Grace Graham:
Jó kedvvel ébredtem fel reggel. A nap sugarai simogatták arcomat és ez csak még jobb kedvre derített. A reggeli teámat is sikerült békésen elszürcsölgetni,aminek külön örültem. A mai reggelembe nem volt benne a rohanás,a mai reggelem jól alakult,egészen addig amíg el nem értem munkahelyemet. Alig tudtam belépni a tágas kávézóba,ugyanis a hely zsúfolásig tele van emberekkel. Viszlát nyugalom. Nagyot sóhajtva próbáltam illedelmesen utat törni magamnak,kisebb-kevesebb sikerrel. Lihegve támaszkodtam neki a pultnak,enyhén szólva nehézséget okozott átjutni a tömegen.
-Hali. _ugrott mellém Olivia és szélesen mosolygott rám. -Itt a kötényed. _adta kezembe a fekete anyagot,amit kezembe vettem és halvány mosollyal arcomon bementem az öltözőbe. Sietősen átöltöztem,hajamat erős kontyba fogtam és felkötöttem derekamra kötényemet. Nagy mosollyal az arcomon álltam Olivia mellé,aki kezembe adta a rendelést. Szorgalmasan készítettem el a kívánt termékeket,volt így is elég dolgunk. Próbáltam minden embert leültetni és leírni a rendeléseket ami,bevallom nagyon nehezen ment. Már a sokadik rendelést vittem ki,amikor egy fiú megállított.
-Ne haragudj. _simította meg karomat hatalmas kezével. Kíváncsian fordultam felé,halványan rá mosolyogtam,hogy ne feszengjen annyira.
-Segíthetek? _kérdeztem kedvesen.
-Tudom,hogy sok a dolgod,ezt már észre vettem akkor amikor bejöttem ide de...nagyon sietek egy interjúra,amiről hogyha lekések talán vége a karrieremnek. Nem tudnál nekem össze dobni egy kávét? _kérdezte udvariasan.
-Megoldható. _bólintok. -Csak előbb gyorsan leadom ezt a rendelést. _mutatok a kezemben levő kávéra.
-Csak nyugodtan. _mosolyodik el és hajába túr.
-Megtudhatnám a nevedet? _állok a pult mögé. -Megszokásból kérdezem csak meg. _vonok vállat szégyenlősen és fülem mögé tűrök egy kósza hajtincset.
-Persze. _bólint és közelebb hajol,hogy csak én halljam. -Harry Styles. _suttogja a fülembe.
-Köszönöm. _mondom elnyújtottan és sietősen neki látok a forró ital elkészítéséhez. Alkoholos filccel ráírom a kedves vendég nevét és átnyújtom neki az italt. -Kész is van. _mosolygok szélesen.
-Örök hála érte. Köszönöm,hogy beválalltál. _hálálkodik édesen.
-Ugyan. _legyintek. -Semmiség. De siess,nehogy elkéss. _mutatok az ajtó felé.
-Mégegyszer köszönöm. _int egyet majd el is tűnik az emberek között.Az utolsó vendég is távozott. Kifulladva támaszkodok meg a pultnál és karjaimat összekulcsolom mellkasom alatt.
-Elfáradtam. _ül le egy székre Olivia.
-Én is Olive. Én is. _értek vele egyet.
-Ki volt az a jóképű pasi akivel dumáltál délelőtt? _kérdezte mosolyogva. Láttam rajta,hogy már nem is annyira fáradt.
-Melyik? _kérdezem kuncogva.
-Ahj tudod te azt nagyon jól. _bök oldalba mosolyogva.
-Csak egy fiú. _vonok vállat semlegesen.
-Mi a neve? _bombáz tovább a kérdésekkel.
-Valamilyen Harry.
-Valamilyen? _nevet fel jóizűen és feláll a székről. -Akkor nagy hatást gyakorolhatott rád. _sóhajt fel.
-Jaj ne már. _hallgattatom el nevetve.
-Nagyon megnézett. _húzogatta szemöldökét. -Tetszettél neki.
-Te mindig csak a szerelmet látod mindenben. _sóhajtok fel fájdalmasan és lemosom a pultot.
-És az baj? _kérdezi "felháborodva" és felteszi az utolsó széket is az asztalra.
-Nem előnyös sokszor. _figyelmeztetem.
-Majd ha szerelmes leszel megtudod,hogy mit érzek én. _puszil meg majd leveszi karcsú derekáról a fekete kötényt és felakasztja a helyére. -Megyek átöltözni. Zayn negyed óra múlva itt lesz. _néz karórájára és hajába túr. -Akarod,hogy haza vigyünk? _kérdezi mosolyogva.
-Nem szükséges,köszi. _utasítom el csábító ajánlatát.
-Biztos? _kérdezi kétkedve. -Zayn most vett magának egy eredeti Alfa Romeo-t és szeret vele kérkedni. _kuncog fel aranyosan.
-Majd egy másik alkalommal kipróbálom a modellt. _nevetek fel én is.
-Reméltem is. _jön ki táskájával a pulthoz,mostmár utcai viseletben. -Csini vagy. _dicsérem meg csinos ruháját.
-Köszönöm. _fordul körbe,hogy jobban szemügyre vehessem az újonnan szerzett ruhadarbot. Tényleg nagyon jól állt neki. Kifejezetten az ő alakjára lett tervezve. -Zayn miatt vettem. _pirúl el egy kissé.
-Ez aranyos. _mosolyogtam lágyan. Olíve tényleg nagyon szereti Zayn-t és ahogy látom ez kölcsönös. Duda szóra lettünk figyelmesek. -Wow. _lepődtem meg,amikor megláttam egy vadiúj Alfát a parkolóban. -Ez lenne az az új járgány? _kérdeztem mosolyogva és kiléptem a hűvös utcára.
-Bizony. _állt mellém Olíve. Zayn éppen akkor szállt ki a kocsiból és büszke mosollyal állt meg az autója előtt.
-Látod mim van? _mutatott háta mögé büszkén.
-Nehéz lenne nem észre venni. _nevettem fel és körbe jártam a kocsit. -Csodaszép. _simítom meg kezemmel a motorháztetőt.
-Elvigyem a hölgyeket egy körre? _kérdezi meg büszkén Zayn.
-Én most kihagyom. _utasítom vissza most Őt is. -Maradok a lábaimnál. _csapkodom meg combjaimat gyengéden. -Amúgy sem lakom messze. _teszem zsebre kezeimet.
-Kicsim? _néz rá Oliviára mindenttudóan. -Azta. Nekem milyen gyönyörű barátnőm van. _méri végig tetőtől-talpig barátnőmet majd magához húzza és hosszú csókot nyom ajkaira.
-Nem utasítanám vissza semmi pénzért sem az ajánlatodat. _puszilja meg kissé borostás arcát.
-Pattanj be,nehogy megfázz itt nekem. _nyitja ki neki illedelmesen az autót majd elém áll. -Legközelebb téged is elfuvarozlak,csak mond meg,hogy mikor. _mosolyog le rám.
-Igenis.
-Szia. _szorosan megölel,egy kis puszit nyom arcomra majd beszáll a barátnője mellé a kocsiba. Nevetve integetek nekik,még egy duda szó is elhangzik a távozás közben. Karjaimat átölelve szökdécselek be a kávézóba és én is átöltözök. Kabátomat magamra húzom és figyelmesen begombolkodok. A zárral még egy ideig babrálok kint és le is ejtem a kulcsokat,amikor meghallok egy rekedtes hangot hátam mögül.
-Jesszusom. _kapok mellkasomhoz és szembe fordulok az illetővel.
-Sajnálom,nem akartalak megijeszteni. _simít végig karomon. -Csak azért jöttem,hogy megmondjam: Sikeresen odaértem az interjúra és úgy néz ki,hogy fel is léphetek majd a Show-ban. _mosolyog lelkesen.
-Ez szuper. _mosolyodok el.
-Nélküled nem sikerült volna. _túr hajába idegesen.
-Ó ugyan,ez erős túlzás. _legyintek mosolyogva.
-Felveszem a kulcsokat. _térdel le elém és kezébe veszi a fém darabokat.
-Köszönöm. _zárom be a kávézót.
-Haza felé tartasz? _kérdezi és zsebébe csúsztatja kezeit.
-Igen. Hosszú egy nap volt a mai. _bólogatok.
-Haza kísérhetlek? _kérdezi. -Nem ajánlatos egy szép hölgynek ilyenkor az utcán koborólnia egyedül.
-Hát...legyen. Nem lakok messze. _vonok vállat és elindulok a megszokott irányba.
-Te még be sem mutatkoztál.
-A névjegyem rajta volt ma a kártyán. _néztem rá mindenttudóan.
-Nem azzal voltam elfoglalva. _mondta sejtelmesen.
-Na jó. _sóhajtottam fel és felé fordultam. -A nevem Grace Jenna Graham. _nyújtom felé jobb kezemet.
-Nagyon örülök Grace Jenna Graham. _fogadja el kezemet. -A nevem Harry Edward Styles. _mosolyodik el és megrázza kezünket. Felnevetek vicces arckifejezését látva.
-Én is örülök Harry Edward Styles.-Nos...köszi,hogy idáig kísértél. _nyitom ki az ajtót halkan.
-Én köszönöm,hogy elkísérhettem magát Kisasszony. _mondja mély hangon. Ismét nevetnem kell rajta,az este folyamán már sokadjára. -Holnap találkozunk? _kérdezi reménykedve.
-Holnap dolgozom. _nézek rá félénken.
-Akkor beugrok. _mosolyog le rám.
-Akkor...jóéjt Harry. _mosolygok rá.
-Szép álmokat Grace. _fogja meg kezemet és puha ajkaihoz emeli kézfejemet. Apró puszit nyom rá majd elengedi.
"Holnap látlak"