Happened

Epilógus ~ Színes jövő

earl Clark

Következő év május 04. Dubai; Egyesült Arab Emírségek

- Ha még egyszer nyugtatni mersz, bizony Isten nem szülöm meg őket! - kiáltottam fel a fájdalomtól és a fáradtságtól frusztráltan. Kezeimmel a kórházi ágyam szélét markoltam miközben próbáltam túlélni a lehetetlent. - Nem bírom tovább - nyögtem fel egy újabb, mindenemet szétszakítani akaró fájás után.

- Dehogyis nem - törölgette a homlokomat egy vizes ronggyal Vincent. - Nálad erősebb nővel még nem volt dolgom.

- Mert nem is volt más nő az életedben - hunytam le a szemeimet egy pillanatra.

- Ez igaz és pont ezért vagy nekem te az egyetlenem - vigyorgott rám az olasz, de bőre sápadtságából kitaláltam, hogy ő is pont annyira be van tojva ettől az egésztől, mint én.

- Áááá! - markoltam meg a kezét erősen. - Valami nagyon nem jó - szűköltem mire a lábam közt ülő orvos csak elvigyorodott.

- Már látok egy fejet - közölte hatalmas lelki nyugalommal, ami felébresztette bennem az eddig csak morgó oroszlánt.

- De jó magának! Én meg már túl akarok lenni ezen az egészen! - lövelltem felé gyilkos tekintetet. - Soha többet nem engedek egy férfit sem a lábam közé - fogadkoztam.

- Na arra kíváncsi leszek! - röhögött most már gátlástalanul mellettem a barátom.

Annyi erőm sem volt, hogy megüssem, így csak felmutattam neki a középső ujjam majd egy erőteljes fájdalomnak engedelmeskedve nyomni kezdtem. A levegő kiszorult a tüdőmből, a vér lüktetett a homlokomban miközben szemeimet összeszorítva azon imádkoztam, hogy valahogy túl éljem ezt a napot. Lassan tizennégy órája vajúdtam és az energiáim tartalékának a tartaléka is erősen fogyatkozóban volt.

- Ez az kislány! - magyarázott az orvos miközben úgy éreztem magam, mintha egy vízalatti buborékban lennék. - Mindjárt....igen és már itt is van! - közölte.

Hangos óbégatás töltötte meg a magán szoba falait.

- Gyönyörűséges kislány - szorította meg Vincent a kezemet miközben arcán könnycseppek csorogtak.

- Mindene megvan? - próbáltam kikukucskálni a lábaim közt, de nem kellett, mert egy nővér máris a mellkasomra helyezte a kicsit.

A szívem megremegett a látványtól, a torkomban gombóc keletkezett. Óvatos mozdulattal simítottam végig a puha arcán.

- Szia - suttogtam halkan - én vagyok az anyukád.

- Mi lesz a neve a kishölgynek? - kérdezte az orvos miközben segített az olasznak elvágni a köldökzsinórt.

- Jade - leheltem megilletődve, de rögtön össze is rándultam az újabb fájástól. A nővér elvette rólam a babát és a szoba másik felébe vitte, hogy megtörölgesse, lemérje és felöltöztesse. Tudtam a menetet, mert Vincent minden könyvet, dvd-t beszerzett és tanulmányozott ami a szülésről szólt.

Második babánk nem váratott magára sokat. Öt perccel a testvére után már ő is a mellkasomon feküdt.

- Komoly hangereje van a kiscsajnak - vigyorodott el büszkén Vinc miközben második lányunk sírását hallgattuk. - Tiszta anyukája.

- Most csak azért nem mondok csúnyát, mert Mia meghallhatja - cirógattam a kisebbik baba arcát fáradtan.

- Jade és Mia - hümmögött az olasz magában. - Szép nevek.

- Tudom - mosolyodtam el és próbáltam elnyomni egy ásítást.

A nővérke az elcsendesedett lányokkal foglalkozott, míg a doki miután ellátott, tapintatosan magunkra hagyott minket.