcámra, majd fejemet maga felé emelte. Tekintetünk összefonódását követően hüvelykujja megszeretgette az állam alatt húzódó bőrfelületet, amily érintésre ajkaim önkénytelenül is elnyíltak egymástól. Sötétebben csillogó smaragd íriszeiben oly lágyság honolt, melyet eddig még sosem volt alkalmam megtapasztalni senkinél sem. Egyszerűen tökéletes volt. Tenyereimet vonakodva vezette fel erős mellkasán, rámarkolva fehér pólójának áttetsző anyagára. Kezemnél érzett szívének heves zakatolása sajátomat is hasonló ütemre motiválta.

- Min rágódsz? - érdeklődött csendesen, homlokát sajtomnak döntve.

- Semmin. - csóváltam fejemet kicsiny mozdulatokban.